Fordulat Curtis botrányában: egy ismerős szerint nem a drogok miatt váltak külön Majkával

Forrás: Curtis/Instagram -
drog Majka Curtis szakítás
A múlt héten bombaként robbant a hír, hogy Majka és Curtis külön utakon folytatják, ugyanis a rapper újra függőségével küzd. Curtis egyik barátja szerint azonban teljesen más áll a szakítás mögött, a kábítószernek semmi köze hozzá.

Ahogy mi is megírtuk, múlt pénteken Curtis nem jelent meg a Majkával közös villányi koncerten. Később kiderült, hogy a rapper már az induláskor sem jelent meg a busznál. Úgy tudni, Curtisre a rokonainak kellett rárúgni az ajtót, mivel teljesen ki volt ütve.

A Ripost azonban felfigyelt egy kommentre egy hír alatt, amelyben Curtis egy közeli barátja, az Olympians Beach egyik tulajdonosa, Kurai László kiállt a rapper mellett, és elmondta, ő hogyan látja az elmúlt napok eseményeit. A lap ezt követően felkereste Lászlót.

Curtis Forrás: Curtis/Instagram

"Amit most Curtisre dobálnak, az gyakorlatilag szemen szedett hazugság! Könnyű olyasvalakire sarat dobálni, aki már hibázott, hiszen sokan elhiszik, hogy másodszor is megtette" - mondta. Hozzátette, Curtis barátait megviselik a róla terjedő valótlanságok, és határozottan kijelentette, hogy a jelenlegi helyzetnek semmi köze a kábítószerhez.

"Az, hogy mi is történt valójában, csak rá és Majkára tartozik. Persze én és még néhány barát tudjuk, hogy mi áll a háttérben, de nem tisztünk, hogy elmondjuk. Majd megteszi az, akit erre felhatalmaznak, vagy megteszik maguk az érintettek, ha szükségét látják" - tette hozzá Kurai László.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.