Mérai Katalin szülés gyermek Barátok közt nevelés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Barátok közt sorozat ismert színésznője, Mérai Kata 2008-ban adott életet kisfiának. Bálintnak már az érkezése sem volt szokványos, de féléves korától az élete sem: onnantól ugyanis az édesapja volt vele gyesen. A Life.hu-n egy újabb sztáranya mesél a gyermeknevelésről.

Tedd barátságossá az otthonod! Itt megtalálod a legjobb tippeket!


Bálint a család szeme fénye, érkezése viszont cseppet sem volt előre tervezve. "Egy hónapja ismertem a páromat - ez még az az időszak, amikor nem igazán tervezi a gyereket az ember -, mikor Bálint egyszer csak megfogant. Amikor megtudtam, hogy terhes vagyok, először pánikba estem, és azon gondolkodtam, hogy fogom ezt elmondani anyukámnak. Végül rádöbbentem, hogy harmincöt évesen már elég felnőtt vagyok ahhoz, hogy gyerekem legyen, és boldogsággal töltött el a tudat. A várandósság alatt végig dolgoztam, majd amikor a nyári forgatási szünet elérkezett, elkezdtem próbálni azt a darabot a színházban, amit én írtam. Akkor sem volt megállás. Maga a terhesség nem viselt meg fizikailag, bár a végefelé azért már nehezen mozogtam, de nem volt időm ezzel foglalkozni. A színházban előrelátó módon megkértem az egyik kollégámat és barátnőmet, hogy legyen az asszisztensem, hogy ha bármi történne a bemutatóig, akkor át tudja venni a helyem. Erre szükség is volt, mert végül a bemutató előtt egy héttel megszületett Bálint."

Fotó: RTL Klub/Sajtóklub
Fotó: RTL Klub/Sajtóklub

A viszonylag könnyű terhesség után Bálint elég hamar igyekezett kifelé: a 35. héten indult meg a szülés egy baráti vacsora előtt. "A szülés is hirtelen jött, aznap este pont vacsoravendégek jöttek az új lakásba, becsöngettek, és mire felértek lifttel az ötödikre, addigra elfolyt a magzatvíz. Maga a szülés nem volt nagyon nehéz, olyan gyorsan történt, hogy alig volt időm foglalkozni vele. Amit fel kellett dolgoznom, az a koraszülöttsége volt: bár egészségesen született, nem töltött elég időt fejjel lefelé a pocakomban, illetve a tüdeje is éretlen volt egy kicsit, így speciális inkubátorba tették. Tíz napig a koraszülött-osztályon kezelték. Utólag már azt mondom, hogy ez volt a legjobb, ami történhetett, mert itthon nehéz lett volna egyedül felderíteni a szokásait, a kórházban pedig felügyelet alatt és a nővérek segítségével megismertük egymást. A koraszülöttsége miatt izomhipotóniája volt, így két évig jártunk a Pető Intézetbe, de ezt is könnyen elfogadtuk. Ez heti kétszer egy nagyon kötött programot jelentett, de azt kell mondjam, hogy ez rengeteg pluszt adott Bálint személyiségéhez. Pici korától megtanulta, hogy neki feladata van, csinálnia kell valamit, inspirálják, sikerélményei voltak, ami később nagyon jól jön majd. Most is könnyen tanul, és nagyon érdeklődő, szerintem ezt ennek is köszönheti. Mindemellett annyira rossz, amennyire egy négyéves fiútól elvárható, de kezelhető, és inkább alkalmazkodó, óvatos."

Fotó: RTL Klub/Sajtóklub
Fotó: RTL Klub/Sajtóklub

Kata fél év után újra forgatott, így Bálintra édesapja vigyázott kétéves koráig. "Szülés után a féléves baba mellől visszamentem forgatni, és utána kétéves koráig az apja volt otthon vele gyesen. Ez a felállás nekünk nem szokatlan. Az első perctől, amikor kiderült, hogy gyerekünk lesz, a párom mondta, hogy ő boldogan itthon marad vele kétéves koráig. Akkoriban a párom munkája ezt lehetővé tette, babysittert pedig nem akartunk, így ez nekem nagy könnyebbség volt. Ez a felállás korábban nem volt megszokott. Én azonban azt tapasztalom, attól, hogy kitolódott a gyerekvállalás, a pasik most már sokkal komolyabban veszik, mint régen. Olykor felelősségteljesebbek is, mint a nők, és képesek feladni egy időre a karrierjüket. Én is sok időt töltöttem Bálinttal, hiszen nem reggel nyolctól délután négyig dolgozunk minden nap. Sokkal többet voltunk együtt, mint egy átlagos család. A mai napig is sokat vagyunk együtt, Bálint pedig ugyanannyira apás, mint anyás."

Kata az is elárulta, az anyaság számára a legfontosabb: "Mit is jelent számomra az anyaság? Amikor Bálint megszületett, és felfogtam, hogy gyerekem van, akkor vált egyértelművé, hogy bármi, amit tesz az ember, az múlandó. Egy dolog örök és ad értelmet a létezésünknek: ha van, aki továbbviszi a génjeinket. A gyerek majdhogynem az egyetlen értelmes dolog, amit az ember létrehozhat az életében."

Láttad már? Benne vagyunk a tv-ben!



Erdélyi Mónika mesél az anyaság szépségeirőlhttp://www.life.hu/anyaskodj/20121029-erdelyi-monika-musorvezeto-mesel-az-anyasag-szepsegeirol.html"A fiúkból nem szeretnénk versenysportolókat nevelni" - Jaksity Kata őszintén vallott a gyermeknevelésrőlhttp://www.life.hu/anyaskodj/20120925-igy-nevelik-a-gyereket-a-sztaranyukak-jaksity-kata.html"Pezsgő és boldog család vagyunk" - Keleti Andi mesél a gyerekvállalás örömeiről és nehézségeirőlhttp://www.life.hu/anyaskodj/20121011-igy-nevelik-a-gyereket-a-sztaranyukak-keleti-andi.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.