Benyeczkó Gabriella: „Valahol a két énem között van az igazság”

Mi sarkallt arra, hogy írj nekünk?

Nagy törést okoz, hogy 50 éves leszek. Biztos az elmúlt tizenkét év miatt, amit nőként szinte csak félig élő állapotban töltöttem. Most mintha visszakerültem volna 36 éves koromba, mert visszajöttek a hormonjaim. Ez a kettősség teljesen padlóra küldött lelkileg. Elhatároztam, hogy minden hónapban csinálok valami olyat, amit eddig soha, hátha ezek adnak valami plusz erőt, energiát. Megláttam karácsony előtt a felhívást… Ugyan újévi fogadalmat nem szoktam tenni, de gondoltam, ezt megpróbálom. A határidő lejárta előtt pár perccel elküldtem a levelem.

Azzal kezdted, hogy volt tizenkét éved „nőként szinte csak félig élő állapotban”.

36 évesen emlőrákot diagnosztizáltak nálam, és mesterségesen változókorba hoztak, mert a betegségem hormonérzékeny volt. Azt a kezelést, amit maximum 5 évig szoktak adni, én 12 évig kaptam. Testileg, lelkileg és egzisztenciálisan is megborultam. A petefészek, az agyalapi mirigy, a mellékvese ösztrogén-termelését teljesen lenullázták. Amitől nő a nő. A női hormont.

Milyen csaj voltál a diagnózis előtt?

Szenvedélyes, kicsit vadóc és elég jókedvű. Abban a tizenkét évben mintha nem is én lettem volna. Elkezdtem sütögetni, horgolgatni…

A betegséggel miként küzdöttél meg?

Először bennem volt a félelem, hogy mi lesz. Idővel ez enyhült. De ezzel együtt jött a lórúgásszerű hormonkezelés. A változókor különbözőképpen viseli meg a nőket, de nálam nagyon drasztikusan jött. Az ösztrogén a szervezet működésének vagy háromszáz pontját befolyásolja, tehát szinte mindent. Az volt a legkevesebb, hogy naponta legalább tízszer úgy leizzadtam, hogy csöpögött a hajamból a víz – alig tudtam elmenni valahova. Jöttek a hangulatváltozások, és a libidóm világgá ment. Épp akkor, amikor a gyerek már elég nagy volt ahhoz, hogy élhettem volna újra normálisan. Képzeld csak el! Az a régen volt jó kedélyű nő üldögélt csak a kis tornyában otthon… Lehet, hogy akik nem ismertek, azok azt látták, hogy nem hagytam el magam. Hisz azért bringával elmentünk kirándulni ide-oda. Nem úgy kell elképzelni, hogy állandóan szomorú voltam, de mégis volt egy kontraszt a régi énemhez képest. Most meg úgy érzem, mintha azt a 12 év elveszett időt be kellene pótolnom. Űz, hajt belül.

Abban a 12 évben vártad, hogy visszakapd a régi éned, működésed?

Orvosilag az volt a cél, hogy már egyáltalán ne induljon be újra a női hormon működés. De ahogy leálltunk a kezeléssel, az injekciókkal és a gyógyszerrel – visszajöttek a ciklusaim és azzal az életkedvem is. Ez a betegség szempontjából nem jó, de odafigyelek rá. 22-es csapdája… De mégis örülök, mert érzem, hogy újra van bennem élet. Bár néha szinte szétfeszít.

Már nem sündörögsz folyamatosan a konyhában?

Karácsonykor már a flódnit is kínkeservesen sütöttem meg, miközben éveken át minden alkalommal mindenkinek csináltam valamit. Teljesen meg vagyok bolondulva.

Önmagad számára furcsa lettél?

Valahol a két énem között van az igazság. Érzem, hogy átestem a ló túlsó oldalára. Mintha minden rám zúdult volna. Mintha tömörítve jönne az a 12 év, amit be kellene pótolnom. Persze érzem, hogy ez nem normális. Annyira távol áll tőlem, hogy lenyugodjak és úgy éljek, mint ahogy a korombeli nőknek illene. Azt remélem, hogy ha végigcsinálom a fogadalmaimat, akkor talán magamra találok. Nyomaszt ez az állapot. Jó lenne rájönni, hogy mi az én utam. De ha nem találom meg, akkor is megéri végigcsinálni, mert ezekkel az élményekkel csak nyerhetek!

Jó lenne picit kiszállni, magadra szánni az időt, hogy rendet rakj magadban?

Igen. Hátha jön az isteni szikra, hogy merre lépjek, milyen irányba folytassam az életem. Ezt most minden területére értem.

Ha lenne egy varázspálcám és megszabadíthatnálak ettől a feszítő energiatömegtől…

Nem, nem szeretném! Inkább szenvedek.

Boldogabb a szenvedés, mintha nincs szenvedély?

Igen. Ezt határozottan állítom.

A környezeted észrevette, hogy megváltoztál?

A barátnőm örül, hogy visszakapta a régi énem. Otthon pedig azt kértem, hogy most viseljenek el. Tudom, hogy nehéz velem, hiszen érzik, hogy lelki és érzelmi válságban vagyok. Nem megy zökkenőmentesen, de megbeszéltük, hogy türelemre van szükség. Folyamatosan ingadozik a hangulatom.

Hogy találtad ki, hogy milyen fajta élményeket, próbatételeket akarsz átélni? Nánási Pál készít majd rólad fotókat. Miért szeretted volna?

Tudom, hogy nem vagyok egy babaarc. 10 fényképből 9-nél sírva fakadok. Mondják, hogy úgy nézek ki, mint a fotókon, de én nem látom magam annyira rondának. Néha készül olyan, ami tetszik, és szeretnék párat, amire jó szívvel nézhetek. Egy profi fotós segíthet ebben.

Az önértékeléseddel, önbizalmaddal van gond?

Akad. A kezelések okán nagyon meghíztam, de ezektől a kilóktól már nagyjából megszabadultam, ami sokat segített. Jobban zavartak és zavarnak a fogaim, de ezen nem tudok változtatni, anyagi korlátai vannak. Amúgy a többivel megvagyok. A másik őrültség, amit kitaláltam – a rúdtánc. Van egy lánybrigád, akikkel rengeteget hülyéskedünk, így jutott eszembe. Mindig sportoltam, de a kötél- és a rúdmászás soha nem ment. Ez a motiváció is benne van. Nyilván hogy nem fogok pörögni rajta, de kíváncsi vagyok, el tudok-e alapdolgokat sajátítani. Az is jó érzés lenne. Azon túl, hogy szerintem ez olyan nőiesen dögös. Ha pedig a többit nézzük: szeretek túrázni, bringázni, de a Gerecse 50 teljesítménytúrán még nem voltam, és a Balatont sem kerekeztem körbe. Ez most egy jó apropó, és átélhetem, hogy képes vagyok ekkora teljesítményre!

Azt érzem, hogy minden vállalásod a saját határaid feszegetéséről szól.

Igen. Ez is benne van. Amúgy sok mindenben felszínes vagyok, hamar lelkesedek, de nincs igazán kitartásom. Ezekhez a célokhoz pedig kell. Szerintem ezek jó próbatételek.

…és utazások is – nemcsak kívül, hanem a lelkedben is. Azt hiszem.

Az El Caminón is gondolkozom. Nem vagyok vallásos, de már régóta foglalkoztat önmagam keresése. Csak eddig nem feszített ennyire. Most azt érzem, hogy az érzelmi Caminómon járok, és ehhez nem is kell annyira messzire mennem. Egy ideje bennem is ott a kérdés: Hol tartok az életem derekán? Tényleg azt csinálom-e, amit szeretnék? Kihozom-e magamból a maximumot? Sok minden kavarog.

Hallgatva téged elgondolkoztam azon, hogy mindened ellenkezik azzal, hogy 50 körül le kéne húzni a redőnyt…

Tudom, hogy mikor a csajokkal bulizunk, simán felvennénk a versenyt a huszonévesekkel. Komolyan mondom. Van bennünk annyi spiritusz. Kicsit annak is tükröt tartanék, hogy milyen fals, amit a világ a nőkről gondol... Jó lenne segíteni másoknak is. Rácsodálkozhatnak néhányan, hogy jé, más középkorú nő is küszködik ezekkel a problémákkal. De nem akarok túl magasztosan fogalmazni. Egyszerűen szeretném végigcsinálni, és ha segítenek ebben, akkor sikerülhet.

Játsszunk el a gondolattal. Sikerül minden, amit eltervezel. Mit szeretnél? Hova érkezz meg?

Hogy megérkezem-e oda, ahova szeretnék, azt nem tudom, de mindenképpen hasznomra fog válni. Már most tudom. Nem veszíthetek. Az, hogy megtalálom-e, amit keresek, az egyáltalán nem biztos…

Pontosan tudod, hogy mit keresel?

Általánosnak meg elcsépeltnek hangzik, de mégis ez az igazság. Szeretném megtalálni a boldogságot, az elégedettséget, a harmóniát. Jó lenne megbékélni. Ahogy bennem rendetlenség van, úgy van most körülöttem is. Jó lenne, ha a helyükre kerülnének a dolgok. Kívül-belül.