Imádja az internet Morgan Mikenast, a lányt, aki egy éve nem szőrtelenít

szőrtelenítés felnőtt Morgan Mikenas
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Morgan Mikenas egy évvel ezelőtt határozta el, hogy többé nem szőrtelenít. Egyesek undorítónak tartják emiatt, mások pedig azt gondolják, hogy felszabadító lehet így élni.

Tizenegy éves korában nagy trauma érte Morgant: az iskolában durván kicikizték szőrös lábai miatt. Sírva kérte meg az édesanyját, hogy tanítsa meg szőrteleníteni. Tavaly azonban úgy döntött, hogy elég a gyantázásból, borotválkozásból, mindenhol megnöveszti a szőrét, és meg is mutatja a nagyvilágnak, milyen így az élet. Egyszerűen túl sok időt vett el az életéből a szőrtelenítés. Mára az Instagramon és a Youtube-on is több ezer követője van.

Morgan azt mondja, az a célja, hogy a nőtársait inspirálja:
"Nem célom, hogy bárkit lebeszéljek a szőrtelenítésről. Azt szeretném, hogy mindenki úgy éljen, ahogy neki a legkényelmesebb. Mi is a szépség? Számomra az a szép, aki szépnek érzi magát. Ne mondja meg más, milyennek kellene lennie annak, ami szép. Különbözni normális, különbözni jó!" – írja a Blikk.

Szivecskés bugyit villantott Stohl Luca A Nagy Duett színpadánhttp://www.life.hu/trend/20170417-szivecskes-bugyit-villantott-stohl-luca-a-nagy-duett.htmlMádai Vivient követve Stohl Luca is megvillantotta a fehérneműjét A Nagy Duet színpadán.Trend--Elefántok lánya: íme, a világ leghíresebb duciszépségversenyehttp://www.life.hu/trend/20170416-elefantok-lanya-ime-a-vilag-leghiresebb-duciszepsegversenye.htmlMég hogy csak vékony nők indulhatnak szépségversenyen? Nos, egy klasszikus megmérettetésen igen, de Thaiföldön egészen más a helyzet. Trend--Hónaljszépségversenyt rendeztek szőrös lányoknakhttp://www.life.hu/trend/20170416-honaljszepsegversenyt-rendeztek-szoros-lanyoknak-kinaban.htmlGondoltad volna? Az ázsiai férfiak kifejezetten szeretik a nemi szőrzetet, persze, csak ha igényesen ápolják. Sőt, még szépségversenyt is rendeznek a szőrös lányoknak. Trend--Heti trendjelentés – Ilyen ronda lila csizmát még soha nem láttunkhttp://www.life.hu/trend/20170413-heti-trendjelentes-szerepel-benne-kim-kardashian-jennifer-aniston-kylie-jenner.htmlA fashionista csemegék, a vagány fekete szettek hete volt ez, de egy ronda lila csizma vitte a prímet. Mutatjuk a hét legjobb és legrosszabb szettjeit! Trend--Ashley Graham bevallotta: molesztálták 10 éves korábanhttp://www.life.hu/trend/20170415-ashley-graham-bevallotta-molesztaltak-10-eves-koraban.htmlAshley Graham, a legkeresettebb plus size modellek egyike életrajzi könyvet adott ki, amiben őszintén mesél az őt ért traumáról.TrendOrigoBrutális dekoltázst villantott Sarka Katahttp://www.life.hu/trend/20170415-sarka-kata-eloben-kozvetitette-a-csuszdazast.htmlÚgy látszik, Sarka Kata nem szomorkodik túlságosan, hogy Hajú Péter nem jelent meg a bíróságon, hogy végre lezárják a házasságukat. Egy szállodából jelentkezett be remek hangulatban, ahol a barátaival és a gyerekeivel tölti az ünnepet. TrendOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.