Amikor a könyvét olvastam, néha elszorult a torkom és tehetetlen dühöt éreztem. Előfordult az is, hogy felnevettem, de volt olyan is, hogy feltettem magamban a kérdést: vajon hol a jó ízlés határa?  Jó pár "miért-et" összegyűjtöttem, mert szerettem volna megérteni Őt, a szexmániást.

Milyen érzések kavarognak benned? Szinte újraélted az életed, amíg írtad a könyvet.

Másokból is ugyanolyan érzéseket váltok ki, mint amilyeneket te is tapasztaltál. Ez valahol jó, de bizonyos szempontból mégsem annyira, mert nem szerettem volna, hogy az emberek rosszat gondoljanak. Számomra is vannak olyan részek, amikre rácsodálkozom. Úristen, ez is én voltam, én csináltam? De vannak olyan történetek is, amelyekről soha nem lehetett beszélni. Senki se nyitotta ki a száját. Most persze mindenki felkapja a fejét, hogy basszus - ez igaz? Ilyesmi megtörténhetett? Nagyon jó érzés, hogy kész van a könyv, és ott lehet a polcokon. Nekem tetszik, függetlenül attól, amit kiváltok az emberekből.

Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu
Még több fotóhoz kattints ide!

Válaszokat kerestél. Megtaláltad őket?

Nem biztos, de most jó, mert már nem álmodom az úszással. Elég rossz volt az, ahogy véget ért a pályafutásom, bár lélekben mindig úszó maradok. Sokan mondják, hogy celeb lesz belőlem, de én egyáltalán nem akarok beállni ebbe a sorba. 16 évig sportoltam, ne keverjük össze a kettőt. Én a sportban nőttem fel, mindent ott tanultam meg.

Szerinted azzal a helyükre kerültek a dolgok, hogy kiírtad őket magadból? Amikor a könyvet olvastam, elképzeltem, milyen lehetett egy 11-12 éves lánynak átélni mindazt, ami például veled történt az uszodában. Nem tudom, hogy az írás önmagában meg tud-e gyógyítani ilyen traumákat - a lelkedre gondolok.

Egyelőre úgy néz ki, hogy gyógyulóban van, de nem hiszem, hogy bármi is változni fog.

Mi nem változik?

Ami az úszósportban van.

Azt majd meglátjuk. Most nem az úszósport érdekel, hanem te. Egy kislánynak az édesapja az első férfi, aki meghatározó az életében. E tekintetben téged kétszeresen is próbára tett a sors. Sokáig azt sem tudtad, hogy ki az igazi apád, a nevelőapád - akit nagyon szerettél - nem maradt veletek.

Én ettől függetlenül ma is nagyon szeretem őt. Nem tudok rá haragudni, és nem is látom értelmét. Ne beszéljek vele? Az senkinek nem lenne jó.

Elfogadom, de mégis milyen emlékeid vannak arról, hogy a jólét után egyszer csak a szegénységben kötöttetek ki anyuval? Nem volt férfi, akire támaszkodhattatok volna, és albérletről albérletre költöztetek.

Mivel kicsi voltam, és sportoltam, nem tudtam foglalkozni ezzel. Először azt láttam, hogy anyuék boldogok, majd minden tönkrement, de nem volt időm azon vacillálni, hogy jaj, most akkor mi lesz. Muszáj volt továbblépni. Ma is úgy gondolom, hogy nem szabad rágódni valamin folyamatosan, mert az csak felemészti az embert. Jó, hogy ott volt az úszás és le tudtam kötni magam. Versenyről versenyre, edzőtáborról edzőtáborra jártam, és nem kellett ezeken tépelődni. Persze nem volt jó, hogy apuka nélkül nőttem fel, de hát, istenem, így alakult.

Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu
Még több fotóhoz kattints ide!

Ilyen szempontból az úszás segített, de épp akkor értek a következő traumák. Megalázások az edzőtől...

Igen, de engem zavar, hogy a sajtóban most őt pocskondiázzák. Én nem akartam rosszat azzal, amit írtam, és természetesen nem csak negatív dolgok történtek. Kedves szavai is voltak hozzám. Tény, hogy nem volt az a típus, aki megveregeti az ember vállát és dicsér. Ő elég kemény.

Na, jó, de a könyvedben inkább arról olvashatunk, hogy bántott. Alig említesz dicsérő mondatokat.

Az emberek csak a rosszra figyelnek fel, és azt boncolgatják.

Beszéltél vele azóta?

Nem. Sőt, mióta abbahagytam az úszást, még egyszer találkoztunk a 2010-es Európa-bajnokságon, de azóta nem. Megjelent a könyv, de még az úszószövetségből se kerestek meg.

Ezen nem csodálkozol? Vártad volna?

Hogy felhívjanak? Nem. Tényleg nem érdekel. 

Aztán ott volt a masszőr. Magam is felháborodottan értetlenkedem azon, hogy egy kislány hogyan lehet ilyen kiszolgáltatott?! Épp akkor, amikor nőiesedni kezd. Nem volt valaki, aki megvédhetett volna?

Számomra is furcsa volt az, ami történt velem. Ott volt egy gombóc bennem, amitől képtelen voltam megszabadulni. Borzasztó volt. Anyunak elmondtam, ő hitt is nekem, meg nem is. Egy tizenéves gyerek nem feltétlenül mond igazat, de kiderült, hogy ez megtörtént másokkal is. Ma másként cselekednék, nagyobb lármát csapnék, de azt hiszem, hogy akkor vége lett volna a pályafutásomnak. Ez egy nagyon zárt és összetartó közeg. Az edzői kollektíva tagjai védik egymást.

Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu
Még több fotóhoz kattints ide!

Jobban féltél attól, hogy nincs jövőd a medencében, minthogy szólni mertél volna?

Igen. Akkor már az anyagiakra is szükségem volt. Külön éltünk és segíteni kellett anyunak.

"Kényszerhallgatás" volt?

Nem volt kényszer, mert szerettem úszni. Próbáltam gyorsan átlépni azon, ami történt. Muszáj volt, mert fontosabb volt a karrier.

Ezt nehéz felfognom. Mondd, végül is kinek szól ez a könyv?

Saját magamnak.

Akkor miért nem maradt meg abban a spirálfüzetben, amiben elkezdted írni pár évvel ezelőtt?

Ez egy jó kérdés, nem is tudom. Újra akartam élni a múltat, aztán valahogy tudat alatt megjelent a vágy, hogy az emberekkel is megosszam azt, ami történt. Nagyon sok mindenen keresztülmentem, nem volt könnyű az életem. Nem egy tehetős családban nevelkedtem fel. Most jó, hogy a történetem másokat is érdekel, pedig nem nyertem se olimpiát, se világ-, se Európa-bajnokságot.

A spirálfüzetből könyv lett, és talán az életed is könnyebb lehet, mert összejöhet belőle egy lakás vagy bármi.

Nem az anyagiak miatt csináltam. Amikor abbahagytam az úszást, rögtön elkezdtem írni. Valahol mélyen azért tényleg fáj, hogy nem úgy ért véget az a korszak, mint például Egerszegi Krisztinának Atlantában egy olimpiai éremmel. Az egész kikívánkozott belőlem.

Az írás nem olyan volt, mint feltépni egy sebet?

Nem. Iszonyatosan sokat nevettem írás közben. Amit már említettem: Jézusom, ez is én voltam? Újraéltem mindent. Annak idején imádtam bulizni. Nem szerettem volna fiatalon anyuka lenni, vagy megtalálni az igazit. Én így szerettem élni. Egyetlenegy résznél sírtam el magam, amikor arról írtam, hogy megbetegedett az anyukám. Borzasztó időszak volt. Napi ötször jártam be hozzá a kórházba, főztem neki az úszás mellett. Nagyon nehéz volt.

Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu
Még több fotóhoz kattints ide!

Anyu, hál' istennek, jól van, és a könyvben azt írod, hogy szeretnéd őt és a nagyit is megóvni a könyv következményeitől.

Nem is olvasták el. Nyaggatnak, hogy szeretnének egy példányt kapni, de nem adok!

Na, de elég, ha csak fellapozzák a bulvárt.

Azt olvassák.

Ezt is kuncogva mondod.

Ők pontosan tudják, hogy milyen vagyok. Anyu azt mondta, hogy nem kell bemutatnom magamat. Bár tény, hogy a fiúügyekről soha nem beszéltünk.

Az egy dolog, hogy elfogadta, ahogy élsz, de az egy másik, hogy olyan filmszerűen meséled el a szexuális életedet, hogy szinte végignézheti. Nem gondolod, hogy van olyan, ami intimebb annál, mint hogy megmutassuk?

Vannak emberek, akik így vélekednek, de én nem. Ez számomra tök jó.

Nem túlzás ez a fajta meztelenség?

Nem. Ez én vagyok.

Értem, illetve próbálom megérteni. Azon nem csodálkozom, hogy egy-egy verseny után sok szép, fiatal összesodródik, kicsit ugyanaz történhet, mint ami egy fesztiválon: eufória és kábulat. De te elég pontosan körülírod, hogy mikor kivel bújtál össze. Niki, amikor az ember egy ilyet átél, akkor nem arra szerződik, hogy 10 év múlva a másik fél kipakolja a sztorit. Nem gondolod, hogy ezek bizalmasabb helyzetek annál?

Eredetileg az úszásról akartam írni, a sportágról, a közegről és az emberekről, de kellettek bele ezek a történetek, mert ettől lett szaftos az egész. Én így gondolom, és ez így jó. A mai világban inkább erre kíváncsiak az emberek. Most nevetni fogsz, de én elolvastam a "Kurva jó" című könyvet. Engem sem a történelmi regények, meg a klasszikus irodalom érdekel. Nem olvastam egyetlen kötelező olvasmányt sem. Amikor kicsi voltam, anyukám olvasta fel nekem a Pál utcai fiúkat, mert már akkor sem érdekelt.

Ízléssel, érdeklődéssel nem vitatkozom. Mégis felteszem a kérdést: mi, mit ér? Hol van a határ? Mi az, amit az ember a hálószobában tart, és mi az, amit kirak mindenki elé? Nem minősíteni szeretném, hanem megérteni. Szerinted senkire se kell tekintettel lenni? 

Ezt pont tőlem kérdezed?! Nem a könyvben szereplő családos embereknek kellett volna tekintettel lenniük azokra, akik "fontosak" voltak nekik? Most magam ellen is beszélek, hiszen én is párkapcsolatban éltem, de nem volt gyűrű az ujjamon, és nem várt otthon két gyerek. 

Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu
Még több fotóhoz kattints ide!

Szerinted ettől most érthető és elfogadható lett mindaz, amit leírtál?

Lehet, hogy ez nem normális. Sőt! Vállalom. Nekem nem normálisak a szükségleteim. Azért elég nehéz úgy két hónapot eltölteni egy edzőtáborban, hogy nincs ott a párod, akivel... Legalábbis nekem nehéz volt.

Ez a te magánügyed, amit az emberek elé tárhatsz, de úgy, hogy nem sértesz vele másokat. 

Nem tartom kizártnak, hogy ezek után sorra fognak hasonló könyvek megjelenni. Csak valakinek ezt is el kellett kezdeni. Örülök, hogy ebben is sikerült elsőnek lennem. Különben többen jelezték, hogy ők is gondolkodtak azon, hogy megírják a sztorikat, csak én megelőztem őket.

Egy pillanatig sem gondoltál bele abba, hogy vajon ennyi év után milyen lesz egy érintett személy családjának belelapozni a könyvedbe?

Nem.

Nem érdekelt?

Nem. Számoljanak el ők a lelkiismeretükkel. Már ha van nekik.

Mit gondolsz róluk?

Semmi problémám nincs velük. Nem vetem meg őket. Nem párkapcsolatot szerettem volna kialakítani velük, csak ki akartam használni az alkalmat - például azt, hogy együtt lehetek egy olimpiai bajnokkal. Inkább ez hajtott. Ahogy a könyvemben is leírtam: volt olyan időszak, amikor striguláztam.

Éreztél büszkeséget az ikszedik strigula után?

Csak az elején striguláztam, utána már nem. Szerintem nem olyan nagy az a mennyiség. Nem voltam együtt sok fiúval.

Tudod, minden relatív.

Jó, persze, kinek, mi, mennyi, de lehetett volna sokkal több is. Azt megválogattam, hogy kivel töltöm az időmet. Szigorúan válogattam, nem úgy volt, hogy aki szembejött, azzal ágyba bújtam.

Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu
Még több fotóhoz kattints ide!

A könyvben refrénszerűen visszatér, hogy nem hiszel a hűségben. Mindenki megcsal mindenkit. Nem festesz túl jó képet a férfiakról.

Nem gondolom, hogy csúnyán írtam volna le őket. Próbálok, és szeretnék hinni abban, hogy van olyan párkapcsolat, ami tökéletes. Amiben most élek, az ilyen. A könyvben a saját tapasztalataimat osztottam meg, és azok eléggé illúziórombolóak.

Azt szokták mondani, hogy a nőknek érzelem kell a szexhez. Nálad viszont sokkal inkább azt éreztem, hogy vadásztál. Milyen érzések voltak benned?

Hogy milyenek? Hát például az, hogy valakinek van egy olimpiai bajnoki címe, és ráadásul jól is néz ki. Ennyi. Nagyon-nagyon kevés férfi tudott megfogni. 

Milyen férfi az, aki a szívedhez is el tud jutni?

A párom.

Ő miben más, mint a többi?

Ezt a mai napig nagyon sokszor megkérdezem tőle is. Csak azt tudom, hogy iszonyatosan szeretem. Nem tudom, mivel tud többet. Civil ember, dolgozik, persze sportol ő is, de fogalmam sincs. Imádom a külsejét, ahogy beszél, a mosolyát, azt, hogy tud dilis is lenni, pedig lassan 30 éves lesz. Ő az, akit apukaként is el tudnék képzelni magam mellett. Látom rajta, hogy jól bánna a közös gyerekünkkel.

Ez azt is jelenti, hogy el tudod képzelni magad anyukaként?

Természetesen. Voltam óvó néni is egy darabig. Nagyon szeretem a gyerekeket. Jelenleg is háztartást vezetek, főzök, teszek-veszek. Én ma már ezt az életet szeretném élni, nem pedig celebbulikba járni. Az egyáltalán nem vonz.

Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu
Még több fotóért kattints ide!

Tegyük fel, hogy születik egy lányod, és itt van ez a könyv. Mikor olvashatja el?

Majd 18 éves kora után.

Szerinted mit fog szólni?

Meg fog érteni, mert az én vérem lesz.

Erre majd rákérdeznék akkor. Annak idején mi hiányzott? Miért nem tudtál egy férfi mellett se lenyugodni igazán?

Fogalmam sincs. Talán a közeg miatt, amiben éltem. A párommal akkor ismerkedtem meg, amikor eltiltottak, és utána egy év múlva vége lett az úszókarrieremnek. Nagyon sokat sírtam, és ő végig mellettem volt. Igen. Talán az kellett, hogy kikerüljek onnan. Nagyon jó, hogy már nem vagyok benne.

Ezzel a könyvvel le akartad zárni az egész korszakot?

Igen.

Fölteszed a polcra?

A saját polcomra szerintem nem fogom feltenni.

Miért?

Mert látni se akarom. Megvan, és ennyi. Nekem ez elég. Ahogy az érmeim sincsenek kint a falamon, ez az időszak lezárult. Ettől függetlenül büszke vagyok arra, amit elértem, úgy, ahogy elértem, de egy ideje már másik korszakot élek.

A könyv nem nehezíti meg az új életedet? Mindenki szembesít vele.

Nem. Ezeket a dolgokat én így éltem meg. Nem érdekel, hogy ki mit mond. Az se, ha bántani próbálnak. Úgy veszem észre, hogy sokkal több a pozitív visszajelzés. Érdekes, nagyon sokan írják azt is, hogy saját magukat vélték felismerni bennem, és hogy milyen jó volt nekik is újraélni mindent.

Megosztott lett a sportolói társadalom is. Vannak, akik ellened fordultak.

Szerintem ők nem akarják magukat bajba sodorni. Ehhez bevállalósnak kell lenni - nem? Nagyon sokan mellettem állnak, és ha tényleg, ne adj isten, kivizsgálásra kerül a sor, akkor arccal, névvel ki fognak állni mellettem. Csak valakinek el kellett indítania a lavinát.

Sok sportsikeredre büszke lehetsz, de a dobogó tetejére egy olimpián se léptél fel. Egérke vagy Kovács Ági neve fogalom egy egész ország számára, míg a tiédet csak a sporthoz értők ismerték a könyv megjelenése előtt. Te voltál a "majdnem sztár" az uszodában.
 
Sajnos mindig közbejött valami, ami miatt nem sikerült kijutnom egy adott versenyre. Két világbajnokságra azért, mert lázasan nem tudtam megúszni a szintet, majd a kezem tört el - épp Peking előtt, és sérült kézzel esélyem sem volt, bár megpróbáltam. Lehet, hogy így kaptam vissza a sportban azt, hogy túlzottan futottam a fiúk után? Nem tudom. Ez akkor sem érdekelt, és ma sem. Mindennek így kellett történnie.

Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu
Még több fotóért kattints ide!

Most rend van benned? 

Most már igen.

Miről szól a jövő? Mit tervezel, pl. két év múlva?

Amikor úsztam, akkor sem terveztem ennyire előre. A sajtóban is mindig az olvasható, hogy ha valaki egy adott olimpián ezüstérmet szerez, akkor rögtön elkönyvelik, hogy a következőn majd aranyat szerez - ezt én nem szeretem, és nem tartom szép dolognak. Én mindig csak a következő feladatomra gondolok. Most egy vízgyártó cégnél dolgozom értékesítőként. Jól megy, hisz a beszélőkémmel nincsen baj. Nagyon szeretem a munkát is és azokat, akikkel együtt vagyok.

Látsz előrelépési lehetőséget?

Nem érdekel, nem keresek sokat, de jó így, ahogy van. Nem vágyom arra, hogy Budán éljek, nem hiányzik a luxus.

Pedig a könyv szerint nagyon vágytál rá.

Megvolt. Már nem az hajt.

Hanem mi motivál?

Örülök, hogy olvassák a könyvem, és rendben van az életem. Senkiért nem adnám fel a párkapcsolatomat. Nagyon szeretem a párom és - bár lehet, hogy furán hangzik -, de a könyv megjelenése óta még szorosabb lett a kapcsolatunk. Nagyon jó, ahogy figyel rám, véd fűtől-fától. Egyébként mindenről tud, ami a könyvben benne van, bár elolvasni nem fogja, de nincs előtte titok.

Azt értem, hogy előtte nincs titkod, de így utólag nem gondolod, hogy talán a könyvben maradhatott volna néhány? Vagy nem bánsz semmit sem?

Nem. Ez nem azt jelenti, hogy megveregetem a vállamat, hogy hú, de klassz csaj vagyok, de király, hogy ezt meg tudtam tenni. Tök jó volt így, ahogy volt. Fogadja el a világ, hogy ez Szepesi Niki, illetve ez volt.



Pindroch Csaba: "Elsírtam magam"http://www.life.hu/sztarszerzok/20130616-pindroch-csaba-elsirtam-magam-szily-nora-interjuja.html Sterczer Hilda: "Legszívesebben ordítanék"http://www.life.hu/sztarszerzok/20130608-sterczer-hilda-legszivesebben-orditanek-szily-nora-interjuja-eross-zsolt.html Nika: "A nehézségek megerősítettek"http://www.life.hu/sztarszerzok/20130601-nika-veres-monika-a-voice-tehetsegkutato-versenyzoje-a-nehezsegek-megerositettek.html Kasza Tibi: "Én nem harcolok!"http://www.life.hu/sztarszerzok/20130524-szily-nora-interjuja-kasza-tibi-enekes-fotossal.html