Ilyennek kellett lennie régen egy jó feleségnek; férjfogó tanácsok

Az ókori görög, majd később római történetíró, Plutarkhosz azt javasolta a nőknek, hogy miután férjhez mentek, számolják fel azon baráti kötelékeiket, melyek nem esnek egybe férjük baráti és ismerősi körével. Az akkori közvélemény ugyanis úgy tartotta, minden a férj köré kell, hogy összpontosuljon, a feleségnek mindenét férjének, és annak érdekeinek kell alárendelnie.

A 17. században a nők korlátozott jogokkal rendelkeztek: lényegében másodosztályú állampolgárok voltak, akik először apjuk, majd férjük ellenőrzése alatt éltek. Egy nőnek lényegében mindent el kellett viselnie férjétől. Aki ennyire engedelmes volt, az könnyen talált – és ami még fontosabb - meg is tudott tartani egy férfit.

Az 1800-as évek elején úgy tartották, a feleség igen fontos kötelessége, hogy gondoskodjon férje kellemes otthoni időtöltéséről. Játsszon például valamilyen hangszeren, tudjon énekelni, szavalni, azaz legyen elegáns, kifinomult és egyben szórakoztató.

A szép és dekoratív megjelenés is kötelező feleség-elem volt. Emma Frances Angell Drake meg is jelentetett egy könyvet 1901-ben, melyben leírja, hogy a hölgyeknek az esküvő után még jobban oda kell figyelniük a külsejükre. Sosem lehetnek elhanyagoltak, mindig csinos ruhákban, szép frizurában kell megjelenniük férjük előtt. Az írónő az okot is elmondja: sokkal több munka megtartani egy férfit, mint elnyerni a szívét.

Tehát a főiskolát végzett hölgyek nem voltak túl kelendők. Dr. Clifford R. Adams házassági tanácsadó az 1950-es években úgy nyilatkozott, az intelligens nők azt kockáztatják, hogy egyedül maradnak, mivel sokuk nem tudja magát kellőképp álcázni, és így megnyerni magának egy kevésbé intelligens férfit. „Ezért sok ragyogó nő, soha nem lesz feleség."

Bár a fentiek egy része ma már elavultként, sőt, felháborítóként hathat, mégis van, amit érdemes lehet belőlük átemelni.