Minden napra egy Rolex – így szórják a pénzt a dúsgazdag apukák gyerekei

elit Rolex tinédzser Facebook magániskola internet Snapchat
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Vérlázító fotókat posztolnak a közösségi oldalakra azok a gyerekek, akik jó dolgukban már nem igazán tudnak mit csinálni. 

Külön oldalt hoztak létre erre a célra a magániskolák növendékei a Facebookon és az Instagramon is. Sőt! Mivel tényleg annyira vérlázító fotók kerülnek ezekre a helyekre, újabban leginkább a Snapchatet használják: itt ugyanis a képek mindössze 10 másodpercig láthatók, azután maguktól megsemmisülnek. A kedvenceink között akad olyan fotó, amin egy tinédzser Dom Perignonban mos kezet – ez köztudottan a világ egyik legdrágább pezsgője. De akad olyan kép is, amin jól látható, hogy az apuci által egy hétre adott zsebpénztömeg nem fér bele a gyerek pénztárcájába. Persze vannak méregdrága autók, helikopterek, feszített víztükrű medencék - és sokkoló megjegyezések mindezekhez.

"A gyerekek a szülői mintát követik, így ha azt látják, hogy a felnőtteknek fontos, milyen tárgyakkal veszik körbe magukat, nekik is az lesz” – mondta Németh Erika klinikai gyermekszakpszichológus. Számukra a tárgyak, az ismétlődő közös szokások, például a külföldi nyaralások biztonságot jelentenek, mivel szeretik az állandóságot.

Nekünk Bret Easton Ellis remekműve, az amerikai társadalomkritika egyik legcsillogóbb remekműve, az Amerikai Psycho jut erről eszünkbe.

/1407/J_m_d201474163917

A regény főalakja Pat Bateman, huszonhat éves yuppie a Wall Streetről; intelligens, jóképű, elegáns és gazdag fiatalember. Lételeme a csillogó felszín: a legdivatosabb és legdrágább holmikban jár, a legfelkapottabb éttermekben vacsorázik a barátaival és soros barátnőivel, ízlése ételben-italban főúri, fényűző lakása tömve a csúcstechnológiát képviselő szórakoztató-elektronikai szerkentyűkkel, véleménye a zenétől a politikáig mindenről naprakész. De Bateman valójában értéket, mértéket nem ismerő pszichopata szörnyeteg, aki a belsejében tátongó űrtől szexorgiákkal, egyre rafináltabb kéjgyilkosságokkal, sőt kannibalizmussal igyekszik menekülni – mindhiába.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.