Jane Austen "unalmas" élete

Szeretem a kort, a stílust, és örömmel mélázok el a többsoros mondatokon: "Szabad-e remélnem, asszonyom, hogy szót emel érdekemben szép leányánál, Elizánál, midőn tisztelettel arra kérem őt, hogy a délelőtt folyamán négyszemközt beszélhessek vele?" Sajnos ma már senki sem beszél így, túl hosszú lenne SMS-ben. Jane Austen idejében viszont az élet még ilyen míves mondatokból állt.

Jane 1775. december 16-án született Steventon faluban, Hampshire megyében. Élete pont olyan volt, mint könyvei főhősnőié. Jane éles eszű, csípős nyelvű, művelt, önálló lány volt, aki jobb anyagi körülmények között nevelkedett a környékbelieknél, de sem nemesi származással, sem jelentős vagyonnal nem rendelkezett. Édesapja, George Austen a falu plébánosaként tisztes pénzt keresett, évi 600 fontot, azonban egyre népesebb családja mellett ez a bevétel nem is volt olyan sok. Jane hetedik gyermekként érkezett a családba, öt bátyja volt, egy öccse és egyetlen nővére. Élete hasonlóan telt, mint írásaiban hősnőinek: a finom nevelésű kisasszonyok mind jól zongoráztak, énekeltek, hímeztek, festettek. Ahogy azt illett. Az idősebb hölgyek pedig teázgatás közben pletykálkodtak, sápítoztak, és legfőbb küldetésüknek tekintették kiházasítani lányaikat, unokáikat, szomszédjukat, egyszóval mindenkit a környéken, aki még nem találta meg a számára legelőnyösebb partit. Valahogy így élt Jane is, akinek társasági élete éppoly kiszámítható volt az apró faluban, mint az évszakok váltakozása. Mai szemmel nézve botrányosan unalmas lehetett az élet, azonban én szívesen cserélnék egy évre vele. Vonz ez a jól nevelt semmittevés.

Jane és imádott nővére, Cassandra még egészen kicsi gyermekek voltak, amikor 1783-ban egy időre nagynénjükhöz, Mrs. Cawley-hoz költöztek Oxfordba, hogy ott tanuljanak meg mindent, amire szükségük volt ahhoz, hogy jól nevelt kisasszonyként térhessenek vissza szüleikhez. A lányokat azonban hamarjában hazautaztatták, mert a környéken járvány tört ki. Jane és Cassandra így jobb híján a readingi Abbey kollégiumban tanult 1785-től, abban az iskolában, amit a Jane Austen-rajongók az Emma című könyvből ismerhetnek. Jane mindössze két évet töltött az intézményben, máshol nem folytatott tanulmányokat, cserébe viszont otthon rengeteget olvasott, és amikor csak tehette, írogatott. Eleinte csak kisebb történeteket és színi előadásokat, később egyre komolyabb műveken dolgozott. A család elragadtatva fogadta korai alkotásait, ugyanis mindenki bolondult a könyvekért. Különösen a regényekért. 1801-re közel 500 könyvből állt a családi könyvtár, melynek nagy részét Jane is mind olvasta. Volt tehát miből ihletet meríteni saját írásaihoz, ha már az élete nem volt valami eseménydús - legalábbis eleinte. Idővel aztán némi színt vitt a mindennapjaiba, mikor idős apja egészségének megőrzése miatt Bath-ba, a gyógyfürdőiről híres városba költözött családjával, ahol az élet pezsgőbb volt, mint előtte. Az Austen família itt tartózkodásuk alatt sokszor látogatott ki a tengerpartra, ami egy újabb élményforrás volt Jane életében. Egyik ilyen kirándulásuk alkalmával élte át élete egyik legborzongatóbb szerelmét, melyből a későbbiekben ihletet merített könyvei írásához. A szerelmi szál részleteiről nem sok ismeretes, ami mégis, az Cassandrának köszönhető, aki egyébként nagyon diszkréten járt el híres húga magánéletét illetően. Annak halála után sem szivárogtatott ki semmilyen magántermészetű dolgot, megsemmisítette személyes levelezéseit, senkinek nem adta ki féltett titkait. Jane szerelmének történetéről csupán annyit mesélt, hogy míg a család a tengerparton pihent, Jane találkozott egy fiatalemberrel, akivel nagyon szimpatikusnak találták egymást. Miután a család hazatért, Jane örömmel várta, hogy a férfi felkeresi őt, de erre sosem került sor - a fiatalember időközben meghalt. Szomorú történet. Sokan úgy tartják, hogy a jó pár évvel később íródott Meggyőző érvek című regényének főhősét, Anne Elliotot az írónő akkori önmagáról mintázta.

Jane sokat írt könyveiben humoros iróniával eseménytelen, vidékies környezetéről, csekélyke tapasztalatairól, és olykor saját magát, illetve életének megtörtént eseményeit is beleszőtte egy-egy regényébe. Hogy pontosan mi alapszik megtörtént eseményen és mi nem, abban nem lehetünk egészen bizonyosak, tekintve, hogy Jane halálát követően nővére mindent megtett, hogy megőrizze húga titkait. Azonban Jane írásait olvasva nehéz elképzelni, hogy valaki úgy tudjon írni a szív harcairól, hogy sosem élte át a nagy érzelmeket. Jane Austen valószínűleg tudta, mi a szerelem, a fájdalom, a csalódás és a vágyódás. Ezért volt képes mindezt tökéletesen tálalni könyveiben úgy, hogy nem csupán kora elismert, úttörő írónőjévé vált rövid időn belül, hanem mai napig leköti az embert minden műve. Én nem láttam még nőt nem kocsonyás tekintettel lógni a tévén, amikor a Büszkeség és balítélet megy. Az Értelem és érzelem című regénye is letehetetlen. Van benne valami, ami mára kihalt. Olyan nemesen egyszerű minden: vannak dolgok, amik illendőek, és vannak, amik nem. Néha jön egy-egy nagyobb érzelem, de annak sem szabad engedni, ha az társadalmi bonyodalomba fulladna. Mindenki tudta, mit kell csinálni, mi a tilos és hogyan kell viselkedni. A férfiak a kezüket nyújtották, hogy lesegítsék a hölgyeket a kocsiról, akik azt készséggel elfogadták. Manapság bezzeg! Persze ez nem csak a férfiak hibája, mi nők sem várjuk már el, hogy a széltől is óvjanak minket, teszem hozzá, ebben hibázunk. Jane Austen könyveiben az a jó, hogy míg van pár elesett népi naíva szereplő, addig a főhősnő sokkal közelebb áll a mai nő ízléséhez: bátran, szellemesen és okosan megmondja a véleményét a dolgokról, nem élete célja megházasodni, higgadtan szemléli az eseményeket és persze még így, a teljes laza közöny küszöbén is az övé lesz a környék legjobb pasija. Ennyi, így kell ezt csinálni. Tetszik ez nekünk, lányoknak most, és bolondultak érte a nők akkoriban is. Jane Austen pedig nemcsak írt róla, hanem így is élt, igaz, nála a happy end elmaradt.

Szerelmi szálak fűzték az ír származású Tom Lefroyhoz, aki - érzelmek ide vagy oda - sosem vehette feleségül őt. Jó pár év szenvedés és írói munka után újabb tehetős férfi jelent meg Jane életében, a nála hat évvel fiatalabb Harris Bigg-Wither, aki feleségül kérte az írónőt. A család meglepetésére Jane igent mondott, habár nem szerette a férfit. Döntését azonban hamar megváltoztatta, másnap felkereste vőlegényét, és felbontotta az eljegyzést. Ez sem akkoriban, sem manapság nem divat, nem is néztek rá jó szemmel, de nem nagyon bántotta a dolog. Inkább írt tovább, és megpróbálta kiadatni műveit. Különösen nagy szüksége volt a pénzre, édesapja ugyanis időközben meghalt, így nővérével - aki szintén nem ment férjhez - és édesanyjával csak arra számíthattak, hogy bátyjaik támogatják őket. Az Austen fiúk így is tettek, de a tőlük befolyt pénzt vagyonnak azért nem lehetett nevezni, éppen csak tisztességgel tudtak megélni belőle. Aztán jött a nagy fordulat! Jane könyvét, az Értelem és érzelem című regényt 1811-ben kiadták, igaz, nem saját neve alatt, csupán annyit írtak rá, hogy "egy hölgy tollából". Csak családja és szűkebb környezete tudta eleinte, hogy a könyvet Jane Austen írta. A mű jó kritikát kapott, az embereknek tetszett, és 140 fontot hozott a konyhára. Jane tehát kihegyezte lúdtollait és serényen írta további műveit. Lassan felizzott a futótűz, az emberek vitték a Jane Austen könyveket, mint a cukrot, még IV. György király is nagy rajongó lett, minden várában tartott egy sorozatot a művekből. Idővel persze kiderült az is, hogy Jane írja a könyveket, ami cseppet sem csökkentett a sikeren. Sőt! Az emberek imádták egyszerű stílusát, a könyvek közvetlen, humoros hangvételét, ami mentes volt a korban megszokott romantikus melodrámától. Jane gazdag, híres és elismert lett, de öröme sajnos csak addig tartott, amíg egészségügyi állapota meg nem romlott. 1816-ban gyengülni kezdett, rosszullétek gyötörték, bőre elszíneződött. Feltehetően Addinson-kórban szenvedett. 1817. július 18-án, negyvenegy évesen elhunyt. Mindenét testvérére, Cassandrára hagyta.

Jane Austent a winchesteri székesegyházban temették el. Sírkövén sorolják rendkívüli erényeit: tisztaság, szelídség, becsületesség, buzgó hit és a többi. Írásait azonban sehol sem említik a hosszú-hosszú szövegben, mindössze egyetlen sorban utalnak páratlan szellemi adottságaira. Tetszik nekem az a kor, amikor a mondatnak se eleje, se vége. Azonban ha a sok cicoma elveszi a lényeget, akkor mit sem ér a szóözön. Néha mégis csak elég tömören a lényeg is. Jane Austen: zseniális író.