szépségápolás Hollywood szépség vörös szőnyeg
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A nagy eseményeken, amikor ezer objektív és száz kamera szegeződik a sztárokra, akkor bizony a legjobb formájukban akarnak tündökölni, amihez különböző technikákat vetnek be. Hogy mik azok? Mutatjuk őket!

Sminkmesterünk, Larion Oscar egy évvel ezelőtt tudósított minket a New York-i divathét újdonságairól, ahol először jelentek meg azok a fátyolmaszkok, amelyeket ma már a hírességek is szívesen használnak. A bőrmegújítás új technikája mindössze 15 perc alatt teszi élettel telivé, üdévé a bőrt. "Elképesztően látványos tuning a bőrnek, érdemes kipróbálni. Népszerűségük titka a hialuronsav magas jelenléte, aminek köszönhetően negyedóra alatt újjászületik a bőröd. Esemény előtti turbóenergia a bőrnek"írta róla Larion Oscar. Így nem is csoda, hogy modellvilág után a celebvilágban is elterjedt ez a szuper technika, amit a vörös szőnyeges események előtt rendszeresen alkalmaznak, sőt nem is rejtegetik, hogy ezzel szépülnek. Láthattuk már fátyolmaszkban Drew Barrymore-t, Chrissy Teigent és Justin Biebert is.

Láthattuk már fátyolmaszkban Drew Barrymore-t és Chrissy Teigent is Forrás: Instagram/Drew Barrymore, Chrissy Teigen

A Golden Globe gála napján Emma Stone egy egészen más módszert is kipróbált. Ez pedig egyfajta szájmaszk, a KNC Beauty Mask, ami az ajkat tölti fel kollagénnel. A kollagén mellett rózsaolajat, E-vitamint is tartalmaz a maszk, ami ráadásul kiváló hidratáló, és szuper alapot képez az utána felkerülő rúzsoknak.

Emma Stone a KNC Beauty Maskot próbálta ki, ami kollagénnel tölti fel az ajkakat Forrás: Instagram/Rachel Goodwin

Visszatérve az arcmaszkokhoz, egy másik érdekességről is érdemes beszámolni, ami a fényterápiás kezelés. A NASA fedezte fel a LED-fény gyógyító erejét, amit azóta kórházakban is alkalmaznak bőrbetegségekre, bőrproblémákra. A kozmetikai kezelésekben is megjelent a LED, aminek fiatalító, regeneráló hatása is van, mindemellett személyre szabottan választják ki a LED színét, hiszen más-más szín más-más problémát tud kezelni.

A NASA fedezte fel a LED gyógyító hatását, amit már kozmetikai kezelésekben is alkalmaznak Forrás: Thinkstock

A piros fény például kifejezetten a ráncok ellen hat, és fokozza a kollagén termelődését, a lila fény pedig gyulladáscsökkentő hatású, de vannak zöld, sárga kék fények is, mind más problémára. hollywoodi hívei például Jessica Alba és Kourtney Kardashian.

7 módszer, amitől gyorsabban fog nőni a hajadhttp://www.life.hu/trend/20170127-het-modszer-amitol-gyorsabban-no-a-hajunk.htmlNeked is elképesztően lassan nő a hajad, pedig hatalmas hajkoronát szeretnél? Íme, 7 tipp, amivel felgyorsíthatod a folyamatokat! Trend--Villantsd ki a zoknidat! Ez most a legvagányabb kiegészítőhttp://www.life.hu/trend/20170131-zoknimania-interju-a-nebouxii-tervezojevel.htmlNeked is volt manapság olyan napod, amikor a nagy szürkeségben felöltözni sem volt kedved? Végül felvetted a legegyszerűbb fekete cuccaidat, de felkaptad hozzá a legvagányabb színes zoknidat, hogy azért mégis legyen valami vidám, valami lélekmelengető rajtad, még úgy is, ha rejtve is marad a cipődben. Ha ismered ezt az érzést, akkor bizony te is zoknimániás vagy! Most olyan zoknikat mutatunk neked, amelyeket akár rejtve, csak a saját jókedvedért, de bátran kivillantva is viselhetsz, hogy másoknak is feldobd a napját, és biztatunk: vállald bátran, mert ez egy szuper mánia! Trend--Denise Richards a legújabb plasztikrém Hollywoodban - Heti stílusmustrahttp://www.life.hu/trend/20170127-heti-stilusmustra-szerepel-benne-victoria-beckham-denise-richards-jennifer-lopez.htmlTúl sok izgalmat nem hozott ez a hét, ami a vörös szőnyeges bevonulásokat és sztároutfiteket illeti, viszont nagy eséllyel új plasztikrémet avathatunk. TrendNorthfoto5 ok, amiért a highlight a smink sztárjahttp://www.life.hu/trend/20170124-igy-hasznald-a-highlightot-2017ben-larion-oscar-sminktippjei.htmlPillanatok alatt szebbnek és frissebbnek mutatja az arcodat, ha helyesen használod ezt a csodaterméket. A highlight ápol és eltakar, de ki is tudja emelni a legelőnyösebb vonásaidat. Trend--Eltorzult celebtestek lopták el a show-t - Stílusmustra a Screen Actors Guild-gálárólhttp://www.life.hu/trend/20170130-ruhamustra-a-screen-actors-guild-dijatado-galarol.html23. alkalommal rendezte meg az amerikai színészszakszervezet, a Screen Actors Guild hagyományos gáláját. Ahogy az lenni szokott, a vörös szőnyeges bevonulás sem maradt el a nagy eseményen. Nézzük a legemlékezetesebb ruhakölteményeket! Trend--Plasztikázás: szükséglet vagy mentális probléma?http://www.life.hu/trend/20170127-plasztikai-sebeszhez-gyakran-mentalis-problemak-miatt-fordulnak-a-paciensek.htmlTíz olyan páciens közül, aki arcműtét miatt keres fel plasztikai sebészt, egy biztosan testképzavarral küzd. A baltimore-i Johns Hopkins Egyetem által végzett kutatás szerint a betegség gyakori elfordulása ellenére a plasztikai sebészek csak kevesebb, mint 5%-át ismerik fel ezeknek a betegeknek. Trend--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.