Csonka András: Anyu, ugye hallasz? "Bandika vagyok"

Szia, anyu! Kemény időszak kezdődik. A Shrek próbák eléggé össze lettek tömörítve, így minden nap 10-től 5-ig próbálunk kint a Hungexpo egyik csarnokában, ahol lehetőség van az eredeti, majd az Arénában felállított gigantikus színpad méreteiben mozogni. Próba után futás be a színházba. Szóval kicsit beszűkül az életem a következő 2 hónapban, ezért nem biztos, hogy aktuálisan sok történésről írhatok neked, de legfeljebb majd mazsolázom kicsit a múltból.

Nem emlékszem, hogy meséltem-e már egy olyan mondatról, amit időről időre belesusogok egy nagy pocakba. Ne ijedj meg, ez nem valami spicces játék egy sörfesztiválon, a nagy pocak állapotos édesanyákhoz tartozik, és több évtizedes hagyományt ápolok azzal a kis mondatommal, amit a pocakjukba mormogok:

Ki tudja, mikor és miért kezdődött ez el, de rögeszmémmé vált, hogy azok a gyerekek, akik ezt anyjuk hasában hallották tőlem, nagyobb bizalommal vannak az irányomba, például nem sírnak, ha először meglátnak, és rögtön a kedvenceik közé sorolnak. Persze ez nagy hülyeség, de valami ideológiát gyártanom kellett az egész köré. Szerintem több tucat kolláganőm, barátnőm, ismerősöm volt kénytelen ezt a procedúrát eltűrni tőlem, de végül is mindig jót kacagunk a dolgon. Legújabb áldozatom Forgács Bea, a Játékszín sajtófőnöke volt a Shrek próbaindító díszvacsoráján, aki második gyermekét várja, így tudhatta mi következik, amikor megközelítettem arcommal a hasát.

Peller Anna és Siménfalvy Ágota kolleganőimmel már egyeztettünk is, csak persze 3 színészt összeszervezni, amiből kettőnek még gyereke is van, nem olyan egyszerű feladat. Ördög Nóri sem ússza meg az új fotót. A végén elég szép kis album kerekedik majd ki ebből.

Ahogy elnézem a szamár jelmezemet, nem lepődök meg azon, ha valamelyikük viszonzásképpen majd odahajol tekintélyes méretű pocakomhoz, és belesusog valami romantikusat.