közösség edzőterem hideg Kropkó Péter spinning edzés tél
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Hűvösebb időben a szabadtéri kerékpározás komoly kockázatokkal jár. Mit tegyünk azért, hogy megóvjuk az egészségünket anélkül, hogy a mozgásról lemondanánk?

10 fok alatt merevedő izmokkal, megfázással kell számolnunk, ha továbbra is kitartunk a szabadtéri edzés mellett. Megfelelő szereléssel persze messze fagypont alatt is kimerészkedhetnénk kerékpározni, de a csúszásveszély miatt a profikon és a nagyon elkötelezetteken kívül másnak mégsem ajánlatos.

Marad a szoba- és teremkerékpározás. A versenykerékpárosok, hegyi biciklisták, triatlonisták közül sokan a rendes, országúti biciklijükre görgőt illesztve otthon önállóan edzenek. De a többség nehezen tudja rávenni magát arra, hogy mindezt önszántukból, egymagukban megtegyék. Nekik találták ki a fitnesztermek spinning-edzését, ahol a szakmai felügyelet mellett lelkes közösségre is lelhetnek.

Thinkstock

Amire érdemes odafigyelni, amikor a kinti edzés helyett a termet választjuk, hogy megváltozik a vízigényünk. A szabadban a hűvös levegőn már nem izzadtunk, míg az edzőterem kinthez képest szokatlanul magas, 21 fokos hőmérsékletében újra ebben a formában fogjuk leadni a hőt. Ezért fontos, hogy legalább 0,7-1 liternyi vizet vigyünk magunkkal a termi edzésekre.

A spinningedzés levezeti a bennünk összegyűlt feszültséget, azaz a stresszt is oldja, miközben nem kell a közlekedés kihívásaival megküzdenünk. Mégsem hasonlít a kültéri kerékpározáshoz, hiszen egy-két kivételtől eltekintve előre meghatározottan egy óra a hossza. Ráadásul egy karmester és a zene adja a tempót, ezért változatosabb a terhelése, mint a kültéri kerékpározásnak, lásd: Miskolc-Debrecen-Szeged útvonal egy szélcsendes napon.

Az edzettebbeknek rövid az egyórás időtartam: ritmusában lassabb, de hosszabb edzést igényelne a szervezetük. Bár a két-három órás edzések akár hosszú futásokkal is helyettesíthetők, ne feledjük, hogy az összes edzés 60%-ának kellene lennie a lassú, aerob - oxigéntöbbletes - munkáknak.

Egy haszna azonban kétségkívül van a spinning népszerűségének: soha ilyen sokan nem kerékpároztak még télen! Mert a spinning bevisz egy közösségbe, változatos edzést nyújt, szakfelügyelet ad, zene is van, és ha végképp elfáradtunk, nem ugrálunk többé, csak leülünk a fenekünkre, és várjuk az edzés végét. Hiszen ez az a sportág, ahol az ellenállás megváltoztatása rajtunk múlik, így mégiscsak alkalmazkodhatunk erőnlétünk adottságaihoz.

Forrás: Kropkó Péter
Forrás: Kropkó Péter
Életmódváltást tervezel, de nem tudod, hogyan kezdj hozzá?
Kropkó Péter triatlonista, a Life.hu sztárszerzője segít neked.

Ismerd meg Pétert még jobban!
Olvasd el minden cikkét egy helyen és csatlakozz hozzá a Facebookon!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.