Onna-bugeisha: bátor szamurájnők, akik az életüket adták a népükért

A japánok nagyon sokáig nem akarták, hogy a női harcosokról is tudomást szerezzen a világ, hiszen a nőknek akkoriban teljesen más szerepet szántak.

Az ősi Japánban a férfiak az otthonuktól távolra mentek élelmet szerezni, miközben megpróbáltak más klánokat leigázni. Mivel egyik klán sem hagyhatta, hogy az otthon maradt családtagjaik védtelenek legyenek, fegyvert adtak a nők kezékbe. A kovácsok az onna-bugeisháknak való fegyvereket készítettek, ami a szamuráj kardok egy könnyebb változatát jelentette, és lóháton is lehetett használni. Ez a kard a közelharcokban is jó szolgálatot tett. Emellett még harcművészetre is tanították őket, ami az Edo-korban már a Tantojutsu elsajátítását jelentette.

Az első szamurájnőről már a korai évekből vannak adataink. Dzsingu császárnő a férje halála után átvette annak szerepét, és a japánokat Korea ellen vezette. Azonban a mai napig nincsenek pontos adatok arról, hogy a császárnő együtt harcolt-e a csapataival a koreaiak ellen. Ami tény, hogy Korea valóban 200 éven át japán megszállás alatt volt, és a koreaiak is írnak a császárnőről, aki leigázta a népüket.

1180-ban hosszú háború vette kezdetét a két uralkodó klán között. Feltűnt egy Tomoe Gozen nevű női szamuráj, aki bátor, szép és okos is volt. Kitűnő íjászképességeinek köszönhetően nagyon sok győztes csatát tudhatott maga mögött. Akkoriban ő volt a legnépszerűbb szamurájnő, aki a férfiaknál is jobbnak bizonyult, míg végül megkapta a tábornoki rendfokozatot.

1201-ben újabb háború tört ki. Ekkor azonban egy ismét népszerű szamurájnő jelent meg a színen, Hangaku személyében, aki unokaöccse mellett vezette 3000 fős csapatát a Torisakayama erőd védelmére, hogy megdöntsék az uralkodó klán hatalmát. Mivel az ellenség háromszoros túlerőben volt, nem tudtak győzni. Hangaku komoly sérüléseket szenvedett, de bátorságával olyannyira lenyűgözte a férfiakat: sorban álltak, hogy megkérjék kezét.

A 15-17. század között a nők letették fegyvereiket és visszatértek a klasszikus női szerepeikhez. Így ment ez egészen a 17. század közepéig. Akkor azonban a feudális Japán katonai szövetséget alakított, ahova nemcsak férfiak, hanem nők is mehettek elsajátítani a harcművészetet.

A 18. század vége felé a császári udvarban változások történtek. Egy ifjú és bátor szamurájnőt, Nakano Taketót állították a női osztag élére, aki rendkívül intelligens és magasan képzett mestere volt a harcművészeteknek. Nakano nem sokáig élt, mert az Aizu csatában végtelen számú szamuráj megölését követően egy végzetes mellkaslövés érte. A csupán 21 évet megélt szamurájnő arra kérte nővérét, hogy vessen véget szenvedéseinek, mivel nem akart az ellenség trófeájává válni. Az ő halálával véget ért az onna-bugeishák kora.

Ez is érdekelhet: Tengeri fúriák, avagy három nő, aki kalóznak állt