Belső vérzésben halt meg az ikerterhes kismama

halál ikrek terhesség kisbaba kismama
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Meghalt a másik újszülött is, akinek édesanyja szombaton este lett rosszul tárnoki otthonában. Az orvosi vizsgálatokból kiderült, egy ciszta okozta a kismamánál a hasi vérzést, amelybe belehalt az ikerszülést követően. Dr. Sobel Gábor szülész-nőgyógyász a Life Magazin műsorvezetőjének elmondta, előre látható volt-e a tragédia, illetve összefüggés lehet-e a kismama cukorbetegségével.

Az osztályvezető elmondása szerint kórházba kerülésétől kezdve folyamatosan küzdöttek a baba életéért, de nem tudták tartósan stabilizálni a fő életfunkciókat. A koraszülött a kisfiúkat a 33. terhességi hétben kellett világra hozni császármetszéssel. Mindkét kisbabánál a méhen belüli oxigénhiányos állapot okozott gondokat, amely az anya keringési rendellenességével hozható összefüggésbe.

Istockphoto
Istockphoto



Az Országos Mentőszolgálat tájékoztatása szerint a mentőket szombaton 17 óra tájban riasztották a kismama rosszullétéhez. A beteg légzése és vérkeringése leállt, ezért a mentők azonnal megkezdték az újraélesztést, majd helyszíni császármetszés után folytatták a harcot az újszülöttek életéért is. A küzdelemben több speciális mentőegység és egy szülész-nőgyógyász orvos is részt vett. Az anya életét nem lehetett megmenteni, a csecsemőket azonban sikerült kórházba szállítani - tartalmazta a mentőszolgálat közleménye, amely kitér arra is, hogy az anya halálának okát igazságügyi szakértői vizsgálat fogja tisztázni. A két kisfiú válságos állapotban került kórházba, egyikük életét a stabilizációs kísérletek ellenére sem tudták megmenteni, a második kisfú életéért folyamatosan küzdöttek az orvosok, de nem tudták tartósan stablilizálni életfunkciókat.

LIFE MAGAZIN: A TELEFONNÁL DR. SOBEL GÁBOR SZÜLÉSZ-NŐGYÓGYÁSZ

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=mbB47VyrLOGw4z2Y




Barátkozz a Life.hu-val az iWiWen és a Facebookon is!



Korábban:

Kísérleti nyúlnak használták a nyolcas ikreket szülő nőt
Narancs méretű daganattal harcolt a hatéves kislány
Egy kisfiú, aki szembeszállt a gyilkos kórral
Óvodába ment a négy végtagját elvesztett kisfiú


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.