Hamarosan akár 200 évig is elélhetünk: egy dán biológus elárulta a hosszú élet titkát

Sok sztori szól arról, hogy egyes emberek megtalálták az örök fiatalság forrását, de ezek nyilvánvalóan legfeljebb csak mítoszok. Ám tény, hogy sokan szeretnének örökké élni. Hogy ez lehetséges-e, az a jövő titka, de hogy az élettartamunk meghosszabbítható, az nagyon is elképzelhető egy dán biológus szerint, aki könyvet is írt a témában.

A természetben van egy Turritopsis nevű apró medúza, amely nem nagyobb, mint a körmünk, de valami egészen elképesztő dologra képes: amikor az éhségtől vagy a vízhőmérséklet hirtelen változásától túl nagy stressz éri, visszafejlődik és újrakezdi az életét, „anélkül, hogy fiziológiás emléke lenne idősebb koráról" - állítja egy dán biológus, Nicklas Brendborg, aki könyvében az öregedés rejtelmeit taglalja:

„Ez olyan, mintha megúsznál egy stresszes munkanapot úgy, hogy visszatérsz az óvodás korba".

A Turritopsis élete azt sugallja, hogy a természet már kidolgozta a módját, hogy szükség esetén visszafelé öregedjen, nem pedig előre, míg más élőlényeknél hihetetlen helyreállítóképesség és immunitás figyelhető meg.

A génmódostás korában mit tanulhatunk tőlük? A meztelen vakondpatkány például gyakorlatilag rákmentesen él: 1000 vizsgált állat közül csak hatnál alakult ki daganat, márpedig többnyire a rák is az öregedés következménye - mondja Brendborg a könyvében.

A tudós ugyanakkor arra is rámutat, hogy ha holnap az összes rákos beget meggyógyítanának világszerte, az is csak 3,3 évvel növelné a várható élettartamot. Helyette egyszerűen meghalnánk szívbetegségben vagy Alzheimer-kórban.

„Ma már tudjuk, hogy a modern élet túlságosan megterhelő az emberre, és nincs összhang a lényegében kőkorszaki testünk és a 21. századi élet nyomása és sebessége között. De a túl kevés stressz éppoly egészségtelen, mint a túl sok" - állítja Brendborg, aki szerint a túl sok antioxidáns sem segít, sőt, inkább árt, így nem javasolja például a brokkoli és a káposztafélék túlzott fogyasztását sem.

A futásról úgy gondolja, hogy szintén nem különösebben hasznos, szerinte nem annyira a futás tesz jót az embernek, hanem inkább az általa beindított helyreállító mechanizmusok. Maga a futás rohamosan emeli a vérnyomást, többszörös apró izomszakadást okoz, megterheli a szívet, túlterheli az ízületeket. De amikor utána a sportoló elalszik, a test remek javítórendszerei turbó üzemmódba kapcsolnak.