Gazdagság varázsütésre - J. K. Rowling mesés története

írónő Takács Nóra bestseller regény Joanne Kathleen Rowling Harry Potter varázsló
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Különös érzés lehet hirtelen hatalmas vagyonra szert tenni. Puff, csak úgy varázsütésre jön a mesés gazdagság! Mit csinálnék először? Szerintem egy hétig vásárolnék mindent, amit érek. Amikor több ruha már nem férne el a jelenlegi 30 négyzetméteremen, gondolom, vennék egy új lakást is. Nem voltam ott, bár sejtem, hogy J. K. Rowling is valami hasonló módon kezdte költeni a hirtelen jött vagyonát.
Cikkünk szerzője Takács Nóra, a Hogyan legyek jó nő? sorozat háziasszonya

Csatlakozz Nórához az iWiW-en és a Facebookon!

Joanne Rowling 1965. július 31-én született a Bristol melletti Chipping Sodburyben. Szülei épp a haditengerészetbe készültek belépni, amikor találkoztak egy vonaton, ami a King's Cross pályaudvarról indult. Aki olvasta a Harry Pottert, máris felkapta a fejét, ugye? A fiatalok végigbeszélgették az utazást és mire odaértek, már nem is akartak annyira a haza szolgálatába állni. Az történt, hogy egymásba szerettek, majd egy év múlva összeházasodtak. Ezután érkezett a családba elsőként Joanne, majd pedig a húga, Dí. 1969-ben Rowlingék Winterbourne-be költöztek, ami a következők miatt fontos: új lakásuk szomszédságában éltek a Potter gyerekek, akiknek a neve annyira megtetszett Joanne-nek, hogy lám, Harryt is róluk nevezte el. Joanne saját nevével azonban sosem volt kibékülve, sok szóvicc alapja volt a Rowling név. Kiejtése miatt nagyon hasonlít a Rollinghoz, így aztán gyerekkorában rendszerint Rolling Stones volt a csúfneve. Nem mintha ez olyan gáz lenne, szerintem.

Forrás: AFP
Forrás: AFP

Az álmodozás megszállottja

A család még egyszer - és utoljára - költözött, méghozzá falura. Szüleik ugyanis tősgyökeres városiként már nagyon vágytak vidékre. A tájat szerették a lányok, az ottani élettel, különösen az iskolával, azonban már kevésbé voltak megelégedve. Elég régimódi volt az iskola minden téren, így nem kötötte le őket eléggé. Joanne-ra már eddig is jellemző volt, hogy általa kitalált kis mesékkel, történetekkel szórakoztatta a családját, a testvérét vagy az iskolatársait, most azonban tényleg ki kellett színeznie a szürke hétköznapokat, ha jól akarta magát érezni a nyugis faluban. Középiskolai időszaka már izgalmasabban telt, igaz, kamasz lányként volt gondja is bőven. Édesanyja megbetegedett, szklerózis multiplexet diagnosztizáltak nála. Joanne, habár megértette, felfogni mégis képtelen volt, hogy édesanyja gyógyíthatatlan beteg. Az évek azonban csak teltek szakadatlan, kénytelen volt beletörődni anyja betegségébe.

Tipp! Vicces és meghökkentő képek a népszerű elnökről. Kattints a galériáért!




Forrás: AFP
Forrás: AFP

Együttélés Harry Potterrel

Ekkoriban lépett be Harry Potter az életébe. Joanne éppen egy vonaton ült, amikor bevillant neki egy kép a fiatal varázslótanoncról, aki mindenféle képességgel rendelkezik. Azonnal papírt és tollat keresett, hogy leírja az ötletét, azonban nem volt nála toll, ami fogott volna. Így csak bámult ki az ablakon, nézte az elsuhanó tájat és elmélkedett. Szövögette regényének szálait, formázta karakterét, barátokat talált ki neki, neveket, cselekményeket kreált. Azt mondja, jó négy óra is eltelt, mire végre le tudta írni a gondolatait. Még aznap este írni kezdte a Bölcsek kövét, csak úgy ontotta a mondatokat. Nem telt el úgy nap, hogy ne dolgozott volna a kéziraton egy kicsit, míg egyszer csak megváltozott minden. Az ő világában és Harry világában is.

Tudj meg minden érdekeset már a hírfolyamodból! Kövess minket iWiWen és Facebookon!



1990. december 30-án meghalt az édesanyja. Az írónőre és a családra nagyon nehéz időszak köszöntött, ahogy ő fogalmaz: olyan fájdalmas volt a gyásza, mintha egy méretes macskakő nyomta volna egész nap a mellét. Fél évvel később, amint elég erős volt hozzá, és látta, hogy a családja is képes lesz továbblépni, ő is a felejtés útjára lépett. Az írás azonban nem ment olyan gördülékenyen az anyja halála után. Elszállt az ihlet a fájdalomtól. Úgy gondolta, új helyen képes lesz újra írni, ezért Portugáliába ment angoltanárnak, ahová természetesen vitte magával Harryt is. Itt nem csupán újra írt és tanított, hanem szerelmes is lett, és 1992-ben férjhez ment Jorge Aranteshez, aki a hadseregben szolgált. Kisvártatva kislányuk is született, Jessica. A házasság amilyen gyorsan köttetett, olyan gyorsan véget is ért. A férfi heves vérmérséklete és alkoholszenvedélye nem a legvonzóbb tulajdonság egy kismama számára. Amilyen gyorsan csak tudta, otthagyta iszákos férjét. Joanne, a sok rossz ellenére, furcsa módon rendkívül hálás volt a férfinak a csodás kislányukért, akivel végre teljes - sőt, zsúfolt - lett az élete.

Forrás: AFP
Forrás: AFP

Megszületett J. K. Rowling

Visszatérve Skóciába egyedülálló anyaként nem engedhette meg magának, hogy ne dolgozzon. Egy ideig azonban nem talált állást, úgyhogy segélyen kellett élnie. Annyi pénzt kapott, amiből ételt is alig tudott vásárolni. Nagyon rossz időket élt; nem volt munkája, pénze, rendes lakása. Két dolog tette boldoggá: Jessica és Harry Potter. Testvére biztatására ugyanis ismét írni kezdett, és úgy döntött, végre összerendezi azt a sok-sok fejezetet, ami addigra már készen volt. Mikor esténként a kicsi elaludt, ő pihenés helyett tollat és papírt ragadott, és írt. Amint volt egy perc szabadideje, csak írt és gépelt, írt és gépelt, otthon vagy kávézókban, míg a lánya a babakocsiban aludt. Amikor egy szép napon végre elkészült, az első három fejezetet postára adta és elküldte egy ügynöknek, aki postafordultával küldte is vissza. Még csak annyit sem írt mellé, hogy köszönöm, nem.

Tipp! Minden idők legszebb nője. Kattints a galériáért!




Forrás: AFP
Forrás: AFP

Közel egy évbe telt, mire Christophernek sikerült találni egy olyan kiadót, akik hajlandóak voltak elolvasni a kéziratot, és úgy döntöttek, kiadják. Első körben 1275 fontot kapott az írónő a kiadótól, ami számára akkor egy vagyonnak tűnt. Csak elképzelni tudom, mennyire örülhetett, amikor végre a kezébe vehette az elkészült könyvet, amit a lányának, édesanyjának és testvérének ajánlott. "Jessicának, aki nagyon szereti a meséket; Anne-nek, mert ő is nagyon szerette őket; és Di-nak - ezt a mesét ő hallotta először."

Miatta kezdtek újra olvasni

A könyv bombasiker lett Angliában, majd a tengerentúlon is. Joanne pedig úgy kapkodta a fejét, mint mások a könyveit. Egyik percről a másikra robbant a bomba: olyan gyorsan lett milliomos, hogy észre sem vette. Emlékszem, én viszonylag korán olvastam a Bölcsek kövét, még mielőtt a nagy hiszti kitört volna. Egy barátnőm ajánlotta. Nyár volt, jó meleg, én meg kifeküdtem napozni a kertben és barackot ettem. Olvastam, olvastam, olvastam és közben elfelejtettem ebédelni, majd vacsorázni is majdnem. Anyukám kérdezte, mit olvasok ennyire? Megmutattam neki és a testvéremnek is. A húgomra ugyanolyan hatással volt, mint rám, anyukámat nem tudta meggyőzni. Viszont az arány nem rossz: egy családban háromból kettő. Később az összes könyvet olvastam, a filmeket viszont kihagytam, mert már nem is tudtam követni idővel, hol tartunk. Egyet mondhatok: a Harry Potter visszahozta a gyerekek olvasási szeretetét. Jók a filmek is, tényleg, de a gyerekek nem azt mondták, hogy "Ááá, majd megnézem a moziban", hanem nekiálltak olvasni. Többszáz oldalas könyveket méghozzá.

Forrás: AFP
Forrás: AFP

Azóta J. K. Rowling befejezte a történetet, és az egyik leggazdagabb nő lett a világon. Mi ez, ha nem mese? Olyan tehetős lett, hogy simán lekörözte már 2003-ban az angol királynőt. Azóta pedig csak gyarapodik a vagyona, ugyanis hetente megközelítőleg 900 millió forintot keres az eladott könyvek bevételéből, és erre jönnek még a filmekből származó bevételek, jogdíjak. Nagy vagyon ide vagy oda, sosem feledkezett meg a gyökereiről, arról, milyen érzés nélkülözni, ezért rengeteget adakozik. Gyerekeknek, rászoruló anyukáknak, nehéz sorsú nőknek, betegeknek. Az élete tehát egyenesbe jött - minden téren. 2001-ben rátalált a szerelem dr. Neil Murray orvos személyében. Összeházasodtak, azóta pedig két közös gyermekük is született: egy fiú és egy újabb kislány. Joanne nagyon visszafogott életet él, rengeteg időt tölt a családjával és csak akkor nyilatkozik, amikor tényleg szükséges. Azt mondja, azért lett író, mert író akart lenni és nem a hírnévért. Az írás az, amit szívesen csinál, és én hiszek neki.

Azért választottam J. K. Rowlingot mára, mert jó pár éve látom a nevét a legbefolyásosabb nők listáján. Gondoltam, ideje kicsit közelebbről is megismerkednünk vele. Egyáltalán nem bántam meg, sőt! Az élete akár egy mese. A kislány, aki hatévesen történetet ír egy nyúlról, felnőttként a világ egyik leggazdagabb nőjévé válik azzal, hogy történetet ír egy varázsló kisfiúról. Ez kérem, színtiszta varázslat.

Less be Janicsák Veca gardróbjába! Kattints a képekért!


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.