A gyönyörű modell csemetéi, azt kérték szüleiktől, hogy kedvenc hoteljükbe vigyék őket, ahol minden a játékról szól. 

„Húsvétkor a gyermekeknek kedvezünk, és ahogy a korábbi években idén is Noncsi és Dávidka, azt kérték, hogy egy gyermekbarát hotelbe utazzunk. Ebben a létesítményben minden arról szól, hogy a kicsik jól érezzék magukat és lekössék az energiájukat. Van csúszdapark, sokféle program és természetesen a húsvéti ünnephez kapcsolódó játékok. Ugyanis itt is minden a hagyományoknak megfelelően történik.

Lesz hímestojás-gyűjtés, rajzverseny, locsolkodás és jön majd a nyuszi is ajándékokkal. Számomra mindig nagy élvezet, ha látom a gyerekek arcán azt az örömöt, amikor önfeledten játszanak. Ilyenkor nagy baráti társasággal utazunk, így amikor az időnk engedi, a szülőkkel tudunk beszélgetni, megpiheni, bár bevallom, általában a gyerekek körül vagyok, hiszen igényik a figyelmet, a szeretet. Úgy gondolom, mivel a hétköznapokban mindenki lót-fut legalább ilyenkor – még ha el is utazunk és közösségben vagyunk – egymásra kell figyelni, beszélgetni, játszani."

Forrás: Sarka Kata

„Természetesen meglepetéssekkel is készülünk a gyerekeknek, akik előre megírták, mit kérnek a nyuszitól. Dávidka stoplis cipőt kért és focilabdát, Noncsi pedig üvegfigurákat, amelyek most az ő korosztályában nagyon népszerűek. Húsvét hétfőn a locsolkodás sem marad el, a fiúk verssel, kölnivel, szódásüveggel készülnek, mi lányok pedig menekülünk előlük."

Noncsi egy hatalmas húsvéti nyuszival barátkozottForrás: Sarka Kata

 „Számomra úgy teljes az ünnep, ha a család együtt van és odafigyelünk egymásra. Természetesen, ha nem utaznánk el, akkor – akárcsak karácsonykor – feldíszíteném a lakást, színes festett tojásokat akasztgatnék a barkacsokorra és tojásokkal teli kosárral várnánk a locsolkodókat. Számomra az ünnepek mindig azt hozzák el, hogy pár napra kiszakadunk a hétköznapokból, megpihenünk és szeretettel fordulunk egymás felé."

A hotelben még a torta is nyuszi formájúForrás: Sarka Kata