Jobb életre vágysz? Íme, a legélhetőbb országok listája

Forrás: Thinkstock -
élet lista ország index 2014
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Gondoltál már arra, hogy mennyivel jobb lenne máshol, egy másik országban élni? Nem vagy egyedül! Ugyan sehol sincs kolbászból a kerítés, mégis léteznek olyan helyek a világban, ahol biztosan jobb életet élhetsz 2014-ben.

Mitől lesz egy ország jobb és élhetőbb, mint egy másik? Ez természetesen szubjektív megítélésen alapul, hiszen mindenkinek más és más fontos az életben. Ha például gyereked van, akkor a közbiztonság alapvető feltétel lesz, míg ha egyetemista vagy, nyilván olyan helyet érdemes keresned, ahol a felsőoktatás világhírű és még talán megfizethető is. Felnőttként általában a karrier válik fontossá, így olyan külföldi országban fogod megtalálni a helyed, ahol a munkaterületeden előre tudsz lépni és meg is fizetik a szaktudásodat. És persze, ami szinte mindenki számára fontos szempont: a megfelelő hátterű egészségügy és a tiszta víz elérhetősége. Ezek mind szükségesek ahhoz, hogy jól érezzük magunkat egy helyen. Ezeket a szempontokat hívják „jobbélet indexnek” – ezek mentén pedig létezik egy rangsor az egyes országok között. Íme, az a 10 legjobb ország, ahol 2014-ben is érdemes lesz élni:

10. Egyesült Királyság

Az országot átlagon felüli foglalkoztatási ráta jellemzi és az éves szintű jövedelmek is kielégítők. A britek szívesen vállalnak önkéntes munkát, és a jószomszédi viszonyaikról is híresek. A jobbélet index meghatározásánál fontos szempont a környezetvédelem – és mivel itt rengeteg az érintetlen táj és a védett terület is, a légszennyezés is minimális. London talán kivétel ezek alól, de összességében az Egyesült Királyság végzett a lista 10. helyén.

Forrás: Thinkstock

9. Izland


Az ország pozitív megítélést annak köszönheti, hogy az egész területén kristálytiszta a levegő és a víz, az emberek a megújuló energiaforrások mindegyikét maximálisan kihasználják és ők az újrahasznosítás nagymesterei is. Az izlandi emberek jól képzettek, és szívesen végeznek önkéntes munkákat. Az ország 94 százaléka elégedett itt az életével.

8. Hollandia

Hollandia az egyik leghatározottabb ország – az emberek nem félnek hallatni a hangjukat, így minden egyes, az országot érintő szavazáson minimum 88 százalékos a részvételi arány – ennek megfelelően a fontos kérdésekben mindig az állampolgárok döntenek.

7. Dánia

A munka és a magánélet egyensúlya magasan a legjobb az országban. A dánoknak a munkájukon kívül is van életük – van idejük a hobbijaiknak hódolni és elég időt töltenek a családjukkal is. Maximálisan elégedettek az életükkel, tiszta a környezet, kiváló a közbiztonság.

Forrás: Thinkstock

6. Amerikai Egyesült Államok

Ha a személyi jövedelemadót nézzük, ebben az országban a legalacsonyabb, így egy átlagos amerikai háztartás nettó éves átlagos bevétele 38 001 amerikai dollár, ami átszámítva közel 8 millió 200 ezer forintot jelent. A több bevétel pedig több kiadást is jelent, ami az ország gazdasági helyzetét erősíti. A közbiztonság az ország egyes területein kiváló, máshol már hagy némi kívánnivalót maga után. Természetesen az Egyesült Államokban sincs minden kolbászból: itt tátong ugyanis a legnagyobb szakadék a szegények és a gazdagok életminősége között.

5. Svájc

A 10-es ranglistán Svájc az előkelő 5. helyet foglalja el – köszönhetően a tiszta levegőnek, a víznek és a lenyűgöző egészségügyi ellátásnak és magas szintű önkéntes munkavállalásnak. Az itt lakók tökéletesen elégedettek az élettel.

4. Norvégia

Új munkát keresel? Norvégiában biztosan találsz magadnak egyet. A lakosság több mint 75 százaléka regisztrált munkavállaló, és ez a 75 százalék elégedett is a fizetésével, a munkakörülményekkel és a munkahelyet érintő biztonsággal is. Sőt, Norvégiában kifejezetten elégedettek az emberek a munka és a magánélet egyensúlyával is.

3. Kanada

Kanadában a bűncselekmények száma igen alacsony, az elmúlt években a lakosság mintegy 1,3 százaléka jelentett támadást, szemben a többi ország 4 százalékos átlagával szemben. Egy esti séta Kanadában akár az erdőszélen, egyedül is mindennapos dolog – a lakosság 81 százaléka érzi úgy, hogy teljes biztonságban van. Az egészségügyi rendszer kiváló, az átlagos életkor itt 81 év.

Forrás: Thinkstock

2. Svédország

Ebben a skandináv országban a felsőfokú végzettséggel rendelkezők száma 10 százalékkal magasabb, mint bárhol máshol a világon. Az itt élők elégedettek a munkahelyeikkel, a fizetéseikkel, a munka és magánélet egyensúlyával, a közbiztonsággal és az egészségüggyel egyaránt.

1. Ausztrália

Elérkeztünk a listánk első helyezettjéhez, Ausztráliához. Ha igazán jó életre vágysz, irány Ausztrália. Itt ugyanis az emberek minden szempontból jól élnek: könnyű munkát találni – akár bevándorlóként is, jók a munkahelyi körülmények, a minimálbér átszámítva jelenleg heti 140 ezer forintnak megfelelő ausztrál dollár. Az egészségügy kiváló, a közbiztonság azonban helyenként kevésbé jó. Ezért viszont kárpótol bennünket a folyamatosan jó idő és a természeti kincsek – a sivatagoktól az esőerdőkig mindent felfedezhetünk itt.



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.