szépségápolás smink kozmetikum
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Meglepő felmérés látott napvilágot, a SkinStore ugyanis az amerikai nők szépségápolási szokásait vizsgálta, pontosabban azt, hogy mennyi pénzt adnak ki különböző kozmetikumokra. Ebből kiderült, hogy egy átlagos amerikai nő körülbelül 90 millió forintot is elkölthet szépségápolási termékekre életében, ami félelmetesen nagy összeg.

A felmérésben 3000, 16 és 75 év közötti nőt kérdeztek meg Amerika-szerte szépségápolási szokásukról. A fentebb említett átlagszám természetesen nagyon különböző adatokból adódik össze. Egyes államokban például naponta átlagosan kevesebb mint 5 dollár (1500 forint) értékű terméket használnak a nők az arcukon.

Egyes államokban például naponta átlagosan kevesebb mint 5 dollár értékű terméket használnak a nők az arcukon Forrás: Thinkstock

New Yorkban például ennél sokkal magasabb összeg jött ki, itt átlagosan 11 dollárnyi (3300 forint) terméket kennek fel egy nap.

Ha valóban az év minden napján megteszik ezt, akár évi 4000 dollárt, azaz 1,2 millió forintot költhetnek magukra. 65 év használatot feltételezve ez 260 ezer dollárt – 78 millió forint – jelent, ami azonban feltehetőleg erős túlzás. Az árak ugyan meglehetősen eltérőek, ennek ellenére a megkérdezett nők többsége ugyanannyi terméket használ fel.

Akik kevesebbet költenek, azok is beszerzik azt a 15 különböző terméket, amit egy napon felhasználnak, csak éppen más árkategóriából válogatják össze.

Akik kevesebbet költenek, azok is beszerzik azt a 15 különböző terméket, amit egy napon felhasználnak Forrás: Thinkstock

A válaszadók arctisztítással kezdik, majd rúzsozással zárják a napi rutinjukat. A kettő között tonert, szérumot, szemránckrémet, hidratáló krémet, primert, korrektort, alapozót, pirosítót, szemhéjpúdert, szemhéjtust, szempillaspirált, szemöldökceruzát és highlightert használnak. A 15 lépéses rutin talán időigényesnek hangzik, de átlagosan csak 10 percet vesz igénybe reggelente. a felmérésből az is kiderült ugyanis, hogy New Yorkban 21 percbe kerül a reggeli sminkelés, a leggyorsabbak pedig Kaliforniában élnek: ők 3 perc alatt végeznek.

A sminkek Szent Grálja nem meglepő módon a szempillaspirál. A megkérdezett nők 50%-a nem érzi magát magabiztosnak nélküle, és 38 dollárt (kb. 12 ezer forint) adnak ki egy tubusért.

A második legnépszerűbb termék az alapozó, ami nélkül a nők 1/3-a nem hagyná el a házat. A leggyakoribb arcápoló termék a hidratáló krém, amire a nők nem sajnálnak 50 dollárt (15 ezer forint) kiadni.

6 divathóbort, amit nem sírunk vissza a 80-as évekbőlhttp://www.life.hu/trend/20170412-divathobortok-amiket-nem-sirunk-vissza-a-80as-evekbol.htmlAhogy minden évtizedet, a 80-as éveket is meghatároznak bizonyos stílusjegyek, amelyekre visszatekintve sokszor csak nevetni tudunk, pedig akkor, ott, a legmenőbbnek számítottak. Nézzük, a 80-as évek divathóbortjait! Trend--Farmermánia - Ezeket a darabokat szerezd be tavaszra!http://www.life.hu/trend/20170410-farmermania-ezeket-a-darabokat-szerezd-be-tavaszra.htmlA farmer a tavaszi-nyári szezon egyik visszatérő alapdarabja. A jó időt, a szabadságot, a lazaságot képviseli, így nem is csoda, hogy annyira imádjuk. Mit érdemes beszerezni a 2017-ben? Mutatjuk! Trend--Szexizni akartak, de nagyon nem sikerült! Ezek a világ leggázabb szelfijeihttp://www.life.hu/trend/20170407-ezek-a-vilag-legundoritobb-szelfijei.htmlVeled is előfordult már, hogy nagyon szexi akartál lenni egy képen, aztán valahogy rettentően félresikerült a dolog? Annyira nem ronthattad el a fotót, mint ezek a lányok, akik a világ legdögösebbjének érezték magukat, csak éppen egy apróságot felejtettek el: eltakarítani a kuplerájt. Trend--A vegyszermentes bőrápolás és magyar képviselőik - Élj természetesen!http://www.life.hu/trend/20170407-szepsegapolasi-termekek-amiket-ki-kell-probalnod-iden-tavasszal.htmlA természetes szappanok, a natúrkozmetikumok, a színezékmentes testápolók világában, ahol ismeretlenek a szintetikus, állatokon tesztelt alapanyagok, viszont fontosak a környezettudatos tényezők, és az ökológiai lábnyomodat is csökkentheted, nos ebben a világban is nyüzsgő élet van. Mutatjuk is a kedvenc márkáinkat, amelyeket neked is feltétlenül ki kell próbálnod! Trend--Felsők minden mennyiségben: ezek a legjobb alapdarabok tavaszrahttp://www.life.hu/trend/20170407-felsok-minden-mennyisegben-ezek-a-legjobb-alapdarabok-tavaszra.htmlNéhány basic felsőrész mindenkinek kell a szekrényébe, így amikor egy lazább napra vágysz, rögtön tudsz majd mihez nyúlni. Csak egy tökéletes nadrág kell hozzájuk, és már indulhat is a nap. Trend--Tavaszi sminkbazár - Ezeket a termékeket szerezd be!http://www.life.hu/trend/20170411-tavaszi-sminkbazar.htmlItt a tavasz, ideje beszerezni az új sminktermékeket. A szemhéjpúderek, a rúzsok és a körömlakkok is izgalmas színeket tartogatnak, úgyhogy érdemes körbenézni a szuper választékban. Trend--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.