Csonka András: Anyu, ugye hallasz? Meglepetéééés!

Szia, anyu! Meglepetéééés! Most nem készülök semmi extrára, de a hétvégém fő szlogenje mégiscsak ez volt. Szinte hihetetlen, de az én drága iker-unokaöcsikéim most lettek 40 évesek. Ez önmagában elképesztő tény, mivel szinte most volt az, hogy a siófoki nyaraló kertjében fő produkciójuk az akkor slágerként tomboló Sandokan című Neoton-dal közös eléneklése volt. Mondjuk a kelleténél többször adták elő, de az ember legyen elnéző, ha ilyen cuki kissrácok az unokaöccsei.

Na de mi a fenét lehet ajándékozni két felnőtt embernek egy ilyen jeles napon, amikor ráadásul több ezer kilométerre Londonban, illetve Milton Keynesben élnek és dolgoznak már évek óta? Nővérem fejéből még tavasszal pattant ki az isteni szikra: fogjuk magunkat, és hárman, azaz ő, a sógorom és én meglepjük őket ott a helyszínen.

hogy a színházakkal elintézzem jó előre, nehogy játsszak azon a hétvégén. Ezt sikerült elérnem, sajnos így idén lemaradtam a Színházak Éjszakájáról és a Broadway Fesztiválról, de jövőre majd kárpótolom magam és azokat, akik kíváncsiak rám.

A főszervező és koordinátor István felesége, Zsuzsa volt, aki szegény azt sem tudta, hogy fogja elérni az ikreknél, hogy pont szombat délután, egy nappal a szülinapjuk előtt menjenek el együtt hármasban a kedvenc éttermükbe Milton Keynesben, és kicsit ünnepeljenek?! No mert azt te is tudod, anyu, hogy a srácok gyűlölik a felhajtást, szóval arról nem is álmodhattunk, hogy hangosan bömböljük a „Boldog szülinapot!”-ot a vendégek füle hallatára.

Nővéremék felvonatoztak szombat hajnalban Szegedről, és a reptéren találkoztunk. Istennek hála a gép nem késett, így kora délután Londonban voltunk, ahova Zsuzsa egy taxit küldött értünk a reptérre, ami rögtön az említett étterembe vitt. Azt javasoltam, ne az asztalnál ülve lepjük meg őket, hanem ürítsünk ki mindent, és csak a feldíszített asztal maradjon, mi pedig majd a takarásból előtörünk. Szerencsére délután még kevés vendég volt, így nem röhöghettek sokan rajtunk, amiért legalább negyedórát kuporogtunk egy lépcsőfeljáró alatt. Na de megérte: nyílt az ajtó, mi pedig már támadtunk is.

Boldogság volt látni az arcukon a meglepetéssel teli örömöt. Büszke vagyok rájuk, remek fickók, csodálatosan megállják a helyüket, jó emberek. Krisztián Londonban, István pedig már családfőként feleségével és fantasztikus kisfiával Milton Keynesben építi az életét. Évente többször jönnek haza, a nyári közös balatonozáshoz mindannyian ragaszkodunk, ahogy a karácsony is az együttlété. Szóval örülök, hogy meghúzhattuk a fülüket, hétfőn reggel már indultunk is haza.