Grace - Monaco csillaga Nicole Kidman Cannes-i filmfesztivál vörös szőnyeg Cannes 2014
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Szerda este végre birtokba vehették sztárjaink a 67. cannes-i filmfesztivál vörös szőnyegét, amely a botrányszagú Grace Kelly életéből készült Grace – Monaco csillaga című filmmel és Nicole Kidman ijesztőre sikerült mosolyával nyitotta meg kapuit. Megmutatjuk, milyen ruhában léptek a sztárok a vörös szőnyegre.

Kis fekete helyett a New York-i tervező, Altuzarra kis fehérjében nyitotta meg a filmfesztivált Nicole Kidman. Bár a Grace – Monaco csillaga című alkotás címszereplőjének tegnapi érkezése a francia városba nem a legjobban sikerült, az akkor még erősen puffadt arcának mintha teljesen nyoma veszett volna. Elegáns, finom és stílusos, ahogy azt már tőle megszoktuk.

Forrás: AFP/Valery Hache

Délutáni debütálása után mindenki feszült figyelemmel várta, miben fog domborítani a filmfesztivál megnyitó estjén Nicole Kidman - a színésznő nem okozott csalódást földig érő égkék Armani Privé darabjával.

Forrás: AFP/Alberto Pizzoli

Az esti filmbemutatóról az első, akit megmutatunk: Jane Fonda. A színésznő ismét bebizonyította, hogy még mindig a legnagyobb dívák között van a helye. A 76 éves sztár nem riadt meg attól, hogy a vörös szőnyeg színével egyező estélyi ruhát húzzon (milyen jól tette!), amelyet a csillogó és az áttetsző részletek tettek még különlegesebbé.

Forrás: AFP/Alberto Pizzoli

Jane Fondához hasonlóan a gyönyörű Blake Lively is a vörös mellett tette le voksát. Nagyon szorítunk, hogy ne legyen gondja Gucci ruhájának láthatóan magas szoknyafelvágásával és „a dicsőség huszonnégy lépcsőfokával.”

Forrás: AFP/Valery Hache

Vagy a fehér, vagy a vörös - mintha összebeszéltek volna a vörös szőnyegre lépés előtt sztárjaink (és stylistjaik). Nicole Kidman kis fehér ruhája után Zoe Saldana is egy hófehér Victoria Beckhambe burkolta magát. Igen, ő az, aki megteheti: karcsú alakját egy derekára kötött lánccal emelte ki.

Forrás: AFP/Valery Hache

Ha a legszebbre nem is, a legeredetibb ruha címére simán pályázhat Csang Ce-ji futurisztikus Stéphane Rolland darabja. Egyedül a kínai színésznő apró clutch táskája az, amelyet nem értünk: a ruhán visszaköszönő éles kontúrok után nem biztos, hogy ez működik a legjobban.

Forrás: AFP/Alberto Pizzoli

Tavaly a filmfesztivál háziasszonya volt, idén azonban a vendégek között érkezett Audrey Tautou. A francia színésznőre eddig sem volt jellemző, hogy túlbonyolította volna a vörös szőnyeges megjelenéseit – és ezúttal sem kellett csalódnunk benne.

Forrás: AFP/Valery Hache

Akiben talán a legnagyobbat csalódtunk az este folyamán, az Laetitia Casta Christian Diorja volt. Nem értjük, hogy a francia színésznő és modell hogyan tudta rávenni magát arra, hogy ebben a ruhában vonuljon végig Cannes vörös szőnyegén.

Forrás: AFP/Valery Hache

Bár Paz Vega gyönyörűen festett Elie Saab ruhájában, a Grace – Monaco csillaga színésznőjét simán elnyomta maga mellett kolléganője, Nicole Kidman. Szép volt, Paz, de nem elég izgalmas.

Forrás: AFP/Alberto Pizzoli

A hazai színésznők táborát erősítette Alice Taglioni, aki az alábbi összeállításában vonult végig a vörös szőnyegen. Semmi erőlködés, csupa elegancia és báj - annyira francia!

Forrás: AFP/Alberto Pizzoli

Ki volt a legszebb a cannes-i filmfesztivál megnyitóján?

Itt az első cannes-i bugyivillantáshttp://www.life.hu/trend/20140514-ime-az-elso-bugyivillantas-a-2014-es-cannes-i-filmfesztivalon-ayem-nour-francia-tevesztar-szoknyaja.htmlNem telhet el Cannes villantás nélkül! Mától startol a 67. cannes-i filmfesztivál.TrendAFPCannes-i divatbotrányok, amelyeket sosem felejtünk elhttp://www.life.hu/trend/20140430-cannes-i-divatbotranyok-brigitte-bardot-madonna-sophie-marceau-sharon-stone-uma-thurman-eva.htmlAmint feltekerik a Golden Globe vörös szőnyegét és az Oscar megszokott eleganciája is lecsengett, minden szem a botrányszagú Cannes-ra szegeződik. Mert bizony az évek során itt megfordult hírességeknek volt mit felmutatnia kínosabbnál kínosabb villantások és a nagyot szóló divatpillanatok terén.Trend--A felső tízezer játszótere: a csillogó Canneshttp://www.life.hu/lifeutazas/20140428-a-felso-tizezer-jatszotere-a-csillogo-cannes-filmfesztival-es-mas-latnivalok.htmlA gyönyörű tengerparti sétánynak, az előkelő szállodáknak és a világhírű filmfesztiválnak köszönhetően Cannes mára a fényűzés szinonimája lett, és te is megtapasztalhatod azt az exkluzív életérzést, amely mágnesként vonzza ide a gazdagokat és a sztárokat. Vitathatatlan, hogy a francia üdülőhely páratlan glamúrral rendelkezik, ám ha közelebbről szemügyre veszed, másik arcát is megláthatod. Utazás--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.