"11 éves lehettem, amikor valahogy felfedeztem a csiklómat" - Felvilágosítás akkor és most

felvilágosítás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Talán a szexuális felvilágosítás a legcikibb dolog egy szülő és a gyermeke(i) életében. Kínos az ősöknek, és leírhatatlanul gáz a kamaszlányoknak is, így persze nem csoda, hogy mindkét fél leginkább arra játszik, zárjuk rövidre a témát és mihamarabb lépjünk tovább erről a problémakörről. Most anyákat és lányokat faggattunk arról, mikor és hogyan is kell(ett volna) sort keríteni a nagy beszélgetésre.

"10, vagy 11 éves lehettem, amikor valahogy felfedeztem a csiklómat. Nem tudom, hogyan akadtam rá, de tudtam, hogy kitartó ujjmocorgatással valami leírhatatlant fogok átélni. Megvártam hát, míg a húgom elalszik, majd pedig neki is láttam. Emlékszem, határidőket szabtam magamnak, mikor fogom abbahagyni ezt az egészen biztosan bűnös dolgot. Megfogadtam, hogy csak a szülinapomig csinálom, vagy addig, amíg el nem kezdődik az iskola. De persze nem bírtam. Olyannyira nem, hogy néha már akkor is rákezdtem, amikor édesaynám még a húgomat altatta alattam az emeletes ágy alsó szintjén. Így persze hamar le is buktam. Amikor anya megkérdezte, mit csinálok, azt mondtam, csak viszketett a lábam, de szerintem nem hitte el" - meséli történetét a 26 éves Norina, akinek azt a kérdést tettük fel, mikor érezte először azt, hogy eljött az ideje a szexuális felvilágosításnak.

Forrás: Dreamstime

A ma 30 éves Eszter is az általános iskolában szembesült azzal, hogy valamit nem mondtak el neki a menstruációval és a gólyával kapcsolatban. "Épp iskolakört futottunk az osztálytársaimmal, amikor az egyik lány - aki jóval érettebb volt nálunk, volt melle, amikor mi még csak nem is sejtettük, mekkora hatalom is ez - megkérdezte tőlem, hogy nekem megjött-e már a menzeszem. Mivel fogalmam sem volt róla, mi az a menstruáció, olyan őszintén tudtam nemleges választ adni, hogy csak na. Nem, hogy nem jött meg, de még csak

azt sem tudtam, hogy ez egy kiváltság, vagy egy betegség, esetleg a nővé válásnak valami elkerülhetetlen és olykor kellemetlen velejárója.

Amikor hazamentem, és feltettem a kérdést az anyukámnak, egyszerre zúdított a nyakamba mindent, a peteéréstől egészen odáig, hogy bizony a kisbabát sem a gólya hozza. Egyszerre az egész témakör igencsak sokkoló volt akkkor!"

Ha a lányunk tinivé érik: Az a bizonyos nagy beszélgetés

Az addig cserfes kicsi lányok elindulnak a nővé válás útján, és látványos testi-lelki változásokon mennek át. Mit tegyen ilyenkor egy anya? Hogyan segítse át gyermekét a kamaszkoron, és miként kerítsen sort arra a bizonyos nagy beszélgetésre? Korábbi cikkünkben Győri Szilvia szexuálpszichológust kérdeztük a témában.

"Szülőként legyünk bátrak, mindig válaszoljunk a felmerülő kérdésekre, és próbáljunk minél kevésbé zavarba jönni. Ezek a témák is ugyanúgy hozzátartoznak egy család életéhez, mint megbeszélni az iskolában történteket, vagy megtervezni egy hétvégi programot. Ne feledjük, nem csak gyermekünk tanul tőlünk, hanem mi is tanulunk gyermekünktől" - véli a szakértő.

"Mire nekem megjött a menstruációm, elviekben tudtam mindent. Beszéltünk róla anyával, és bavallom, kicsit vártam is, hogy lássam végre a medvét" - kezdi Kitti, aki nemrég töltötte be a 31. életévét és két hónapja hozta világra a kislányát. "Aztán amikor tényleg megjött, kétségbe estem, olyannyira, hogy nem mertem róla szólni otthon. Egy ideig rejtegettem az összevérzett pizsamákat, nem mertem odaállni a szüleim elé, hogy sziasztok, nagylány lettem. Amikor persze lebuktam a maszatos ruhákkal, anyukám szemében csalódottságot láttam, amiért nem fordultam hozzá bizalommal."

Forrás: Dreamstime

Hogy anyaként én miképpen fogom kezelni ezt a helyzetet? Nyilván addigra, mire az én csemetém odaérkezik, teljesen más lesz majd a világ, ahogyan most sem ugyanaz, mint húsz éve, amikor az én felvilágosítsáom zajlott. (Akkor még Bravo Girl volt internet helyett.) Nem tudom, mikor fogom elmondani neki, hogy mi a pálya, arra azonban már egészen

kicsi korában figyelni fogok, hogy a net világa, a gyors kommunikáció és a médiából áradó szenny csak akkor érje el őt,

ha már nagyon muszáj. És csak azután, hogy elmondtam neki az én verziómat."

Ilona gyakorlott anyuka, három csemetét nevelt fel, mostanra már csak a legkisebb, a 18 éves lakik vele otthon. Fiú- és lánygyermekkel is végigcsinálta a felhomályosítás procedúráját, és ha őszinte szeretne lenni, azt mondja, nem kívánja vissza azokat a perceket. "A nagyobbik lányom az iskolai felvilágosítás után azzal jött haza, hogy a suliban egy mellet kellett nyomkodni, amiben daganat volt. Vagyis szerinte csak egy üveggolyó volt benne, nem is igazi tumor, és a fiúk amúgy is szétröhögték az órát. Na, innen volt szép mentés, mire megmagyaráztam neki, hogy nem minden mellben van daganat, és sem ő, sem pedig én nem vagyok rákos.

Forrás: Dreamstime

A fiammal más volt, ő valahogy megpróbálta elmismásolni az egészet. Volt idő, amikor még a fütyijét húzigálta a játszótéren, aztán mire észbekaptam, a merevedését takargatta. Amikor próbáltam erről beszélni vele, kategórikusan tagadta, majd pedig elvonult a szobájába. Az ő idejében már volt internet, ahol válaszokat kaphatott a kérdéseire, amiket nekem nem mert feltenni. Végül ép, és egészséges felnőtt lett belőle, és már az első unokámat is dajkálhatom, így biztos vagyok benne, hogy nem okozott akkora bajt, hogy nem minden apró részletet velem beszélt meg.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.