Utazás a lelked körül: Csepregi Éva

Forrás: Facebook/Csepregi Éva's Official Site -
ezoterika interjú Peller Mariann Csepregi Éva Utazás a lelked körül
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ezúttal Csepregi Éva volt a vendégem az Utazás a lelked körül című, LifeTv-n futó műsoromban. Fogadjátok szeretettel a vele készült beszélgetést.

P. M.: Milyen gyakran beszélgetsz a lélek dolgairól, a megmagyarázhatatlannak tűnő, sorsszerű dolgokról?

Cs. É.: Ritkán, mert nem sok emberrel lehet ilyen témákról beszélgetni, de azért van néhány jó barátom. Sőt természetgyógyász, asztrológus ismerősöm is, akikkel szoktam ezekről beszélgetni. Ez mindig jól is esik, hiszen ők azok, akik valóban, igazán ismerhetnek engem, mert ott van minden a csillagokban, legalábbis úgy hiszem, hisszük.

P. M.: Te magad is tanultál esetleg asztrológiát?

Cs. É.: Nem, de érdekel a dolog, és ki tudja, nem fogok-e még valamikor foglalkozni vele – mert ez is benne van a képletemben. Úgy érzem, ezek túl nagy tudományok ahhoz, hogy az ember csak úgy belekapjon. Pedig időről időre érzem az ingerenciát.

P. M.: Van olyan, hogy segítséget kérsz egy-egy nagyobb döntés előtt, vagy életed mélypontjain, a változások alkalmával?

Cs. É.: Igen, én is szoktam egy kis segítséget kérni. De akár a legapróbb dolgokban is, a hétköznapokon, például ha nem találom a telefonomat: „Gyerekek, segítsetek, merre van a telefon?" És mindig jön a segítség, úgyhogy én ezt komolyan szoktam venni. Most legutóbb ráadásul a fiam, Dávid és a párja írtak nekem egy dalt, én írtam hozzá a szöveget. Mindig oda jutottam, hogy valahogy ezoterikus gondolataim támadtak. A címe ez lett: Titok. Ebbe is beleírtam, hogy csak kérni kell, és ha igazak a gondolataid, és te magad is igaz vagy, akkor megkapod a segítséget.

Csepregi Éva: "mindig jön a segítség" Forrás: Facebook/Csepregi Éva's Official Site

P. M.: Mély spirituális tanulságok, amiket megfogalmaztál. Csak nem biztos, hogy mindenki azonnal érti, érzi, mit jelent az, hogy ha „igaz vagy". Azt jelenti, hogy ha tényleg szívből jön a vágy, és nem a kis ego akar valamit kierőszakolni.

Cs. É.: Igen, ez így van! Bele is írtam a szövegbe, hogy ha hamis a lelked, akkor hiába tanulsz meg szépen énekelni, nem szól semmiről a dal.

P. M.: Te hogy érzed, a sorsod útján jársz? Azt csinálod, amit a lelked kijelölt a maga számára, erre az életre?

Cs. É.: Ez ügyben is kutakodtam, és úgy tűnik, hogy igen.

P. M.: Abból sejteném, hogy valószínűleg így van, hogy amikor megérkeztél, az első mondatom az volt hozzád, hogy milyen gyönyörű vagy! Úgy ragyogsz, Éva, hogy szerintem ez egyfajta létezési forma, és csak az ragyoghat így, akinek rendben van a lelke.

Cs. É.: Igen, ebben lehet igazság, mert valóban jól vagyok. Az utóbbi néhány év ráadásul sokat adott. Hárman együtt maradtunk a zenekarból, Végvári Ádám, Baracs János és én, és ez mostanra egy végtelenül erős szövetséggé vált közöttünk. El is határoztam, hogy az előadásainknak minden cseppjét ki fogom élvezni, úgy igazán. Szeretek játszani, és nem is rég a kezembe került Müller Péternek egy kisebb könyve, amiben azt írja, hogy az egész élet arról szól, hogy merjünk játszani. Ez egy olyan értékes gondolat, szerintem ezt meg kellene tanítani az egész emberiségnek: ne vegyünk már olyan véresen komolyan mindent, játsszunk már egy kicsit, sokkal könnyebb lenne az élet.

P. M.: Ezt a gondolkodásmódot próbálod a fiadnak is átadni?

Cs. É.: Igen, bár én is nagyon sokat tanulok Dávidtól. Egyrészt nagyon jó humora van, és ezzel az attitűddel sokszor még lazít a nehezebb helyzeteken. De abban is hiszek, hogy nem véletlenül született éppen énhozzám. Olyan édes volt, amikor néhány éve ráébredt arra, hogy mennyire imádja a zenét, hogy ez az élete, és akkor megjegyezte, milyen szerencséje van, hogy én is ilyen vagyok. És erre csak azt mondtam mosolyogva, hogy persze, ez valóban nagy szerencse...

P. M.: Így is lehet mondani! Abban hiszel, hogy létezik a Feljebbvaló, nevezzük bárminek is?

Cs. É.: Nézd, én abban hiszek, hogy amióta világ a világ, az emberek mindig hittek valamiben. Ez nem lehet csupán egy buta pletyka vagy légből kapott, furcsa gondolat! Valami igenis mozgatja a dolgokat. Nem tudom, hogy hány ember élhetett már ezen a földön, de végül mindegyik oda jut, hogy létezik az Isten. Egyszer talán kiderül, lehet, hogy majd éppen akkor, amikor elmegyünk innen.

Csepregi Éva és Peller Mariann Forrás: Peller Mariann

Éva őszintén kíváncsi volt, mit olvas ki a tarot kártyából Novák László asztrológus.

N.L: Nagyon érzékeny, érzelmes nő vagy, azonban talán éppen ezért hajlamos lehetsz a bánatra. Ezt a legtöbb ember érezheti veled kapcsolatban. A második kártyalap a tudatalatti tartalmat mutatja, ez a Hold. Ez asztrális minőség, vagyis olyan néha, mintha képes lennél rácsatlakozni más érzelmi dimenziókra. Hatással van rád más emberek érzelmi világa, könnyen megérzed őket, de akár sugallat formájában, bizonyos helyszíneken akár megrohanhatnak érzelmek, amiket az adott terület megőrzött.

Cs. É.: Egy kicsit féltem az emberektől, tehát nagyon nehezen találtam fel magam társaságban, még az elején.

N.L: A harmadik lap a szerzett bölcsességről mesél, míg az előző kettő a hozottakról beszélt. Ez egyfajta ősiség. Olyan karmából jössz, amelyből rengeteget tanultál, ezeket könnyedén felidézed ebben az életedben, ezért most nincs szükséged arra, hogy ebben az életben sokat tanulj. Ott van a készletedben, de nem feltétlenül vagy tudatában. Ezért pedig talán van benned egy állandó tettvágy is, hogy még ezt vagy azt meg kellene tanulni, meg kellene tenni, de nem kell. Úgy érzem, ez egy jutalomélet számodra. A negyedik kártya pedig azt mutatja meg, hogy rengeteget dolgozol. Bármit is értél el eddig, azt alaposan kidolgoztad, de te ezt nem szeretnéd, hogy lássák. Ez egy nagyon dolgos lap: beleteremtesz a semmibe, és létrehozol valamit.

Cs. É.: Nem lenne jó, az talán már izzadságszagú lenne, ha az ember elmondaná, hogy mi minden van a végeredmények mögött. De ez volt előttem a szülői minta, anyámék rengeteget dolgoztak, főleg apu, ő nagyon dolgos ember volt. És ez gyakran eszembe jut a mai napig.

Utazás a lelked körül: Erdélyi Tímeahttp://www.life.hu/sztarszerzok/peller-mariann/20190128-utazas-a-lelked-korul-erdelyi-timeaval-beszelget-peller-mariann.htmlErdélyi Tímea színművész, életemnek igen fontos része volt, nagyjából 10 évvel ezelőtt, amikor is együtt laktunk a Színház- és Filmművészeti Egyetem kollégiumában. Ha ő nincs, az Utazás a lelked körül sem jött volna létre. Az ő spirituális érdeklődése, nyitottsága indított el engem is az utamon. Peller Mariann--Peller Mariann a transzszexualitásról – A Novák Angélával történt beszélgetés margójárahttp://www.life.hu/sztarszerzok/peller-mariann/20190121-peller-mariann-velemenye-a-novak-angelaval-tortent-beszelgetes-kapcsan.htmlNovák Angéla az első nő Magyarországon, aki bár férfitestben látta meg a napvilágot, az első pillanattól kezdve tudta, hogy valójában nő. Nőként gondolkodott, nőként létezett, és hosszú, göröngyös utat kellett megtennie, míg valóra válthatta legfőbb álmát, hogy női testben élhessen ez a női attribútumokkal érkezett lélek. Különösen nehéz feladatsort választott magának erre az életre, mert nemcsak a saját bizonytalanságaival, félelmeivel, önazonosságával kellett megküzdenie, de a szűkebb és tágabb környezetével is. Peller MariannOrigoPeller Mariann a transzszexualitásról – A Novák Angélával történt beszélgetés margójárahttp://www.life.hu/sztarszerzok/peller-mariann/20190121-peller-mariann-velemenye-a-novak-angelaval-tortent-beszelgetes-kapcsan.htmlNovák Angéla az első nő Magyarországon, aki bár férfitestben látta meg a napvilágot, az első pillanattól kezdve tudta, hogy valójában nő. Nőként gondolkodott, nőként létezett, és hosszú, göröngyös utat kellett megtennie, míg valóra válthatta legfőbb álmát, hogy női testben élhessen ez a női attribútumokkal érkezett lélek. Különösen nehéz feladatsort választott magának erre az életre, mert nemcsak a saját bizonytalanságaival, félelmeivel, önazonosságával kellett megküzdenie, de a szűkebb és tágabb környezetével is. Peller MariannOrigoEzt gondolja Peller Mariann az elférfiasodott nőkről és az elnőiesedett férfiakrólhttp://www.life.hu/sztarszerzok/peller-mariann/20190114-peller-mariann-az-egysegrol-az-androgunokrol-az-elferfiasodott-nokrol-es-az-elnoiesedett-ferfiakrol.htmlAki elsőre ránéz Balázs Klári énekesnőre, az joggal gondolhatja, hogy csodás nő. A szó legszorosabb értelmében igazi, nagybetűs NŐ. Dekoratív, csinos, mindig választékosan és elegánsan öltözik, illatozik, a frizurája minden megjelenéskor tökéletes, a keze, a körmei ápoltak. Látszik, hogy élvezi a női lét örömeit, a szépséggel járó előnyöket. Azt is gondolhatnánk, hogy Klárikának épp elég annyi, hogy egy erős karakterű férfi oldalán élhet, lesve szíve választottja minden kívánságát, miközben minden körülmények között elfogadja a férje, Korda György döntéseit. Peller MariannOrigoPeller Mariann: Mi magunk vagyunk önmagunk kerékkötőihttp://www.life.hu/sztarszerzok/peller-mariann/20190107-peller-mariann-beres-alexandraval-valo-talalkozasarol-meselt.htmlBéres Alexandra egy bölcs, sokat látott, tapasztalt, öreg lélek, ezt a zsigereimben éreztem, amikor beszélgetni kezdtünk. Peller MariannOrigoUtazás a lelked körül Peller Mariann-nal: Varga Viktor műsorajánlóhttp://www.life.hu/sztarszerzok/peller-mariann/20180525-utazas-a-lelked-korul-varga-viktor-musorajanlo.htmlVarga Viktorról talán sok mindenkinek van véleménye. És ezek a vélemények talán sok esetben nem állnak összhangban a valósággal. Viktor Peller Mariann vendége lesz hamarosan az Utazás a lelked körül című műsorban, amelyben kendőzetlen őszinteséggel mesél önmagáról, múltjáról, jelenéről. Peller MariannOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.