Peller Mariann a különböző életutakról

Miközben elhúzza a hátán a számára fontos embereket, feladatokat és projekteket, hatalmas szabadságvágya sokszor nem hagyja nyugodni. Ez a kettősség végigkíséri az életét. Hányan vagyunk ezzel így? Hogy vágynánk arra, hogy a kötelezettségeink, melyek egy helyhez, munkához, szeretett családunkhoz kötnek, nem hagynak bennünket beteljesíteni a szabadság utáni vágyunkat. Mariann ritka bátor döntést hozott, amikor megszületett lelkében az elhatározás, mely szerint ebben az életben nem lesz családanyává. Olyan objektívan képes ezt a döntését is szemlélni, hogy az komoly bölcsességre vall.

Azt mondta, hogy ő pontosan tudja, hogy van, akinek az a dolga, hogy édesanyává váljon, és van, akinek ez egészen egyszerűen nem feladata. Volt, amikor azzal vádolták, hogy karrierista, és ezért nem akar gyereket. De erről szó sincs. Egyszerűen nem volt számára opció ez az életforma, nem éledt fel benne a vágy. Tetszik, hogy ezt ilyen nyugodtan, nyitottan ki meri mondani. És valóban, nincs már mitől tartania. Őt már nem ítélik el azért, mert más utat választott, mint amit a társadalmi nyomás és a megkövesedett elvárások rákényszerítettek volna.

Most felhorkanhatna az ember: ha minden nő így érezne, így gondolkodna, kihalna az emberiség! Igen, ez igaz. Ugyanakkor nem véletlenül vagyunk ilyen sokfélék. És a nők nagyobb hányadában ketyeg az a bizonyos biológiai óra, munkál bennünk a vágy, hogy anyává válhassunk. DE! Jó lenne, ha végre mindenki megértené, hogy nem csak az a helyes, ahogyan ő gondolkodik! Ha elfogadnánk, hogy igenis, sokan, sokféleképpen gondolkodunk, sokféleképpen éljük az életünket, és főleg, sok lélek, sokféle életutat választ magának, melyen keresztül tapasztalatokat gyűjt itt, a fizikai síkon.

Volt olyan előző életem, amelyben nő létemre nem akartam, és végül nem is vállaltam gyereket. A lelkem valószínűleg ezt szerette volna megtapasztalni, mert ezen keresztül tanultam meg az épp aktuális leckét. Ebben a bizonyos életben, amelybe egy reiki utaztatás során bepillantást nyerhettem, elkényeztetett, jómódú lány voltam, aki kicsi korában elveszítette az édesanyját, ezért az apám igyekezett minden földi jóval elhalmozni. Megtehette, cserébe azonban nagyon sokat dolgozott. Emlékszem a felhőtlen szabadság érzésére. Bármit megtehettem, kipróbálhattam, és megvehettem magamnak, a legdivatosabb ruhákban, cipőkben és kalapban jártam. Délután teáztam a barátnőimmel, este táncolni mentünk. Anyagi szempontból, irigylésre méltó életem lehetett.

A mai napig érzem ennek a bizonyos előző életnek a lenyomatait. Kb. tizenöt évvel ezelőtt leírtam a naplómba, hogy milyen életre is vágynék. Majd feltettem magamnak a kérdést, vajon milyen hivatást kellene magamnak választanom ahhoz, hogy a következő dolgokat csinálhassam egész nap: sokáig aludni, vásárolgatni, barátokkal találkozni, bulizni és élvezni az életet. Természetesen nem tudtam rá válaszolni, de amikor évekkel később megláthattam ezt a korábbi életet, megértettem, hogy ezek nem is az én vágyaim! Ezek csupán egy leélt élet emlékfoszlányai, melyek igen erősen beleégtek a lelkembe. Azóta, rengeteget hajtottam, tanultam, készültem, és dolgozom folyamatosan, mert ez az életem nem a lazsálásról szól. Más feladatokat irányzott elő magának a lelkem. Megértettem, és el is fogadtam, hogy most mást kell megtapasztalnom.

Ezért mások életére, sorsára és viselkedésére is igyekszem ilyen szemlélettel nézni. Mindenkinek más a feladata. Lehet, hogy kívülről könnyűnek tűnik, de csak egy órára bújj bele az általad irigyelt, vagy könnyűnek tartott életű ember bőrébe, és valószínű, hogy fejvesztve menekülsz vissza a saját terheidhez. Mert terhe mindenkinek van, ezt ne feledd!