A holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapja alkalmából: Edith Eva Eger és Eddie Jaku

Edith Eva Eger neve valószínűleg sokak számára ismerősen cseng, hiszen az Amerikában élő magyar származású pszichológust A döntés és Az ajándék című könyve alapján ismerhetjük.

Az írónőt és családját az 1938-ban visszacsatolt Kassáról szállították el hat évvel később Auschwitzba, Edit ekkor csupán 16 éves volt. Szülei odavesztek, ő viszont csodával határos módon életben maradt: az utolsó pillanatban megérkező felszabadító gyalogosezred a fiatal lányt már a holttestek közül mentette ki. Edith Eva Eger korábban azt mesélte, hogy Mengele megparancsolta neki, hogy tánccal szórakoztassa őt. A korábban táncosnak és tornásznak készülő kamaszlány ezt pedig csak úgy tudta kivitelezni, hogy közben nagyon erősen az Operaház színpadára képzelte magát, amint éppen a Rómeó és Júliát adja elő.

A pszichológus később azt mondta, hogy ezzel a vizualizációval épp azt tette, amit a szexuális erőszak áldozatai is gyakran csinálnak: kikapcsolnak, hogy túléljék a traumát. A döntés c. könyvből kiderül, hogy egy dolog túlélni Auschwitzot, és egy másik ép ésszel kibírni az Auschwitz utáni éveket. Nagyon sok időbe telt, míg fizikailag valamint lelkileg jobban lett, hiszen Edith nagyon sokáig nem tudott beszélni az átélt rémségekről; depressziótól, poszttraumás stressztől, emlékbetörésektől szenvedett, és a bűntudat is mardosta, amiért ő a többi áldozattal, a családjával ellentétben életben maradt. Saját traumája miatt tanult pszichológiát, és önmaga, valamint mások gyógyítása során eszmélt rá arra, hogyan lehet az ember életét meghatározó tragédiát lehetőséggé alakítani. Az írónő szerint a nehézségeket nem lehet eltörölni, de tagadni sem szabad. A traumáinkhoz való hozzáállásunkat viszont kemény munkával bármikor megváltoztathatjuk, ez saját döntésünk kérdése.

Eddie Jaku szintén holokauszttúlélő, író, „A világ legboldogabb embere" című bestseller szerzője 2021-ban hunyt el, 101 évesen.

Jaku 1920-ban a németországi Lipcsében látta meg a napvilágot Abraham Jakubowicz néven. Hitler 1933-as hatalomra lépését követően, mint megannyi zsidó honfitársának, az élete teljesen megváltozott. A buchenwaldi koncentrációs táborba került, ahonnan előbb Belgiumba, majd később Franciaországba szökött, mielőtt elfogták és Auschwitzba vitték, ahol a 72338-as számot tetoválták a karjára. Mindkét szülőjét ott gyilkolták meg.

1945-ben halálmenetre küldték a táborból, de egy fagyos csatornában meghúzódva sikerült megszöknie. Kővel próbálta lekaparni a tetovált számot az alkarjáról, mert félt a lebukástól. Több napig bujkált, de végül amerikai csapatok megmentették.

A háború után először Belgiumban kezdett új életet, ott ismerte meg feleségét is, akivel később Ausztráliába költöztek. Két fiuk született. Jaku egy benzinkút vezetőjeként és ingatlanügynökségnél is dolgozott, de végül az írásban találta meg önmagát. 1992-ben létrehozta a Sydney-i Zsidó Múzeumot, ahol több ezer látogatónak, diákoknak és a legkülönbözőbb közösségeknek tartott előadásokat. Világhírű önéletrajza 2020-ban jelent meg: akkor már 100 éves volt.

Végezetül pedig az egyik legmegindítóbb idézet a könyvből: "A legfontosabb, amit valaha megtanultam: annál, hogy valaki szeret, sosem érhetsz el többet. Nem tudom eléggé hangsúlyozni ezt, különösen a fiataloknak. A barátság nélkül elveszett emberek vagyunk. A barát az a valaki, aki emlékeztet, hogy élsz. Auschwitz maga volt a rémálom, elképzelhetetlen szörnyűségek történtek ott. De túléltem, mert tartoztam azzal a barátomnak, Kurtnak, hogy életben maradjak, csak még egy napig, hogy újra láthassam. Ha csak egyetlen jó barátod van, a világ egészen más jelentést vesz fel. Egyetlen jó barát az egész világot jelentheti."