Utazás a lelked körül Peller Mariann-nal: Zimány Linda

Peller Mariann: Szoktam látni, hogy mindig vannak elgondolkodtató, mély idézetek a közösségi oldaladon. Ebből arra következtettem, hogy foglalkoztat, miért vagyunk itt, honnan jöttünk, mi dolgunk van, vagy akár hogy mihez kezdjünk a minket kritizáló emberekkel. Jól gondolom?

Zimány Linda: Abszolút jól érzed. Két éve járok egy kedves pszichológushoz, személyiségfejlesztés okán. Ezt nagyon fontosnak tartom, és a mai világban teljesen normálisnak is. Hihetetlen, de az elmúlt két év során nagyon sok dolog jött felszínre. Rengeteg elfojtás van az emberben a társadalmi elvárások, a megfelelési kényszer miatt. Főleg, hogy 14 éves koromtól – most 33 vagyok – a nyilvánosság előtt lett belőlem felnőtt. Nyilván idővel muszáj legyinteni a kritikákra, de mégis minden ott van a háttérben, és befolyásol. Még az is lehet, hogy észre sem veszed magadon, de egyszer csak elérsz egy bizonyos kort, és feltűnik, hogy a személyiségfejlődésedben elakadáshoz értél. Szeretnél ezen túllépni, így hát segítséget kérsz. Most például épp ezen dolgozunk, hogy ne halljam meg a hozzászólásokat, amelyek nem visznek előre. A húszas éveimben az extrovertáltság volt rám jellemző, de ahogy telik az idő, ez is átfordult introvertáltságba, más dolgok válnak fontossá az életben. Ehhez az is hozzátartozik, hogy nem fogadod már el a kritikát akárkitől. Ez is teljesen természetes dolog.

P.M.: Figyeled úgy az életedet, hogy észreveszed a sorsszerűséget benne? Hiszel abban, hogy a sors irányíthatja az életünk folyását?

Z.L.: Abszolút hiszek az ilyen jellegű dolgokban, így a sorsban is. Viszont azt gondolom, hogy én irányítom. Tőlem nem áll távol a látóhoz járás, vagy ilyen jellegű dolgok, mert szerintem ha valaki jó, akkor tud útmutatást adni. Igaz, hogy többnyire inkább beteszem ezeket a gondolatokat egy képzeletbeli fiókba, és általában utólag áll össze a kép, hogy mintha erről beszélt volna. Igyekszem függetleníteni a gondolataimat a hallottaktól, mert azt szeretném, hogy a saját akaratom érvényesüljön. Szerintem lehet változtatni a sorsunk alakulásán, és nem szabad benne maradni olyan szituációkban, amelyek valójában nem tetszenek nekünk.

P.M.: Volt olyan pillanat, amikor felismerted, hogy ez ilyen volt az életedben?

Z.L.: Például a párkapcsolatommal kapcsolatban előfordult, hogy úgy látták, jó lesz a végkifejlet. De mivel én nem éreztem úgy, hogy ez a kapcsolat működőképes, ezért fordítottam a sorsomon. Azt hiszem, hogy ez is sorsszerű dolog volt, hogy nekem kellett változtatnom a saját sorsomon. Sokat tanultam belőle.

P.M.: Hiszel abban, hogy vannak olyan találkozások, amelyeknek életünk során meg kell történniük? Vagy a szorosabb lélektársi kapcsolatban?

Z.L.: Jelenleg barátságokban látom ezeket. Van, aki úgy van jelen az életemben, mintha az ikerlángom lenne, és lehet, hogy az is. Mindkettőnknek van mit tanulni a másiktól. Mostanra úgy érzem, letisztultak a baráti kapcsolataim. Akik most az életemben vannak, azok mind érzelmi intelligencia szempontjából, mind személyiségfejlődésben, sőt érdeklődési kör tekintetében is ugyanazon a szinten vannak, ahol én is tartok. Itt dől el a sorsszerűség, hogy ki kerül melléd, és ki az, aki meg is marad melletted, akár egy életen át.

P.M.: Sőt, képzeld, egy bántó emberrel is lehet sorsszerű kapcsolatunk, csak ezt nehéz elfogadni. Az, aki a legnagyobb fájdalmat vagy csalódást okozza nekünk, azzal az emberrel is sorsszerű találkoznunk, mert általában ezeken a negatív élményeken keresztül tanuljuk meg a legnagyobb leckéket. Kellenek az olyan tapasztalások, amelyek által empatikussá válunk, így fejlődik a lelkünk és a tudatosságunk. Milyen kapcsolat fűz a szüleidhez?

Z.L.: Nagyon jóban vagyok a szüleimmel. Édesanyámmal vagyunk igazán egy hullámhosszon, apa inkább csendesebb. Persze vele is nagyon jó a kapcsolatom, de anya az, aki akár naponta négyszer is felhív, ha valami történik. A hit szempontjából azonban inkább az anyai nagyszüleim voltak rám hatással. A nagyim vitt magával templomba, amikor kicsi voltam, de felnőtt koromra ez átformálódott bennem egyfajta belső hitté, nem járok minden vasárnap templomba, de hiszek. Azt gondolom, hogy mindenkinek kell hinnie valamiben. Én hiszek a lélekvándorlásban is, és azt szokták mondani nekem, hogy öreg lélek vagyok. Lehet, bár az is igaz, hogy sok mindent megtapasztaltam már ebben az egy életemben is.

Gyurkó Katalin: Üdvözöllek a Skorpió klubban! A védikus asztrológiában nagyon erősen Skorpió vagy, ahogyan Mariann és én magam is. A Skorpió pedig mindig a belső útról szól.

Z.L.: Na, tessék! A belső út, erről beszéltünk, ezen igyekszem járni éppen!

Gy.K.: Ráadásul érdeklődve láttam, hogy a Holdad – ami lehetne a 360 fokos kör bármely pontján – ott van, ahol az enyém. Ez számomra azt jelenti, hogy lehettek olyan régi életeink, amelyek során már találkoztunk.

Z.L.: Ez elképesztő! Az ajtóban, amikor először találkoztunk, az első mondatom az volt, hogy „szerintem, mi már találkoztunk”. Most kirázott a hideg!

Gy.K.: Ez a Skorpió Hold nagyon sok tehetséget hordoz, művészetekkel, zenével kapcsolatban, tehát biztos, hogy lehetett hozzá közöd.

Z.L.: Igen, van ilyen zenei véna, abszolút.

Gy.K.: A zene téged pihentet, kikapcsol, és fontos lehet az életedben akkor is, ha végül nem egy zenei pályát választottál.

Z.L.: Igen, tizenhárom évig tanultam zongorázni, zenesuliba jártam. A mai napig van, hogy leülök zongorázni, hogy megnyugtassam magam.

Gy.K.: Ez nagyon jó, és szerintem sokat segít neked. Mert a Skorpió mindig olyan út, ami sok tehetséget ad, de mindig komoly belső munkát követel. Van, aki előbb, van, aki később jut el ide.