Heti horoszkóp (október 3-9.) – Tanulj meg a jelenben élni!

asztrológia heti horoszkóp ezotéria
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Te tudod már, miért olyan fontos az, hogy megéld a pillanatot? A következő napokban rendületlenül erre fognak terelni téged az égiek. Feledkezz bele bátran a jó dolgokba, és maradj nyitott – ez a boldogság igazi receptje.

Hová ez a nagy sietség? A nagy tempó, amit diktálsz, éppen a mindennapok apró örömeitől foszt meg – ezt jó, ha szem előtt tartod. Éld meg a mai napot, aztán ezt a hetet, mert ezek a pillanatok csak egyszer adatnak meg, és soha nem térnek vissza. Amit most megélhetnél, s aminek itt örülhetnél, annak holnap már nem tudsz. Lassíts egy kicsit, néhány perc még nem fog katasztrófát előidézni! Amikor valami jó történik, akkor mosolyogj, és vedd szemügyre a helyzetet, így talán meg tudod ismételni hamarosan a pozitív eredményeket. Tedd félre ezekben a napokban a jövőt, inkább éld meg a mát, mert ez a hét a karriered, a szakmai előrelépésed szempontjából lehet jelentősen meghatározó, de csak akkor, ha jelen vagy, és figyelsz az eseményekre.

A hét első napjaiban igazán álmodozós hangulatban leszel, rózsaszín ködbe burkolódzol, és két méterrel a föld felett fogsz járni. Ez nem feltétlenül baj, persze mindaddig, amíg az elvállalt feladataidat elvégzed. Ugye minden rendben lesz ezzel? Nem kizárt, hogy többet kell téged nógatni, hogy végre elkezdj cselekedni, és nekiláss a dolgaidnak. Valójában nincs ez ok nélkül, hiszen az elmúlt hetekben felgyűlt benned sok-sok feszültség, rengeteget dolgoztál, és a felgyülemlett teendőkön kívül szinte már semmi másra nem jutott időd. Próbáld megtalálni a középutat, legyen idő munkára, de a családra, barátokra, új lehetőségek felkutatására is, a hétvége pedig legyen a pihenésé, a kikapcsolódásé.

Könnyen előfordulhat, hogy a hét elején kissé kelekótya leszel, és megfeledkezel valami nagyon komoly és fontos dologról, körülményről, sőt akár halogathatsz egy elvégzendő feladatot. Nem a legjobb ez így! Próbáld a memóriádat kicsit megmozgatni, és kitalálni, mit ígértél! A kapkodás, sietség nem jó megoldás, viszont a béke, a realista gondolkodás és a kiegyensúlyozottság annál inkább! Gondold végig, mivel vagy elmaradva, készíts pontos tervet, és szépen, biztosan elindulhatsz a megvalósítás útján. Ha ügyesen csinálod, akkor már csütörtökre rendezed a dolgaidat, és pénteken egy könnyed napod lesz, és akár még hamarabb kiléphetsz a hétvége légkörébe. Ezt a rendszerességet máskor is üzemeltethetnéd az életedben.

Ha hibát ejtesz, akkor vállald a felelősséget! Egy ember nemcsak sikerekből áll, hanem kudarcokból is. Mindkettő benned lakozik, és ne felejtsd el, hogy néha át kell élni nehéz helyzeteket ahhoz, hogy legközelebb valamit még jobbá tudj formálni. Ezen a héten több hasonló helyzetben is részed lesz, de semmiképp sem szabad megfutamodnod előlük. Nem kell szégyellni semmit, néhány botlás még nem tragédia, inkább tökéletes arra, hogy tanulj azokból. Ne folytass struccpolitikát csak azért, mert más is ezt tenné! Vállald fel, ha hibáztál, javítsd ki, s a következő alkalomnál már a babérokat is learathatod. Nyiss a nagyvilág felé, ne zárkózz magadba!

Hiába próbál az ősz egyre jobban kérkedni erejével, te a hűvös reggelek és felhős ég mellett is remekül érzed magad a bőrödben, a hangulatod magasztos, és senki sem tudja – és remélhetőleg nem is akarja - letörni! Ami a szíveden, az a szádon? Ez most különösképpen igaz lesz rád, és ezzel nem is lesz semmi baj: merd kimondani őszintén, amit gondolsz! Hozzáállásoddal, pozitív gondolataiddal most bárkit elkápráztathatsz, ha szükséges, akár meg is győzheted, anélkül, hogy rátukmálnád magadat, az akaratodat, vagy az elképzeléseidet az emberekre. Sok siker vár rád, de ettől lehet, hogy kissé eltávolodsz a realitások talajától. Ne hagyd, hogy megrészegítsen az a csupa jó dolog, ami történik most veled!

A Szűz jegy szülöttjeként ezen a héten fel kell készülnöd pár kellemetlen élethelyzetre. Olyan napoknak nézel elébe, amikor a kívülről érkező és kevésbé kellemes hatásokat nehéz lesz kivédened, még akkor is, ha a hét végére nagymértékben enyhülni kezdenek. Adódnak olyan pillanatok, amikor idegesen reagálsz, s akár még be is olvasol másoknak. Az rendben van, hogy nem hagyod magad, de figyelj oda, hogy a türelmesebb és okosabb oldaladdal próbáld megoldani a kialakult szituációt. Merd egyértelművé tenni, hogy meg tudod különböztetni, mi a jó és a rossz, sőt még saját véleményed is van. Légy önmagad, s ne hagyd, hogy mások megnehezítsék az utadat!

A hét eleje igen kellemetlenre sikeredhet, mert hirtelen érkező támadásokat kell kivédened. A jó hír az, hogy ügyes leszel, és minden szituációban fel fogod magad találni. A nyugtalanság és a tüzesség nem lesz jó társad ezen a héten, ezért próbálj felkészülni minden eshetőségre, és kerüld el azt, hogy azonnali reakciókkal tovább bonyolítsd a már meglévő helyzeteket. Ne hagyd, hogy bárki uralkodjon rajtad! A pesszimista embereket kerüld el jó messzire, így megóvhatod magad attól, hogy elvegyék a kedvedet. Amit kitalálsz, azt bármilyen nehézségen keresztül valósítsd meg! Emellett jusson az eszedbe, hogy a jövő hét sokkal ígéretesebbnek tűnik.

Takarítsd ki a fejedből, a szívedből és az életedből is a negatív gondolatokat, a múlt bántalmait, hiszen jelenleg ezek akadályoznak a továbblépésben, a siker elérésében. Tedd félre a napi gondokat, ne foglalkozz az időjárással, se mások bajaival, mindössze csak a magad dolgát végezd, és találd meg benne az örömödet. Foglalkozz a családoddal, barátaiddal, hobbiddal, olyasmivel, amit igazán szeretsz, főként akkor, ha valamelyiket már régóta elhanyagoltad. Tedd félre a búslakodást, hiszen egyébként nem megy rosszul a sorod! Persze érthető, hogy egy picivel többre vágysz, de nézz körbe magad körül, s láthatod, hogy vannak olyanok is, akiknek sokkal nagyobb a problémájuk, mint neked.

Jó hír a láthatáron: a múlt hét sikerei, pozitív eredményei újra megtörténhetnek! Még véletlenül se legyenek kétségeid, csak rajtad áll, hogy készen állsz-e egy újabb sikerszériára. Sokan mutatják ki kedvességüket, jószándékukat feléd, amit amilyen gyorsan csak lehetséges, hálálj meg. Lesznek újabb ötleteid is, amelyekre nyitottak lesznek a környezetedben élők, és találsz majd egy olyan embert, aki pártfogol, hogy még magasabbra tudj törni. Örülj ennek, bármiről legyen szó! Segíts ott, ahol tudsz, ugyan lehet, hogy nem minden esetben kapod meg ezért a hálát, de mivel te magad is kapsz, ezért tudsz adni viszonzás nélkül. Szerelmi téren fellendülés várható.

Remekül érzed magad a saját bőrödben, könnyedén haladsz előre, és összességében több feladatot tudsz elvállalni, mint egy átlagos héten. Lehet, hogy a növésben lévő hold van rád ilyen jó hatással? Mindegy is, a lényeg az, hogy eredményes leszel, dolgos, és begyűjtesz néhány dicséretet is, ami igazán jókor fog jönni, hiszen építi az önbizalmadat. A mindennapi élettel együtt járó pici örömöket többre értékeled, s képes vagy megfeledkezni a régebben elhúzódó problémákról. Már hétfőn oszd be megfontoltan az idődet, s figyelj jobban a családodra, mint az elmúlt időszakban is. A szeretet most intenzív erővel vesz körbe.

Ez a hét óhatatlanul magával hozza a változást, ne menekülj előle, nagy hiba volna kényelembe helyezni magad, és megvárni, míg a tökéletes égi erők elmúlnak. Az igaz, hogy sok munka vár rád, és még az új, nehéz kihívások sem kerülnek el, mégis fontos, hogy a különböző hatások mellett maradjon bátorságod belevágni egy váratlanul előbukkanó, csodás lehetőségbe. Ne utasíts vissza semmi olyat, amit szakmai téren felkínálnak neked, mert a Merkúr új ajtókat nyit ki előtted, amelyek küszöbén csak kényelmesen át kell lépned. Október közepe a nagy változás időszaka lehet, akár munkahelyváltás vagy költözés is szóba jöhet, ennek előjelei pedig már most megérkeznek hozzád.

Általában inkább érzelmi alapon hozol döntéseket, de ezen a héten a racionális gondolkodásodat kell előtérbe helyezned, s ennek segítségével kell lépkedned utadon. Vedd tudomásul, hogy erőből és kitartásból most sokkal több van benned, amit fel kellene használnod a boldogulásod érdekében. Ez a hét meghozza számodra azt a várva várt eredményt, amire már oly régóta vársz, de ehhez több energiát kell befektetned. Egy olyan feladatot sikerülhet megalkotnod, amelyről sokat álmodoztál, és meg is érdemled a jutalmat. Eljött az elégedettség ideje, amikor a sikereket megoszthatod másokkal, és akik számodra fontosak, azok veled együtt fognak örülni.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.