Drámai vallomás Solti Ádámtól: van egy eltitkolt gyereke a szeretőjétől

Forrás: Instagram/Solti Ádám -
Solti Bernadett Solti Ádám szerető gyerek
Solti Ádám és felesége, Bernadett évek óta küzdenek azért, hogy közös gyerekük legyen, egyelőre sajnos hiába. Kiderült azonban, hogy a színésznek már van egy gyereke, méghozzá a volt szeretőjétől. A kisfiú közel kétéves.

Solti Ádám és felesége, Bernadett évek óta házasságban élnek, és nagyon hosszú ideje próbálkoznak azzal, hogy közös gyermekük legyen, de egyelőre sajnos hiába. Most azonban kiderült, hogy Ádámnak már van egy közel kétéves kisfia egykori szeretőjétől.

"Szeretnék mindenkitől bocsánatot kérni, elsősorban a feleségemtől, akit megcsaltam, és akinek évekig hazudtam, olyan mérhetetlen fájdalmat okoztam, amelyet nem érdemelt meg. A rajongóktól, színházba járóktól, a nézőktől és az olvasóktól is bocsánatot kell kérnem, mert minden bizonnyal most csalódnak majd bennem. Nem akarok mentegetőzni, megúszni a történetet, hibáztam. Oltári nagy hülye, f*sz voltam, és egy rossz döntéssel rengeteg ember életét nehezítettem meg, sőt, majdnem tönkre is tettem" - mondta Ádám.

Solti Ádámnak van egy gyereke, de nem a feleségétől Forrás: Instagram/Solti Ádám

"Voltak hullámvölgyek a kapcsolatunkban a feleségemmel, és én a leggyávább, legrosszabb dolgot választottam, félreléptem. A nő tudta, hogy házas vagyok, nem kecsegtettem azzal, hogy elhagyom Bernit, pontosan tisztában volt vele, ő egy szerető, és akármilyen borzalmasan is hangzik, csak arra kell, hogy évente néhány alkalommal pár órára jól érezzem magam. A sokk akkor ért, amikor 2020-ban közölte, hogy pteherbe esett tőlem és megtartja a gyereket. Nem akartam elhinni. Először könyörögtem neki, hogy ne tartsa meg, hiszen én nem akarom ezt a gyereket, de ez mindig a nő döntése. Az ő teste, akarata, jogilag sem volt semmilyen lehetőségem arra, hogy ne legyek apa. Mindezt úgy, hogy a feleségemmel évek óta küzdünk egy babáért, ennek nem így kellett volna történnie" - tette hozzá a színész, aki úgy érezte, sarokba van szorítva.

"Sosem bántottam, de bevallom, fenyegettem azzal, hogy megteszem. Csúnya dolgokat vágtam a fejéhez, nem vagyok büszke rá, de a pillanat hevében kicsúsztak ezek az indulatos, undorító dolgok. Itt volt ez a hatalmas titok: szeretőm van, terhes lett, és úgy leszek apa, hogy nem attól a nőtől akarok gyereket, nem őt szeretem és nem tudok semmit sem tenni" - mondta Ádám, aki a hazugságok hálójába keveredett, mert nem akarta, hogy felesége megtudja, mit tett.

Berni megbocsátott neki Forrás: Instagram/Solti Ádám

"Mivel nem tudtam lebeszélni, és megtartotta a gyereket, őrületes hazugságáradatba kerültem. Mindent, amit annak a nőnek és a családomnak mondtam és ígértem, az hazugság volt, amelynek egyetlen célja volt: szerettem volna Bernit megvédeni. Tudtam, ha kiderül, akkor összeomlik. Már az járt a fejemben, gyorsan elválok tőle, csakhogy ne sérüljön. Közben rettegtem attól: a nő kitálal, ezért hazudtam neki... Csak az volt a célja, hogy ne legyek együtt Bernivel, semmi más nem számított neki, ezért azt mondtam, elválok, de akkor sem leszek vele. Egész nap és éjjel zakatolt a fejem, aludni sem tudtam; szégyellem, de az alkoholba menekültem. A feleségemtől eltávolodtam, lehet, hogy tudat alatt azt akartam, hagyjon el, és akkor nem töröm össze a lelkét azzal, hogy mástól van gyerekem" - mondta Ádám, aki apjától kért segítséget, de a férfi és a színész öccse végül a szerető mellé álltak és tartották is vele a kapcsolatot.

"Rosszul voltam. A feleségemnek még ekkor sem mondtam el, egyszerűen nem akartam ezt az egészet. Apám és a nő is szinte terrorizált, nyomasztott, hogy találkozzak a gyerekemmel, én pedig belementem. A másfél év alatt mindössze pár alkalommal láttam. Egyszer még ide, a családi házunkhoz is eljött apám, a nő és a kisgyerek. Berni nem volt itthon, én pedig nem akartam, hogy a szomszédok meglássák őket, ezért bejöttek. Akkor a nő a kezembe adta a fiamat, és annak ellenére, hogy kértem, ne tegye, lefotózott, videókat készített, és biztos vagyok benne: ha nem állnék elő ezzel a történettel, ő tenné meg, és felhasználná az akkor és a korábban készült képeket is" - mondta Ádám. A felesége 2021 májusában szerzett tudomást a történtekről.

"Berni sokkot kapott, pár hétre külön költöztünk. Nem voltam benne biztos, hogy valaha képes lesz nekem megbocsátani, de úgy döntött, nem hagy el, velem marad. Azóta sokkal erősebb, őszintébb a kapcsolatunk, és szeretnék köszönetet mondani neki, amiért képes volt felülemelkedni a megaláztatáson, és házassági eskünkhöz tartva magát a rosszban is mellettem áll" - mondta Ádám. A szerető azóta sem hagyja őket békén.

"Tavaly ősszel kaptunk egy levelet, hogy szeretné rendezni a gyerek családi jogállását, hogy ki az apa. Ügyvédhez fordultunk, de nem azért, mert ha az enyém a gyermek, akkor nem ismerném el, hanem mert a legvadabb dolgokat akarta. (...) Meglátásom szerint neki nem a gyermeke fontos, hanem hogy tönkretegye a házasságomat, és velem kapcsolatban legyen. Perre megy, hogy ismerjem el, én vagyok az apa. Szerinte a gyerek érdeke: papír legyen arról, ki az apa, de nem értem min változtatna ez, ahogyan az ügyvédem sem érti, hogy miért van erre szükség. (...) Az a nő addig nem nyugszik, míg tönkre nem tesz. Biztos vagyok benne, a cikk után is megpróbál majd befeketíteni, és addig megy, amíg nem kap figyelmet, mert az eddigi magatartása arra enged következtetni, hogy szerepelni akar" - mondta a Blikknek Ádám.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.