Hajdú Péter: „Most már kezdem összeszedni magam...”

Az árulás.

Árulás, válás, talpra állás.

Talán az Esti Frizbi szakmai elismerése valamelyest kompenzál, mert sokkal előrébb járok, mint 2005-ben, amikor először kerültem az ATV-hez. Most nagyobb sikereket érek el, és jobban meg vagyok becsülve, mint akkor. De anyagilag is rosszabb évet zártam, mint 2015-ben. Nem csak azért, mert eljöttem a TV2-től, hanem mert magánberuházás keretében elkészült egy orvosi központ, ami nagyon sok pénzt vitt el, és még nem üzemel. De a szakmai és anyagi szempontok most kevésbé relevánsak az életemben, mint az érzelmi dolgok, és 2016 elsősorban az érzelmi válságról - és ha még egy szót odatehetek - a csalódásról szólt.

2016-ban nem csalódtam magamban, azt gondolom, hogy őszinte és tisztességes játékot folytattam minden téren. De nem akarom, és nem is fogom kiadni a teljes igazságot, mert azzal valamelyest én is árulóvá válnék.

Milyen jelzőt használjak még? Undorító. Pont. Most az árulásról beszélek. Hangsúlyozom, nem a házasságomra értem. Ezek a jelzők nem a feleségemre, a gyerekeim anyjára vonatkoznak, hanem az árulásról és az árulást jelentő időszaknak szólnak.

Igen. De 2016-ban szertefoszlott egy álmom, ami arról szólt, hogy a gyerekeim ne csonka családban nőjenek fel. Én elvált szülők gyermeke vagyok, és nekem az egyik legfontosabb az volt, hogy ők ezt ne éljék át... Próbáltam úgy feleséget választani, hogy erre figyeljek, és nagyon erősen hittem a kapcsolatunkban. Kata a barátom volt, a szövetségesem, a társam, a szerelmem - minden egyben.

Én azt gondolom, hogy valódi szerelem volt. Azt hittem, hogy ő az igazi, ezt komolyan mondom! És ha visszanézem az üzenetváltásainkat, egy-másfél évvel ezelőtt még ő is így fogalmazott. De hát, másként alakult...

Kiplingnek van egy verse: A címe - "Ha":

Ha nem veszted fejed, mikor zavar van,
s fejvesztve téged gáncsol vak, süket,
ha kétkednek benned, s bízol magadban,
de érted az ő kétkedésüket,
ha várni tudsz és várni sose fáradsz,
és hazugok közt se hazug a szád,
ha gyűlölnek, s gyűlölségtől nem áradsz,
s mégsem papolsz, mint bölcs-kegyes galád,

ha álmodol – s nem zsarnokod az álmod,
gondolkodol – becsülöd a valót,
ha a Sikert, Kudarcot bátran állod,
s ugy nézed őket, mint két rongy csalót,
ha elbírod, hogy igazad örökre
maszlag gyanánt használják a gazok,
s életműved, mi ott van összetörve,
silány anyagból építsék azok.

ha mind, amit csak nyertél, egy halomban,
van merszed egy kártyára tenni föl,
s ha vesztesz és elkezded újra, nyomban,
nem is beszélsz a veszteség felől,
ha paskolod izmod, inad a célhoz
és szíved is, mely nem a hajdani,
mégis kitartasz, bár mi sem acéloz,
csak Akaratod int: „Kitartani",

ha szólsz a néphez s tisztesség a vérted,
királyokkal jársz, s józan az eszed,
ha ellenség, de jóbarát se sérthet,
s mindenki számol egy kicsit veled,
ha a komor perc hatvan pillanatja
egy távfutás neked s te futsz vígan,
tiéd a Föld és minden, ami rajta,
és – ami több – ember leszel, fiam.

Ezek a sorok minden szempontból jellemezték a tavalyi lelkiállapotomat. Nem akarok meggondolatlanul fogalmazni, se szentimentális lenni, de hívő vagyok, és nekem a házasság szentsége fontos volt. Hat hónapunk lett volna arra, hogy rendezzük a kapcsolatunkat, és nem sikerült. Pedig többször megbeszéltük, hogy újrakezdjük. Nem ment, és abba sem akarok belemenni, hogy miért nem. Én az utolsó utáni esélyt is megadtam magunknak, és borzasztóan szomorú vagyok, hogy ez lett a vége.

Rájöttem, hogy Katát el kellett engednem. Most már kezdem összeszedni magam... Viszont az, hogy esténként nem a gyerekeimmel fekszem le, nem én mesélek nekik, nem velük ébredek - változatlanul szomorúvá tesz.

Csend van, igen. Nyilván a jövő nem a sebek nyalogatásáról és a sopánkodásról szól. A múlt év hatalmas tanulság volt nekem, és szerintem kellően megedződtem ahhoz, hogy a jövőben ne legyek naiv...

Bizonyos szempontból pedig mégis az voltam - például a barátsággal kapcsolatban. Tudnod kell – az árult el, akiben a leginkább megbíztam.

Még a köszönés szintjén sem. Én megszakítottam a kapcsolatot apámmal, mert egy tízes skálán hatos erősségű fájdalmat okozott nekem. De amit a volt „barátom" tett, az tízből kilences volt. Nyilvánvalóan ez az ember számomra meghalt. Átnézek rajta. Ha ilyen történik, az ember két dolgot tehet. Vagy a vendettát választja, vagy egyszerűen leírja. Én az utóbbi mellett döntöttem, mert hiszek az isteni igazságszolgáltatásban. Azt gondolom, hogy a Jóisten X-re játszik.

Mára már minden összeállt. És most, hogy lassan már kifelé tartok ebből a krízisből, az is eszembe jutott - talán kellett ez a 2016-os év, a borzasztó nagy csalódás és árulás az életemben ahhoz, hogy kicsit újra két lábbal a földön legyek. Lehet, hogy már elemelkedtem egy kicsit... Bár nem gondoltam magamról, de a visszacsatolások alapján elképzelhetőnek tartom, hogy így történt. Én nem ezt a leckét adtam volna magamnak, de ha már ezt kaptam, ebből kell építkeznem. Most - sportnyelven szólva - éppen rehabilitálódom egy komoly sérülés után. Mikor Béres doktor megműtötte a keresztszalagot a térdemben, hat hónapig rehabilitációra jártam, mire vissza tudtam menni sportolni, és egy hetet mankóztam. Borzalmas volt. Most már a mankózás időszakán túl vagyok, de a rehabilitáció még tart. Csak sajnos nem fizikaiak a tünetek...

Nekem nincs új partnerem, bár nyilván lehetne hat hónap különélés után.

Ő nem a partnerem. Azért, mert meglátnak valakivel színházban, moziban, vagy bulizni, az nem azt jelenti, hogy új kapcsolatom lenne. De igen, nyitott vagyok már, elkezdtem ismerkedni, viszont egyelőre semmi többről nincs szó.

Egyesek bármire képesek? Hol a határ? Csak azért nem fáj annyira, mert annyi szemétséget írtak már le a magánéletemről, hogy edzett vagyok. De ne gondolják azt, hogy mindent szabad! Idén lesz húsz éve, hogy televíziózom, és tizennyolc éve ír rólam a sajtó. Még soha nem tartottam titokban a kapcsolataimat. Számos ismert barátnőm volt, és sohasem bujkáltam. Nem volt miért. Nem romboltam szét családokat azzal, hogy valakivel összejöttem, tehát mindig vállalható kapcsolatom volt. Nem is értem, hogy miért kell bárkinek máris előre rohanni...

Tőle kell megkérdezni. Az ő dolga.

Nem. Akkor sem. Ez nem az én ügyem, hanem az ő magánélete. És nem is lenne elegáns. Úgyis mindig minden kiderül... Ha nekem lesz valakim, akkor igenis el fogom mondani, mert nincs titkolnivalóm. Biztos, hogy nem családos nőt fogok választani, és nyilván újra fogom építeni az életemet mindenféle szempontból, levonva az előző időszak konzekvenciáit. Negyvenegy éves vagyok, szeretnék családban élni, és mindent meg akarok tenni annak érdekében, hogy átélhessem, hogy a gyerekeim mellettem ébrednek.

Én igenis családban szeretnék élni, és az a legfontosabb, hogy megtaláljam azt, akivel el tudom képzelni az életemet, ha már Katával és a gyerekeimmel nem tehetem. Soha nem lettem volna annyira önző, hogy elhagyjam őket. De ha már így alakult, és egyedül maradtam, akkor boldogan akarom az életemet leélni, és nem akarok soha akkora csalódáson keresztülmenni, mint 2016-ban. Soha. Azt mondta nekem egyszer keresztapám, aki pap, hogy ha a körülmények erősebbek, mint te, bízd magad rájuk. Most nem tudok mást tenni. Ezt a helyzetet el kell fogadnom. Az életem legfontosabb részei, a gyerekeim és az édesanyám mindig mellettem lesznek, és valamelyest Kata is fontos szereplője marad az életemnek, hiszen szülőként közös, felelős döntéseket kell hoznunk. Noncsi és Dávid boldogsága a legfontosabb, és ennek kell mindent alárendelni. Minden más csak ezután jöhet. De szeretném, ha jönne, és tenni is fogok érte. Nem adom fel...

Újrakezdés. Ebben minden benne van.