Eladó egy amerikai szellemjárta kastély, melyben a ház régi tulajdonosa kísért

túlvilág Amerika kísértetjárta szellemjárta kastély kísértet paranormális jelenség eladó
Szellemjárta kastélyokat nem csupán Anglia, Skócia és Írország szeles, zordabb vidékein találunk. Bizony van egy az Egyesült Államokban is, méghozzá Main államban, Cape Elizabeth városában. Ez nem egy középkori, kivégzésekkel és halálos összeesküvésekkel átszőtt kastély – mint például a Windsor –, de legalább annyi furcsa és félelmetes paranormális tevékenység birtokosává válhat az, aki most él a lehetőséggel, és megveszi.

Korábbi tulajdonosa, Nancy Harvey 2016-ban elhunyt, így családja most eladásra kínálja. Harvey annak idején mindössze 150 ezer dollárt fizetett az akkor igencsak lelakott ingatlanért. Az évek alatt azonban gyönyörűen felújítatta, és most 2,5 millió dollárért kínálják rokonai ezt a csodás 7 szobás házat.

Ezt a kétemeletes gótikus kastélyt, a sziklás part közvetlen közelében Sylvester Beckett, portlandi ügyvéd és író építette 1871-74 között. Az épület javarésze helyi nyersanyagokból, kövekből áll. Legszebb és egyben legtiszteletet-parancsolóbb része a 30 méter magas tornya, melyet a kikötőbe érkező hajók navigációs célokra is használtak.

Ha meghívod a túlvilágot, ne lepődj meg, ha kopogtat.

A kétemeletes gótikus kastélyt, Sylvester Beckett, portlandi ügyvéd és író építette 1871-74 között Forrás: luxuryportfolio.com

Beckett köztudottan érdeklődött a szellemvilág iránt, gyakran rendezett ebben a házban például szeánszokat. Végül 1882-ben itt halt meg, többen állítják, nem tudott továbblépni, és azóta is ott kísért. Az első megmagyarázhatatlan jelenéseket épp ő maga tapasztalta: a frissen bevetett ágyakat valami folyton széttúrta, ajtók csapódtak be, képek estek le a falról. Beckett még egy kékes fényű göböt is látott a kastélyban.

Frissebb élmények is alátámasztani látszanak az épület szellemjárta mivoltát. Robert Lins, egy későbbi tulajdonos még médiumot is hívott, aki megerősítette, hogy a ház kísértetjárta.

Lins többször tapasztalta, hogy a házban lévő ajtók maguktól nyílnak ki, vagy épp csapódnak be, a nappaliban gyakran érzett furcsa nyomást a mellkasában, sőt. A kandalló fölé akasztott kép is több alkalommal megmozdult: Lins pár percre hagyta csak el a helyiséget, és amikor visszatért, a kép meg volt fordítva.

Ezért akarnak megválni a háztól?

Az eladó állítja, ő sosem tapasztalt paranormális jelenséget, de nincs kétsége afelől, hogy a kastély kísértetjárta. Úgy véli, hogy az itt élő szellem jóindulatú, hiszen a történetekben soha senki sem sérült meg, senkit sem akart bántani.

Az eredetileg nyári laknak épült kastély vetekszik a régi skót épületekkel. Nem csupán formája és mérete, de homlokzata is ezeket idézi. Harvey imádta a kertészkedést, így nem csupán a ház körül találunk csodás rózsabokrokat és mesés környezetet, de még titkos kertre is bukkanhat, aki kellően nyitott szemmel jár. A kastély mellett áll egy vendégház is.

Kattints a képre, és nézd meg ezt a csodás kísértetjárta kastélyt:

Forrás: luxuryportfolio.com
1 / 19
Forrás: luxuryportfolio.com
1 / 19
Forrás: luxuryportfolio.com
1 / 19
Forrás: luxuryportfolio.com
1 / 19
Forrás: luxuryportfolio.com
1 / 19
Forrás: luxuryportfolio.com
1 / 19
Forrás: luxuryportfolio.com
1 / 19
Forrás: luxuryportfolio.com
1 / 19
Forrás: luxuryportfolio.com
1 / 19
Forrás: luxuryportfolio.com
1 / 19
Forrás: luxuryportfolio.com
1 / 19
Forrás: luxuryportfolio.com
1 / 19
Forrás: luxuryportfolio.com
1 / 19
Forrás: luxuryportfolio.com
1 / 19
Forrás: luxuryportfolio.com
1 / 19
Forrás: luxuryportfolio.com
1 / 19
Forrás: luxuryportfolio.com
1 / 19
Forrás: luxuryportfolio.com
1 / 19
Forrás: luxuryportfolio.com
1 / 19
Forrás: luxuryportfolio.com
1 / 19
Forrás: luxuryportfolio.com
1 / 19
Forrás: luxuryportfolio.com
1 / 19
Forrás: luxuryportfolio.com
1 / 19
Forrás: luxuryportfolio.com
1 / 19
Forrás: luxuryportfolio.com
1 / 19
Forrás: luxuryportfolio.com
1 / 19
Forrás: luxuryportfolio.com
1 / 19
Forrás: luxuryportfolio.com
1 / 19
Forrás: luxuryportfolio.com
1 / 19
Forrás: luxuryportfolio.com
1 / 19
Forrás: luxuryportfolio.com
1 / 19
Forrás: luxuryportfolio.com
1 / 19
Forrás: luxuryportfolio.com
1 / 19
Forrás: luxuryportfolio.com
1 / 19
Forrás: luxuryportfolio.com
1 / 19
Forrás: luxuryportfolio.com
1 / 19
Forrás: luxuryportfolio.com
1 / 19
Forrás: luxuryportfolio.com
1 / 19
Forrás: luxuryportfolio.com
1 / 19
Forrás: luxuryportfolio.com
1 / 19
Forrás: luxuryportfolio.com
1 / 19
Forrás: luxuryportfolio.com
1 / 19
Forrás: luxuryportfolio.com
1 / 19
Forrás: luxuryportfolio.com
1 / 19
Forrás: luxuryportfolio.com
1 / 19
Forrás: luxuryportfolio.com
1 / 19
Forrás: luxuryportfolio.com
1 / 19
Forrás: luxuryportfolio.com
1 / 19
Forrás: luxuryportfolio.com
1 / 19
Forrás: luxuryportfolio.com
1 / 19
Forrás: luxuryportfolio.com
1 / 19
Forrás: luxuryportfolio.com
1 / 19
Forrás: luxuryportfolio.com
1 / 19
Forrás: luxuryportfolio.com
1 / 19
Forrás: luxuryportfolio.com
1 / 19
Forrás: luxuryportfolio.com
1 / 19
Forrás: luxuryportfolio.com
1 / 19
Temetőre épült az újpesti lakótelep – Szellemek akarták elüldözni a lakókat (18+)http://www.life.hu/otthon/20180620-temetore-epult-az-ujpesti-lakotelep-szellemek-paranormalis-jelensegek-18.htmlA Pozsonyi utcai lakótelep, másnéven újpesti lakótelep helyén korábban nem csak házak, de egy temető is állt. Több mint negyven éve adták át a tízemeletes betontömböket, de egyesek a mai napig paranormális jelenségeket tapasztalnak a környéken és a lakásokban egyaránt. OtthonOrigoElhagyott helyek – Romos, szellemjárta kúriák és kastélyokhttp://www.life.hu/otthon/20180509-elhagyott-helyek-romos-es-szellemjarta-kastelyok.htmlAz elhagyott épületeknek van egyfajta romantikus bája. A kitört ablakokon át is lehet látni, hogy milyenek voltak régi pompájukban. Szörnyű, hogy a következőkben bemutatott csodás kúriák és kastélyok gazdátlanul állnak már hosszú évek óta, és szép lassan össze fognak omlani. OtthonOrigoRémisztő szellemvárosok és elhagyott épületek – 3. részhttp://www.life.hu/otthon/20171116-remiszto-szellemvarosok-es-elhagyott-epuletek-kina-usa.htmlAz elhagyott gyárépületek és hoteleknél kevesebb rémisztő dolgot tudunk elképzelni. Talán a víz alatti városban való barangolás felvehetné velük a versenyt, búvárruhában és elemlámpával. Korábban már írtunk félelmetes helyekről, most következzen a sorozat harmadik része. Otthon--Az elhagyott és elfelejtett épületek szellemének őrzőjehttp://www.life.hu/otthon/20170518-az-elhagyott-es-elfelejtett-epuletek-otthonok-szellemenek-orzoje-thomas-jorion.htmlA funkciójukat vesztett házak, világítótornyok, paloták, szállodák és kaszinók, mind egy elfeledett, múltbéli részletet képviselnek. A gazdag társadalmakban az emberek egyszerűen nem törődnek a régi, elhagyott épületekkel. Ezek pedig egyfajta időkapszulaként őrzik meg nekünk a történelem egy darabkáját, amelyet most a híres francia fotográfus szemén át mi is megmutatunk. Készülj az időutazásra! Otthon--Kámforrá vált vendégek, omladozó épületek – Szellemszállodák a világbólhttp://www.life.hu/otthon/20160926-lepusztult-szellemhotelek-a-vilagban.htmlGazdasági válság, atomkatasztrófa vagy éppen katonai puccs – nem mindennapi okok vezettek az alábbi, egykoron tündöklő luxushotelek lepusztulásához. Elhagyatott szállodákra a világ számos pontján bukkanhat az ember, az enyészeté lett épületek falai mögött pedig izgalmas, sok esetben igen elszomorító történetek lappanganak. OtthonOrigoElhagyott helyek, európai templomok: hívők helyett romos falakhttp://www.life.hu/otthon/20180522-elhagyott-helyek-europai-templomok-hivok-helyett-romos-falak.htmlAmikor egy templomban járunk, nagyon nehéz elképzelni, hogy ezek a szent és fenséges épületek milyen hátborzongatóak is tudnak lenni. Európában számos templom vált elhagyatottá, mivel a keresztények száma egy időben radikálisan megcsappant. OtthonOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.