fehérnemű nők bugyi
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Életünk során kialakulnak olyan szokások, amelyek nagyjából minden nőre igazak kortól függetlenül. Öszegyűjtöttünk néhány tényt a bugyijainkkal kapcsolatban is.

A ruhákkal kapcsolatban mi nők kissé ragaszkodóbbak vagyunk. Vannak bizonyos darabok amiket a jó emlékek miatt nem dobunk ki akkor sem, ha már elszakadtak, és vannak olyan ruháink is, amelyeket sosem hordtunk, mégsem ajándékozzuk tovább senkinek, hiszen ki tudja mikor lehet az még jó. De mi újság van a bugyikkal? Léteznek sémák, amelyek szinte minden nőnél megtalálhatóak?

  • Szakadt, lyukas

Mindenki fiókjában lapul legalább egy olyan bugyi, ami már elszakadt, rongyos, de nem válunk meg tőle. Mondván hátha még szükség lesz rá, mikor már az összes többi a szennyesben lesz, vagy bármilyen egyéb okból.

Forrás: Andrea Hickey
  • Vigyázni akartál rá, de nem sikerült

Egy nagyon szép darab volt, de egy szerencsétlenül alakult menstruáció örökre tönkre tette, ezért már nem lehet hordani. De mi ettől függetlenül sem válunk meg tőle, hiszen olyan szép volt, mikor megvettük, és most is az, csak egy kicsit foltos.

Forrás: Andrea Hickey
  • Ünnepnapi bugyi

Ez a ruhatárunk legszexisebb fehérneműje, amit különleges randikra, vagy ünnepnapokra tartogatunk. Egyéb más hétköznapi eseményre tilos felvenni, nehogy valami baja történjen, hiszen nagyon drága volt és olyan gyönyörű.

Forrás: Andrea Hickey
  • Középszerű

Ez pedig az ünnepnapi ellentétje, amit akkor veszünk fel, mikor eleve rossz a kedvünk, és egyáltalán nincs kedvünk jól kinézni. Esetleg menstruáció idején kerülhet elő, hiszen azért a darabért már úgy sem kár.

Forrás: Andrea Hickey
  • Túl kicsi

Az sem ritka, ha egy nőnek van egy csodás bugyija, amit sosem fog tudni hordani, mert túl kicsi rá. Ugyan a méretezés szerint jónak kéne lennie, de valahogy a valóságban mégis csak szorít, így hát bekerül a többi közé, és sosem vesszük végül fel - írta meg a Buzzfeed.

Forrás: Andrea Hickey

Tevepatabugyi az új női fehérneműtrend

Azt már megszokhattuk, hogy kelet felől mindig érdekes trendújítások érkeznek hozzánk, ám ezzel az új hóborttal mégiscsak sikerült egy kicsit meglepni minket. Íme, a tevepatabugyi!

Jakabos Zsuzsi megmutatta mitől döglik a légy: Fotó!http://www.life.hu/trend/20170324-jakabos-elkepesztoen-szexi-fotot-posztolt.htmlA csinos magyar sportoló ismét valami erotikusat villantott a követői nagy örömére. Trend--Pataki Ági szerint a magyar modellek megfizethetetlenekhttp://www.life.hu/trend/20170324-pataki-agi-interju-a-modellek-kapcsan-a-glamour-galan.htmlA Life.hu riportere, Domszky László számos hírességgel találkozott a Galmour-gálán, többek között Pataki Ágival is. Arról kérdezte az üzletasszonyt, mi a véleménye a magyar modellekről, divattervezőkről. Trend--Így csillogtak a celebek a Glamour-gálán - Mutatjuk a legütősebb ruhákat!http://www.life.hu/trend/20170324-a-2017es-glamour-gala-legemlekezetesebb-sztarruhai.htmlA csütörtök esti Glamour-gálán rengeteg celeb tiszteletét tette, nagy örömünkre még a csodás Palvin Barbi is jelen volt az eseményen. Mutatjuk a legdögösebb és legmeglepőbb ruhaválasztásokat! Trend--Glamour-gála: Romantikus rózsaszínt viselt Zimány Lindahttp://www.life.hu/trend/20170323-glamour-gala-romantikus-rozsaszint-viselt-zimany-linda.htmlA Glamour-díjátadót Zimány Linda sem hagyta ki. A szépséges modell romantikus rózsaszín ruhát viselt: jól állt neki. Trend--Glamour-gála: Bomba formában, Zsidró Tamással érkezett Dobó Katahttp://www.life.hu/trend/20170323-glamour-gala-bombaformaban-zsidro-tamassal-erkezett-dobo-kata.htmlPárjával, Zsidró Tamással vett részt a Glamour-gálán Dobó Kata, aki lélegzetelállítóan nézett ki. A szép híresség ráadásul megkapta az Év színésznője díjat is. "Nincsenek szavak" – köszönte meg az elismerést. Trend--A 10 legemlékezetesebb ruha az elmúlt évek Glamour-gáláirólhttp://www.life.hu/trend/20170322-a-10-legemlekezetesebb-ruha-az-elmult-evek-glamour-galairol.htmlCsütörtök este újra átadják a Glamour-díjakat. Mielőtt beszámolnánk a Woman of the year 2017-es díjazottjairól, megmutatjuk az elmúlt évek legemlékezetesebb ruháit. Trend--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.