Vissza a suliba – Last minute ötletek, amikkel vidámabb az iskolakezdés

Forrás: Shutterstock -
back to school
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Már egy hete elindult az új iskolaszezon, de még nem késő szuper vagány, kreatív vagy épp vicces sulis kiegészítőkkel meglepned gyermekedet, hogy az évkezdés ne csak az asztalon sorakozó könyvekről és a koránkelésről szóljon.

Az iskolatáska

Minden évben új hátizsákot venni, nos ez az, amit nem mindenki tehet meg. Ám még a tavalyi darabot is fel lehet dobni egy-két táskadísszel, az összhatás megújításában pedig segíthet egy jópofa mintával ellátott uzsonnás doboz vagy kulacs, új tolltartó, vicces toll/ ceruza, füzetborító.

Forrás: parents.com, liagriffith.com

Az otthoni tanulósarok

Az új íróasztal mindig remek dolog, érdekesebb leülni elé tanulni, de egy-egy darab bizony súlyos tízezrekbe is kerülhet. Egyszerűen csak dobd fel a régit, például öntapadós tapétával – az asztal lapján azonban kerüld a mintákat, hiszen ezek zavaróhatással lehetnek a gyermekre. Az új szék helyett is elég, ha veszel rá egy másik ülőpárnát, vagy Te magad varrsz rá huzatot. Ugyanakkor feldobhatod egy „friss" olvasólámpával, irattartóval is, de akár át is helyezheted – ha van rá tér – a tanulósarkot, ezzel is ráerősítve az újdonság varázsára.

A megjelenés

Nos, már első osztályosok közt sem mindegy, hogy miben jelennek meg az osztálytársaik előtt. Igazán nem kell sok pénz ahhoz, hogy feldobd a benti outfitet, hiszen már 2-3000 forintért szuper klassz vászoncipőket kapni, amiben az alsósok az iskolai idejüket töltik, illetve a turkálók gyerekosztályain is kiváló állapotú, gyakran teljesen új márkás holmikra lehet lecsapni. A gyerekek ruhatárát egyébként sem érdemes felduzzasztani, hiszen hamar kinövik őket, és nem is vágynak a kedvenceiken kívül – ami szerencsés esetben kitölti a hetet – mást hordani.

Összegyűjtöttünk pár terméket, amivel hétvégén felfrissítheted gyermeked iskolai életét:

1. Lovacska mintás ceruza radírral - partyhome.hu 490 Ft, 2. Székpárna - Smokey moemax.hu 599 Ft, 3. Krux íróasztallámpa - ikea.hu 9990 Ft, 4. Plüss kulcstartó - Cheeky ncshop.hu 1690 Ft, 5. Flitteres tornazsák - viyou.hu 1600 Ft, 6. Minecraft tolltartó - mall.hu 5080 Ft Forrás: Life.hu

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.