Sarka Kata szerint Szunai Linda egykori szépségkirálynő belülről rohad

vita Sarka Kata Facebook Szunai Linda
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nem éppen kedvesen nyilatkozott egykori szépségkirálynőjéről Sarka Kata. Szunai Lindát hat éve koronázták meg Kata műsorában, és úgy látszik, azóta nagyon sok minden megváltozott...

Egykor egymást ünnepelte Sarka Kata és Szunai Linda, ma azonban már nincsenek jóban. A harcot Bódizs Veronika bemutatkozó kisfilmje indította el. Egy civil személy posztolta a Facebookra a videót, amiben Veronika angol kiejtését kritizálta. Bár a posztot azóta eltávolították, a Bors szemfüles újságírójának még sikerült elmentenie a hozzászólásokat. Kata itt vette védelmébe Veronikát, tette mindezt úgy, hogy közben Szunai Lindát gyalázta.

Sarka Kata Forrás: facebook.com/kata.sarka


„Szunai Lindán kívül – aki nem tartotta be a hazai szervezők kéréseit önkényesen, nem is ért el semmit az égvilágon – más versenyzők is tudtak felsőfokon angolul. Kulcsár Edina nem beszélt tökéletesen közel sem, és a világ második legszebb lánya és Európa legszebbje. Szunai Lindára egyáltalán nem volt büszke senki, és nem szeretett vele dolgozni több ok miatt is. (...) Minden kolléga, és én is azzal példálózunk, hogy olyannak sosem szabad lennie egy szépségkirálynőnek, mint Szunai Linda. A hozzáállása a versenyhez és a társaihoz stb. A teljesítménye meg jóindulattal sem nevezhető teljesítménynek. Nekem erről ez a véleményem. Hiába szép valaki (kinek az, kinek nem), ha belülről rohad. Ezt a lányt nem ismerem, de tudom azt, hogy a társai szerették, jól teljesített, lehet vele együtt dolgozni, nem hisztis, nincs egy olyan anyja, aki megkeseríti a szervezők munkáját, és lehet rá számítani. Számomra ez a lány a szépségkirálynők karikatúrája, szégyen, hogy ő is annak nevezheti magát" – fejtette ki véleményét Sarka Kata.

Természetesen Szunai sem maradt adós, nem kellett sokat várni, hogy visszavágjon Katának. Szerinte senki sem volt kíváncsi Sarka véleményére:
"Sarka Kata, remélem, ennyi idősen, mint te, én már nem itt fogok tartani. Hogy a Facebookon szidok számomra teljesen érdektelen embereket" – és még egy mosollyal is megtoldotta megjegyzését.

Szunai Linda Forrás: Mudra László


Ez pedig végképp kiakasztotta Hajdúnét, így fenyegetőzött:
"Szunai Linda, ne menjünk bele szerintem, mert azt hiszem, tudnék itt olyat mondani, ami holnap címlap, és a föld alá süllyednél."

A csatározás nem sokkal később eltűnt a Facebookról, és a lap egyik felet sem tudta rávenni arra, hogy nyilatkozzon.

Így pózolnak a nudista turisták: Fotók!http://www.life.hu/trend/20170131-instagram-oldal-indult-a-nudista-turistaknak.htmlGondoltad volna, hogy közösségi oldalt indítottak azok számára, akik szívesen meztelenkednek a világ különböző pontjain turistaként? TrendThinkstockVillantsd ki a zoknidat! Ez most a legvagányabb kiegészítőhttp://www.life.hu/trend/20170131-zoknimania-interju-a-nebouxii-tervezojevel.htmlNeked is volt manapság olyan napod, amikor a nagy szürkeségben felöltözni sem volt kedved? Végül felvetted a legegyszerűbb fekete cuccaidat, de felkaptad hozzá a legvagányabb színes zoknidat, hogy azért mégis legyen valami vidám, valami lélekmelengető rajtad, még úgy is, ha rejtve is marad a cipődben. Ha ismered ezt az érzést, akkor bizony te is zoknimániás vagy! Most olyan zoknikat mutatunk neked, amelyeket akár rejtve, csak a saját jókedvedért, de bátran kivillantva is viselhetsz, hogy másoknak is feldobd a napját, és bíztatunk: vállald bátran, mert ez egy szuper mánia! Trend--Kulcsár Edina úgy domborít, mint egy vadmacskahttp://www.life.hu/trend/20170131-igy-sportol-a-szexi-kulcsar-edina.htmlA szexi műsorvezető megmutatta, hogyan kell tökéletesen domborítani a falon: Fotó! Trend--Sharon Stone bikiniben mutatta meg alakját: lassan 60 évesen bombázóhttp://www.life.hu/trend/20170131-sharon-stone-bikiniben-mutatta-meg-alakjat.htmlKi ne szeretne ilyen testet közel 60 évesen? Sharon Stone színésznőn egyszerűen nem hagy nyomot az idő. Bikiniben mutatta meg alakját, ami még mindig irigylésre méltó. TrendOrigoPlasztikázás: szükséglet vagy mentális probléma?http://www.life.hu/trend/20170127-plasztikai-sebeszhez-gyakran-mentalis-problemak-miatt-fordulnak-a-paciensek.htmlTíz olyan páciens közül, aki arcműtét miatt keres fel plasztikai sebészt, egy biztosan testképzavarral küzd. A baltimore-i Johns Hopkins Egyetem által végzett kutatás szerint a betegség gyakori elfordulása ellenére a plasztikai sebészek csak kevesebb, mint 5%-át ismerik fel ezeknek a betegeknek. Trend--Brutális dekoltázzsal mosta le kolléganőit a szexi színésznőhttp://www.life.hu/trend/20170130-taraji-p-henson-a-szamolas-joga-szineszno-dekoltazsa.html23. alkalommal rendezte meg az amerikai színészszakszervezet, a Screen Actors Guild hagyományos gáláját. Ahogy az lenni szokott, a vörös szőnyeges bevonulás sem maradt el a nagy eseményen. Korábban csokorba szedtük a legemlékezetesebb ruhakölteményeket, egyvalakit azonban külön is érdemes megemlíteni. Trend--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.