Ledobta a ruháját Szinetár Dóra és Dobó Kata a jó ügyért

kampány Dobó Kata fotózás mellrák meztelen magazin Szinetár Dóra
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Október a mellrák elleni küzdelem hónapja. E nemes cél érdekében vetkőzött hat ismert magyar nő, köztük Szinetár Dóra és Dobó Kata.

Hat nőt kértek fel arra, hogy különleges fotósorozattal hívják fel a figyelmet a mellrákra. Szinetár Dóra különböző rákellenes kampányokban már részt vett, de a mellrák elleni kampányba most először kapcsolódott be. A színésznő, aki a nyáron készült riportban még hosszú hajjal nyilatkozik, elmesélte, hogy korábban ugyaneddig a szintig levetkőzött már egy női magazin részére. "Ameddig a jóízlés határain belül segíteni lehet vele, addig megengedhető" - mondta Dóra.

Fotó: Mudra László [origo]
Fotó: Mudra László [origo]

"Alapvetően nem szeretek vetkőzni, de tudtam, hogy ez egy olyan ügy, aminek használ" - mondta Dobó Kata a Fókusz riporterének, aki 5-6 éve a mellrákellenes kampány arca. Színésznőként többször került olyan szituációba, ahol vetkőznie kellett, ennek ellenére nem mondja azt, hogy ez természetesen jön belőle. Katának egyébként kicsit lelkiismeret-furdalása volt a lánya miatt, aki nagyon elfáradt a fotózáson. A részletekért és a fotókért nézd meg a Fókusz riportját!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.