Sikertörténet: Tibi fél év alatt 40 kilót fogyott

Sikersztori diéta sikertörténet fogyókúra mozgás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A 21 éves mezőcsáti fiú nemrég még több mint 140 kilót nyomott. Ez a túlsúly nem hirtelen alakult ki, Tibi kilencéves kora óta mindig többet hízott a kelleténél.

Az RTL Klub sztárja mindent megmutatott! Kattints a galériáért!






Forrás: Csele Tibor
Forrás: Csele Tibor

Tibi 21 éves korában, több sikertelen fogyókúrán is túl eldöntötte, hogy le akar fogyni - s végül csak a saját módszere hozott eredményt: "2011 decemberben megfogadtam, hogy valamennyit le akarok adni a súlyomból, végül ebből az lett, hogy mostanra lement negyven kiló. Decemberben már elegem lett a sok hájból, úgy gondoltam, sokkal könnyebb lesz a mozgás, többet bírok majd, és erősebb leszek, ha lefogyok.

Elsősorban az étkezésemen változtattam, kevesebbet ettem, és többet mozogtam, januártól a buszt biciklire cseréltem, így a munkám miatt naponta több mint tíz kilométert tekerek. A nagy zabálások helyett naponta csak kétszer eszem, reggelizni nem szoktam, ebédet és négy-öt óra körül vacsorát eszem, azt, amit anyukám főz. A fehér kenyér helyett kenyérpótló diétás szeleteket eszem, és ha édességre fáj a fogam, akkor gyümölccsel helyettesítem a csokit. Az első 2-3 hét rossz volt, de aztán megszoktam, hogy kevesebbet eszem, az édességektől meg már akkor hányingerem volt, amikor elkezdtem a fogyókúrát. Kipróbáltam pár zsírégető kapszulát is, meg egyéb gyógyszereket, de egyiktől sem fogytam sokat, az a pár kiló meg hamar vissza is jött. A saját fogyókúrás módszerem vált be.

Forrás: Csele Tibor
Forrás: Csele Tibor

A biciklizés mellett elkezdtem aztán zumbázni is, az interneten láttam, hogy sokaknak tetszik, így én is beszereztem pár DVD-t, és azokra itthon táncolok. Szeretem, mert lendületes mozgás, és mikor elfárad az ember, akkor sem hagyja abba, viszi a ritmus, és táncolni is szeretek."


ADJ ERŐT MÁSOKNAK! TE HOGYAN FOGYTÁL LE?

Írjátok meg nekünk az info@life.hu e-mail címünkre nevetek, lakóhelyetek, életkorotok és jelenlegi testsúlyotok kíséretében, hogy hány kilót sikerült leadnotok és milyen módszerrel. Pár sorban írjátok meg a történetet, és nagyon fontos, hogy csatoljatok hozzá fényképet: fogyás előtt - fogyás után.



Tibi drasztikus fogyását a család egy ideig nem is vette észre, de amikor látták, nagyon örültek neki. Mióta lefogyott, Tibi sokkal jobban érzi magát, és a tükör is jó barát lett: "A diéta nehezebb részeinél az tartotta bennem a lelket, hogy láttam, ahogy folyamatosan mennek le a kilók. Most már más előnyök is megmutatkoznak, sokkal fürgébb vagyok, erősebb lettem, többet bírok, és a nők is más szemmel néznek rám. Az emberek is megjegyzik, milyen sokat fogytam, és tanácsokat kérnek. Most 99 kiló vagyok, és kilencven kilóra szeretnék még lefogyni. Ha az sikerült, akkor meglátom, hogy ehetek-e kicsit többet, de szeretném majd megtartani azt a súlyt. Most sokkal jobb a tükörbe nézni, hogy nem azt a sok zsírcafatot látja az ember, kövéren nem érdekelt a külsőm, most sikerélményt jelent belenézni a tükörbe."

Elindult az Ez zsír! fogyókúrás- és
életmódprogramunk!

REGISZTRÁLNI SZERETNÉK!

Csatlakozz hozzánk iWiW-en és Facebookon!




Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.