Csonka András: Anyu, ugye, hallasz? Randevúra mentem

2016.05.08. 18:20

Ez Csonka András blogja hétfőnként a Life.hu-n.

Szia, anyu! Csalódott vagyok. Készültem erre a randira. Nagyon. Hónapokkal előre elterveztem, hogyan lesz, leszerveztem mindent, repülőjegy, szállásfoglalás, és vártam a nagy napot, amikor végre találkozhatunk. Az utolsó pillanatban azonban a hölgy visszatáncolt. Sajnos, igen, a helyzet az, hogy Glenn Close lemondta a randinkat.

Forrás: Facebook/Csonka András

Hú, isteni bulváros tálalásban osztottam meg a hírt veled, de az igazság azért benne rejlik. Annyi különbséggel, hogy egy 10 fős baráti társasággal vágtunk neki pár napra Londonnak, és az út fő motivációja most az volt, hogy a 90-es években itt évekig játszott Webber-musicalt, a Sunset Boulevard-ot 40 előadásra elővették, Glenn Close-zal a főszerepben. 95-ben már volt szerencsém látni a művet, akkor a fantasztikus sztár, Betty Buckley játszotta Norma Desmond szerepét, így most kifejezetten Glenn kedvéért utaztam, bár a 3 napba azért belesűrítettünk még két színházi estét.

Képzelheted, mit éreztem, amikor egyik barátom az előadás előtti este mutatja a közleményt, hogy Glenn betegség miatt lemondta az aznapi előadást.

Akkor még drukkoltunk, hátha másnap…Sajnos azonban a helyzet nem változott. Persze előadás Londonban nem maradhat el, hiszen ide a világ több pontjáról érkeznek a nézők, így itt is volt egy beugró, az egyébként nagynevű musicalszínésznő, Ria Jones. Szegény nem volt irigylésre méltó helyzetben, hiszen mindenki Glennt várta, de tomboló sikerrel zárta az estét. Mi is teljesen felpörögtünk. Olyan technikai háttér mozgat mindent, hogy elképesztő, a hangosítás a színház minden pontján olyan, mintha cédét hallgatnál, a zenekar és az összes szólista kristálytiszta fénnyel szólal meg, dinamikai finomságokat is érzékeltetnek, ha kell. Sok még a tanulnivalónk itthon ezen a téren is. 

Forrás: Facebook/Csonka András

Első este a Royal Opera House balettelőadását néztük meg. Shakespeare Téli regéje nyomán egy kortárs balett született, ami olyan erővel hatott ránk, hogy nehezen szabadultunk a hatása alól. Gyönyörű, szintén kortárs zenére táncoltak a művészek, és a színház olyan elképesztően hatalmas és lenyűgöző, hogy önmagában egy élmény. Csak a felső karzaton annyian férnek el, mint a Vígszínház teljes nézőterén. A nézőtéri büfé pedig többszintes, és egy valamikori piactérből alakították ki, ami a színház mögött volt, ezt építették hozzá az épülethez.

Csoda az egész.

Elutazásom előtti este pedig egy évek óta futó óriási sikert néztem meg, a Book of Mormont. Ha biztosak lehetünk valamiben, hát abban igen, hogy ezt Magyarországon soha nem mutatják be. Nálunk az a fajta humor, ami a vallási szokásokat kicsit görbe tükörben ábrázolja, és idézőjelbe tesz sok túlkapást ezzel kapcsolatban, nem létezik, itt csak perek hemzsegnének egy ilyen előadás után. Isteni zene, nagyon vicces helyzetek.

Sajnos ehhez nem nőttünk fel még.

Szóval London színház nélkül számomra nem létezik, viszont ezek az élmények sokáig kitartanak. Egyébként pedig nem is maradtam randevú nélkül, bár erre igazából nem készültem, viszont annál nagyobb boldogság volt hazafelé a londoni repülőtéren összefutni a drága Halász Judittal, aki éppen kint volt egy fellépésen. Minden jó, ha jó a vége! Is! 

Forrás: Facebook/Csonka András
Glenn CloseCsonka AndrásLondonblogelőadás