mézes-mustáros csirkecomb
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ha kifiléztetjük a csirkecombokat, a mézes-mustáros sült csirkecomb máris más értelmezést kap. Ugyanaz, de valahogy mégsem...

Igazán tehetségtelen hentes lennék, nem is érzek magamban lelkesedést ahhoz, hogy nekiálljak csirkecombot csontozni. Úgyhogy megvettem készen a combfiléket, kb. 5 perc alatt elkészítettem a pácot, aztán némi sütés után bezsebeltem a dicséretet (hümmögés és "úá"). "Gyorsétel" ez is, mindenféle adalék nélkül (persze csak ha megfelelő mustárt használunk).


Hozzávalók (2 fős adag):

4 kicsontozott, lebőrözött csirke felső comb
-3 evőkanál mustár
-3 evőkanál méz
-1 evőkanál vaj
- szezámmag
-1 kávéskanál paprika
-só,bors

A vajat megolvasztom, majd elkeverem benne a mézet, a mustárt, a pirospaprikát és ízlés szerinti sót (illetve borsot). A sütőt előmelegítem 180-200 fokra (légkeveréssel), és előveszek egy tapadásmentes tepsit, vagy egy simát kibélelek sütőpapírral. A húsdarabokat megforgatom a pácban, a tepsire rakom, és 15-20 percig sütöm. Ezután rájuk kenem a maradék pácot, megszórom őket szezámmaggal, és még kb. 15 perc alatt készre sütöm. Salátával vagy párolt zöldséggel tálalom.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.