Így él most a ValóVilág egykori győztese, Soma

Forrás: rtl.hu -
valóvilág valóságshow VV Soma
Bizonyára sokan emlékeznek még VV Somára, aki hat évvel ezelőtt robbant be a köztudatba, és fiatal kora ellenére megnyerte a ValóVilág 8. szériáját.

Farkas Soma egy ideje eltűnt a kíváncsi szemek elöl, most azonban újra a képernyőn tűnt fel. A ValóVilág egykori győztese a Város vs Vidék adásában tűnt fel, a Bors pedig utánajárt, hogy van most, mivel tölti a mindennapjait, és miből él. Soma elárulta, hogy civil foglalkozása mellett gamerként tevékenykedik, ami a rengeteg energia mellett sok kitartást, és szabadidőt igényel.

"Ez a dolog nem merül ki abban, hogy valaki 4-5 órán keresztül játszik és közben streamel. Egyrészt sok gyakorlást igényel, másrészt pedig utána elő kell készíteni a másnapi tartalmat is, arról nem beszélve, hogy sokan emellett rendben munkaidőben dolgoznak is"

– mondta Soma, aki arról is beszélt, mennyi pénzt lehet keresni a gamerkedéssel.

"Őszintén szólva az első hat hónapban jó, ha összesen 100 ezer forint jött össze belőle. Mindezt úgy, hogy bele kellett fektetnem a felszerelésbe is"

- árulta el, hozzátéve, hogy nála sajnálatos módon alvászavar is kialakult, amit ma már szakember segítségével próbál leküzdeni.

Forrás: rtl.hu

"A pandémia alatt teljesen felborult a ritmusom, hajnali háromkor aludtam el és hatkor már ébren voltam, de olyan is volt, hogy csak napi 1-2 órát tudtam aludni (...) Nemrég szakembertől kértem segítséget, akitől megtudtam, hogy ennek a hivatalos megnevezése: teljes kimerülés. Közösen dolgozunk azon, hogy megoldjuk a problémát. Melatonin és gyógynövény kivonatból készült tablettákat szedek, hetente kétszer úszok, lefekvés előtt hosszú sétákat teszek és alvás előtt egy órával már nem nyomkodom a telefonomat. Így sem tudok egyszerre másfél óránál többet aludni, de sokat haladtam – magyarázta Soma, aki azt tervezi, hogy elhagyja Budapestet, és vidéken fog élni.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.