Rémálom a paradicsomban...

A napokban számos kísérlet volt erre: ügyvédjén keresztül megszólalt az édesapa, sőt egy állítólagos oknyomozó anyag is felkerült a világhálóra, amely teljesen más színezetet adna a történetnek. Amit már most jelzek: néhány órája beszéltem Patríciával és az apukájával. Megosztom majd veletek is, hogy pontosan mit, hogy tisztábban lássatok, és szerteszálljon a köd, amelyet esetlegesen a legfrissebb, másik fél érdekében, vagy szájából elhangzott történetek okozhattak.

Amióta megszülettek a gyermekeim, egy korábban soha nem tapasztalt félelem, szorongás, egészséges aggodalom jelent meg a mindennapjaimban. Olyanfajta érzés, ami semmihez nem hasonlítható. Volt nekem is játék babám, kisállatom, kutyám, és természetesen értük is tudtam aggódni a magam módján, de az anyai érzések, a gyermekek féltése semmihez nem fogható.

És ahogy nőnek a gyermekek, úgy lesz ez az anyai érzés egyre erősebb, vagy formálódik picit más irányba. Volt, amikor a víztől féltettem őket, volt, amikor az áramütéstől. Apró vírusos betegségek, bakteriális kórok. Majd ahogyan jöttek, úgy múltak is a szorongások bennem. Talán csak egy dolog maradt állandó: rettegek attól, hogy elveszítem őket. Legyen az gyerekrabló, legyen betegség, vagy csak rossz társaság kamaszkorban! Noncsit ilyen szempontból még inkább. Az ő esetében attól is, hogy idővel majd egy pszichopatával kerül kapcsolatba. Nagyon nehéz felismerni az ilyen veszélyt.

A kapcsolatok elején mindenki a szebbik arcát mutatja, de eljön az idő, amikor a kellő biztonságérzetet megszerezve, sőt kiépítve szép lassan körbeveszi áldozatát, a társát. Elmarja őt a családjától, a barátaitól, a munkahelyéről. Ha netalántán gyermek is van, akkor a csöppség pedig egy kitűnő eszköz arra, hogy sakkban tartsa vele a párját.

Egy hirtelen jött, meseszerű, csodás szerelem gyümölcseként kisfiúval ajándékozta meg az élet. Majd miután szinte minden módon meg voltak láncolva a kezei: házas lett, gyermekük született, és távol az otthonától telepedett le, párja aljas, alattomos és embertelen eszközökkel tartja sakkban, lehetetleníti el.

Patrícia nem szeretne mást, csak hazajönni. Itt született, itt nőtt fel, itt élnek a szerettei, és itt szeretné felnevelni gyermekét - szeretetben, boldogságban. A “tényfeltáró” cikkel és férje ügyvédjének állításaival szemben pedig hamarosan nyílt levélben üzen, amelyet nekem, és nektek, édesanyáknak, feleségeknek, rokonoknak, barátoknak is szánt. Figyeljünk oda egymásra, vegyük észre az apró jeleket!

Minden nő, aki fenyegetve érzi magát akár érzelmileg, akár fizikailag, az merjen segítséget kérni! És hogy kitől? Lehetőleg mindenkitől, akivel csak kapcsolatba kerülsz! Valaki tud majd megoldást, csak ne add fel soha!