Kiderült: kisfiút vagy kislányt vár a Barátok közt egykori színésznője, Kardos Eszter

Fotó: Nagy Botond/rtlklub.sajtoklub.tv -
kardos eszter Barátok közt
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Kardos Eszter hihetetlenül boldog, hiszen minden valóra vált az életében, amit csak szeretett volna: párja eljegyezte és kisbabaát vár. Ráadásul már azt is tudják, hogy milyen nemű lesz a csemete!

Kardos Esztert a Barátok közt Vandájaként ismerhette meg az ország, a színésznő azonban egy ideje eltűnt a nyilvánosság előtt. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem történt semmi vele, talán a legfontosabb események zajlottak le az életében: kisbabát vár, és a kezét is megkérte a szerelme.

Kiderült, kisfiút vagy kislányt hord-e a szíve alatt Kardos Eszter Fotó: Nagy Botond/rtlklub.sajtoklub.tv

Eszter arról korábban is beszélt, hogy várandós, már az is meglepte, hogy ilyen hamar teherbe esett, majd erre jött az újabb megelepetés: párja eljegyezte. "Rúben egyszer csak letérdelt elém, elővarázsolta a zsebéből a dobozkát, és megkérdezte, hogy leszek-e a felesége. Az első döbbenet után annyit kértem, hogy azonnal álljon fel, és persze igent mondtam" - árulta el a Story Magazinnak Eszter, és azt is elmondta, hogy milyen nemű babát várnak. "A napokban kiderült, kisfiút várunk, akinek egyelőre nem találtunk nevet. Lánynevekből könnyebb lett volna választani" - mondta Eszter.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.