Átalakít a Jónő Team: Megújult külsővel szeretné bevonzani a boldogságot Judit

második esély Takács Nóra gyász Hogyan legyek jó nő? Kurucz Nikolett megújulás Átalakít a Jónő Team Larion Oscar
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Szomorú levelet írt nekünk Judit, aki tavaly vesztette el a párját. Azóta kiüresedett az élete, amit szeretne ismét megtölteni szép élményekkel, izgalommal és legfőként: boldogsággal.

Judit néhány éve ment nyugdíjba, most 62 éves. Nehezen viseli párja elvesztését, szomorúan telnek a mindennapjai. Gyermekei már nem élnek vele, hirtelen úgy érezte, üressé váltak a mindennapjai. Ezért is próbál mindent megtenni, hogy a boldogság ismét az élete része legyen. Ennek egyik lépéseként jelentkezett hozzánk, mert ilyen profi fotózáson még sosem járt, ezért azt gondolta, kipróbálja. "Gondoltam, ha eljövök hozzátok, egyből jobb lesz a közérzetem. Próbálok pozitívabban hozzáállni a dolgokhoz, a külsőmhöz, az élethez. Kíváncsi vagyok magamra kisminkelve, csinos ruhában. Ha az átalakításnak vége, elmegyek táncolni is egy tánciskolába. Mindig is szerettem volna kipróbálni a latin táncokat, azt hiszem, itt az idő."

Fotó: Molnár Gábor

Az egész csapatot megindította Judit története, és az, ahogy a dolgokat látja. Szomorú, de mégsem hagyja, hogy ez hatással legyen élete minden további napjára, hanem tesz a boldogságért, mi pedig ezt rendkívül bátor és követendő példának tartjuk. A leghálásabb feladat olyasvalakinek megmutatni az utat öltözködés-smink-frizura terén, aki akar változni!

/1502/Judit201521717147

Dóri így válogatta össze Juditnak a szettet: "Egy igazán temperamentumos nőt ismerhettünk meg Judit személyében, akit csodálatos lábakkal áldott meg a sors. Ezt semmiképp sem szerettem volna elrejteni a nadrágba, így egyértelmű döntés volt a szoknya. Jó választásnak bizonyult, mert egy teljesen új, fiatalosabb és nőiesebb Judit jött ki az öltözőből közénk, s egy boldogabb, elégedettebb Judit ment haza tőlünk."

/1502/Judit2015217171545

Szoknya és blúz: C&A, kardigán: H&M, cipő: Primadonna Collection

Ezután Oscar készítette el Judit csodás sminkjét: "Arctisztítás után a csodakrémmel energetizáltam Judit bőrét. Majd egy folyékony alapozóval egységesítettem a bőre színét. Ezután megformáztam, árnyékoltam az arcát. Finoman lepúdereztem, majd barackos árnyalatú arcpirosítóval élénkítettem az arccsontját. A szemére matt földszíneket tettem, majd kontrasztosítottam a szempillatöveket sötétbarnával. Szempilláit ívelő szempillaspirállal öltöztettem fel. Ajkának természetességéhez egy mályvás árnyalatú ajakrúzst választottam."

Niki és Tibi gondoskodott Judit frizurájáról: "A haja frissen volt festve és vágva, mire hozzánk érkezett, így drasztikusan nem változtattunk rajta. Egy színezőhabbal kicsit halványítottuk a melírcsíkjait, és minimálisan a formáját is átalakítottuk, majd beszárítottuk. Így sokkal nőiesebb, textúrájában dúsabb hatást értünk el."

/1502/Judit20152171773

Amikor elkészültünk, látni lehetett Judit arcán az örömöt, amint a tükörbe nézett. Nagyon elégedett volt, ez pedig mindennél fontosabb! Kissé talán bizonytalanul, de jó hangulatban lépett Gábor kamerája elé, ahol hamar profi modellé változott. A képek önmagukért beszélnek: egy erős, bátor nőt láttunk magunk előtt, aki megérdemli a boldogságot. Kívánjuk számára ezt, minden egyes napon!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.