A Radiátor nevet akarták adni a gyereküknek - A legfurcsább magyar keresztnevek

keresztnév engedélyezési eljárás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Rég elmúlt már az az idő, amikor az újszülöttek hagyományos, megszokott neveket kaptak, és a szülőknek eszébe sem jutott, hogy gyermeküket olyan névre kereszteljék, mely elsőre talán mókásnak tűnhet, hosszú távon azonban sok kellemetlenséget okozhat.

Tipp! Terhessége alatt is keményen diétázik a szupermodell. Kattints a galériáért!






Thinkstock
Thinkstock

A szabályok országonként eltérnek

Hazánkban egy gyermek szülei csak a Magyar utónévkönyvből választhanak nevet a picinek. Ha van olyan elképzelésük, mely a listán nem szerepel, akkor kérvényezniük kell ötletük elfogadását, de kérdéses, hogy megkapják-e az engedélyt. Külföldön szinte minden országban mások a névadási szabályok, de általában sokkal kevesebb korlát áll - ha egyáltalán áll - a fantáziadús szülők útjában.

XVI. Benedek pápa például arra kérte az olaszokat, hogy lehetőleg ne gyümölcsök és földrajzi helyek után nevezzék el csemetéiket. Az olaszoknál ugyanis nagyon lazák a nevekre vonatkozó szabályok - persze, mindent azért náluk sem lehet. Azok a szülők például hiába mentek még perre is, akik Robinson híres szolgája után Pénteknek akarták gyermeküket nevezni - nem jártak sikerrel.
Amerikában ezzel szemben a lehetőségek száma majdhogynem végtelen, főleg sztárok emelik ki gyermekeiket a középszerűségből olyan nevekkel, mint a Harper Seven Beckhaméknél, vagy Sunday Rose Nicole Kidmannél. Hazánkban a szappanoperák megjelenése után született sok újfajta név, de aztán később már a valóságshow-kból merítettek az anyukák. Az amerikai nevek magyarítása is nagy divat lett.

Thinkstock
Thinkstock


Gazdag Enikő pszichológus véleménye:

"Egy ritka vagy túl különleges, szokatlan keresztnév csúfolódás tárgyává is teheti a gyereket. Később kihasználhatja ugyan annak egyediségét vagy különlegességét, de csak akkor, ha megbarátkozott vele. Felnőttként megkereshetjük a nevünk pozitív jelentését, ez segíthet megszokni, hogy az a hétköznapitól eltérő.

A nehezen érthető, vagy nehezen leírható nevek viszont sok bonyodalmat okozhatnak, továbbá mivel magyarok vagyunk, érdemes olyan keresztnevet adni gyermekünknek, ami könnyen érthető, viszonylag egyszerű, és nem 'stigmatizál'. A sorozathősök, sztárok nevei idővel 'elévülnek', később akár viccesnek is tűnhetnek. Azt javaslom, hogy úgy adjunk nevet gyermekünknek, hogy végiggondoljuk, mi is szívesen viselnénk-e, le tudnánk-e élni vele egy életet."

Átalakítunk! Rá sem lehet ismerni a kerekded Máriára. Kattints a galériáért!


Itthon a gyermek érdekeit tartják szem előtt

Magyarországon, ha a szülők új nevet szeretnének engedélyeztetni, akkor a helyi anyakönyvi hivatalhoz kell fordulniuk kérvényükkel. A kétezer forintos térítési díj kifizetése után várniuk kell, míg a Közigazgatási Minisztérium értesíti erről a Nyelvtudományi Intézetet, és ők írnak választ a szülőknek a döntésről. A Magyar Tudományos Akadémia nem a szülők találékonysága ellen van, csupán a gyermeket - és nyelvünket - szeretné megóvni a túlzásoktól vagy a sértő, bántó ötletektől.

Az elmúlt 15 évben több mint háromszáz új nevet fogadott el az Akadémia, így most már körülbelül 1600 női és 1300 férfi utónév közül lehet válogatni. Aki mégsem talál megfelelőt, az engedélyeztetés során többféle akadályba is ütközhet: például nem fogadnak el ősmagyarnak titulált nevet, csak ha hiteles forrásokkal igazolják, hogy az tényleg egy létező és használt név volt régen. A nevek jelentését is figyelik, és óvják a gyermekeket az olyan nevektől, mint amilyen a Rima vagy a Halaldi. A már létező nevek becéző formái sokszor zöld utat kapnak, de a túlzásokat itt sem szeretik: nem fogadják el például az Icuskát vagy a Katácskát önálló névnek. De nem engedélyezték a következőket sem keresztnévként: Xerox, Pimpinella, Vitéka, Kazetta, Radiátor.

Thinkstock
Thinkstock

Ami még külföldön is sok

1996-ban egy svéd pár a következő nevet szerette volna adni gyermekének: Brfxxccxxmnpcccclllmmnprxvclmnckssqlbb11116. A szülők a szigorú svéd névadási szabályok ellen protestáltak ezzel - sikertelenül.

A norvég szabályok is jól jöttek egy kisfiúnak, akit édesanyja egy sugallat hatására Menyasszonynak - Geshernek - keresztelt volna. Az anya makacsul kitartott döntése mellett, így még börtönbe is került az ellenszegülése miatt.

A maláj babonák szerint, ha egy újszülött csúf nevet kap, akkor védve van az ártó szellemektől, de a Büdös Fejet még ők sem engedélyezték névként. A dán hatóság pedig az Anus keresztnevet zárta ki a lehetőségek sorából.

Csák Norisztól Rikárdóig - a 11 legfurcsább, engedélyezett név itthon

Annak ellenére, hogy egy névnek meg kell felelnie bizonyos szabályoknak, Magyarországon is elfogadtak már olyan keresztneveket, melyek enyhén szólva is igen érdekesek. Lánynevek közül engedélyezték többek között a Szüvellőt, a Kendicét, a Febróniát, a Delfinát és a Dzsindzsert. A fiúkat pedig hívhatják már Acélnak, Atlasznak, Rikárdónak, Hannibálnak vagy két keresztnév esetén akár Csák Norisznak is.

Tipp! Liptai Claudia szebb, mint valaha. Kattints a képekért!


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.