Íme, Nostradamus jóslata 2023-ra: lehet, hogy még csak most jön a neheze?

Forrás: -- -
Nostradamus 2023 2023 új év jóslat rémálom Nostradamus
Ha hinni lehet jövendölésének, a 2023-as év sem lesz könnyű, sőt! Akár a III. világháboró is utolérheti a Föld lakóit. 

A 16. századi Franciaországban élt Nostradamus próféciái legendásak. 100 kombinált négysoros költeménye már életében híressé tette. Ezekkel a versekkel Nostradamus állítólag számos olyan eseményt jósolt meg, amely a távoli jövőben következik majd be. Többek között Napóleont, Hitlert, sőt még szeptember 11-ét is megjövendölte, legalábbis ezt állítják, akik hisznek a néhai asztrológus jóslataiban.

Nostradamus próféciáit többnyire csak utólag lehetett hozzárendelni egy-egy eseményhez, számos jóslata pedig soha nem vált valóra Forrás: --

Az oe24 nevű osztrák lap szerint a 2023-as évre Nostradamus megdöbbentő eseményeket jósolt:

"Hét hónap a nagy háborúban, halottak gonosz tettek miatt" - írja az egyik versében, amely egyesek szerint utalás a III. világháborúra. Ugyanitt szól eltemetett emberekről is, akik bunkerekből és búvóhelyekről jönnek vissza a felszínre.

Nostradamus új, nagy gazdasági válságot is jósol, ami miatt állítólag több országban éhínség lesz.

S ha ez nem lenne elég, jövendölése szerint állítólag jövőre lemond Ferenc pápa, aki helyett „egy fenyegető vezető" veszi át a katolikus egyház irányítását.

Végül, de nem utolsó sorban, 2023-ban több európai nagyvárosban történnek majd terrortámadások.

Nostradamus próféciáit természetesen óvatosan kell kezelni, hiszen azok soha nem egyértelműek, sok értelmezést igényelnek és sokféleképpen is érthetőek. A 16. századi jós előrejelzéseit csak utólag lehetett hozzárendelni egy-egy eseményhez, sőt, számos jóslata pedig soha nem vált valóra.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.