A holttestekből álló kísértetsziget létezik; csak engedéllyel látogatható

A Poveglia-szigetet a IX. században főként Padovából és Estéből érkező menekültek lakták, de a XIII. század végére elnéptelenedett. A lakatlan sziget így remek megoldásként szolgált a XIV. században betörő pestis megfékezéseszempontjából.

Pestis-sziget

A Velencében megbetegedett embereket – sőt, a halottakat is - hajókkal szállították át a szigetre, hogy elkülönítve őket, megfékezzék a járvány terjedését. A pestis-szigetre kerültek csak minimális orvosi ellátást kaptak, lényegében meghalni vitték őket oda. Az elhunytaknak mély tömegsírokat ástak, és vagy elégették őket, vagy csupán földdel fedték be őket. Ez így ment a többi pestisjárvány idején is, egészen az 1800-as évek elejéig.

A halászok többsége még napjainkban is elkerüli Poveglia szigetét. Állítólag, ha tiszta az idő, a sziget körül a víz felszíne alatt emberi csontvázak darabjait is látni lehet.

Elmebetegek otthona

Poveglia a járvány után – talán érthető okokból – nem igazán vonzotta az új otthonra vágyókat, és lakatlan maradt egészen 1922-ig, amikor pszichiátriai intézetet nyitottak a szigeten. Az itt fekvő betegek számos alkalommal számoltak be különféle jelenésekről, hangokról, ám, mivel mind mentális és pszichés problémákkal küzdöttek, senki sem adott hitelt a szavuknak. A sziget hírnevét az intézmény főorvosa „gazdagította" őrült kísérleteivel, melyek közül a lobotómia számított a legemberségesebbnek. Végül kivetette magát az épület harangtornyából, bár egyesek úgy vélik, hogy a nyughatatlan lelkek végeztek vele.

Az elmegyógyintézetet az olasz kormány 1968-ban végleg bezáratta, és az egész szigetet kiürítették, csak egyetlen ember maradt ott. A korábbi gondnok, Renato Scarpi 1984-ben bekövetkező haláláig élt magányosan Poveglia elátkozott szigetén kutyáival és macskáival. A pszichiátria romjaival senki sem foglalkozik, ahogy a pestisjárvány tömegsírjainak java részét sem sikerült feltárni. A természet lassan teljesen eltörli a szigeten megmaradt emberi jelenlét nyomait.

A tiltott, kísértet járta hely

A környéken halászók gyakran számolnak be a Poveglia-szigetről hallható nyögésekről, sikolyokról, sőt, időnként még a harangszót is hallani a toronyból, pedig a harangot már évekkel korábban eltávolították a helyéről. Az emberek meg vannak győződve arról, hogy a pestisjárvány áldozatainak és az elmegyógyintézet betegeinek szelleme a szigeten ragadt, és nyughatatlan lelkekként bolyonganak a parton és a romos épületben.

Van több olyan szellem is, melyeket rendszeresen észlelnek Poveglia szigetén:

• Az egyik legrégebbi jelenés egy kislány, aki feltehetően pestisáldozatként vesztette életét a szigeten. A Mariának elnevezett kísértetet a parton szokták látni, ahogy fel-alá sétál és közben keservesen sír.
• Az amputált lábú, tolószékes férfi, Pietro az elhagyott pszichiátriai intézet folyosóin szokott feltűnni.
• Frederico is feltehetően az elmegyógyintézet egy korábbi lakójának szelleme lehet, őt vigyorogva szokták megpillantani, és gyakran hallani vészjósló nevetését is.

Az ide látogató emberek szinte kivétel nélkül úgy érzik, mintha ott-tartózkodásuk alatt folyamatosan figyelnék őket. Sokan arról számoltak be, hogy a szigetre érkezést követően mély rettegés és bánat kerítette hatalmába a szívüket. Gyakran látnak és éreznek megmagyarázhatatlan dolgokat: például hangokat, alakokat észlelnek, de az is előfordult már, hogy megérintették őket az entitások. Egy biztos: erről a szigetről senki sem távozik ugyanúgy, ahogy érkezett.