2024. máj. 9., csütörtök Alberta, Benigna, Domokos, Fehérke, Hófehérke

Két hét után szabadult ki a karanténból Kandász Andrea és férje: ide vezetett az első útjuk

Forrás: Kandász Andi/Instagram -
szabadulás koronavírus-járvány karantén Kandász Andrea szabadság koronavírus
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Andi és családja két héttel ezelőtt kerültek hatósági karanténba, miután hazaértek családi nyaralásukról. Szerencsére a Kandász család tünetmentes, így végre lekerült ajtajukról a piros papír.

Épp hogy véget ért a TV2 műsorvezetőjének nyaralása Balin, a Kandász család azonnal hatósági karanténba került.

„Azt nem mondanám, hogy unalmasan telt a mögöttünk álló két hét, hiszen a férjemmel, Ferivel folyamatosan dolgoztunk, illetve mivel eladtuk a lakást, amiben élünk, volt tennivaló ezzel kapcsolatosan is. Ennek ellenére nagyon jó érzés volt leszedni a hatósági karantént jelző a piros papírt, pláne úgy, hogy egyikünkön sem mutatkoztak a koronavírus tünetei"

– kezdte a Ripostnak a műsorvezető, aki hozzátette, hogy továbbra is kerülik azokat a helyeket, ahol tömeg lehet.

„Vásárolni például még most sem voltunk, és ha megyünk is, csak egyikünk indul útnak. Hogy ki, azt majd kisorsoljuk.

A hirtelen jött „szabadságot" arra használtuk, hogy bringára pattantunk és fél napig csak tekertünk olyan helyeken, ahol madár sem jár.

Szóval most esélyem sem lenne megmozdulni, mert levert az izomláz"

- tette hozzá Andi.

Forrás: Kandász Andi/Instagram

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.