Utazás a lelked körül Peller Mariann-nal: Hajdu Steve

Peller Mariann: Olyan valakinek ismertelek meg, aki igen alaposan megfigyeli az embereket, a környezetét, a világ folyását. Jól érzem ezt?

Hajdu Steve: Remélem, igen, bár tudatosan ez nincs bennem. Egyszerűen azt veszem észre magamon, hogy ahogy felnövök, haladok előre az életemben, úgy egyre nyugodtabbá válok. Már nem érdekel igazán az egocentrikus lét, ami egyébként a színészet alapja. Egyre inkább szeretem a kollégáimat is megfigyelni ilyen szempontból, akik viszont csak magukra tudnak figyelni. Ez már nem vonz igazán, inkább az érdekel, hogy mi van az emberekkel, mi lehet a sorsukkal, épp miért szomorúak vagy miért boldogok. Egy beszélgetés során is inkább én kérdezek, és figyelmesen meghallgatom a választ, viszont amikor visszakérdez a partner, hogy veled mi van, akkor nem mondok már inkább semmit. Jobb szeretem én meghallgatni az illetőt.

P.M.: Ez nagyon izgalmas, mert szerintem ez egy rendkívül fontos fejlődési lépcsőfok az ember életében. Csakhogy nem vagyok benne biztos, hogy egyetlen élet során képesek az emberek eljutni idáig.

H.S.: Lehet, hogy nem is kell neki eljutni. Bennem sincsen vágy, hogy végre eljussak ide, hanem egyszerűen érzem magamon, hogy érdekelnek az emberek. Viszont ennek megvan a hátulütője is, ugyanis nem tudom már magamban tartani azt, ha valami nem tetszik.

P.M.: Az veszélyes tud lenni. De ilyenkor jó a humor mögé bújni, ugye?

H.S.: Igen, szerintem az az egyik legjobb védekezés.

P.M.: Meg az intelligencia egyik legékesebb jele.

H.S.: Miért nem te voltál a tanárom középiskolában? Az én tanáraim ezt nem értékelték igazán. Az volt a jó gyerek, aki csöndben ült a padban, és figyelt egész órán. Én viszont bambultam, ábrándoztam.

P.M.: De ha valaki elbambul, állítólag akkor nyílik meg isten igazából, mert az elméje olyankor kicsit kikapcsol, és ilyenkor születnek a legjobb gondolatok, a legfontosabb sugallatok is.

H.S.: Jó, hogy ezt mondod, mert pont ezzel kapcsolatos az a módszer, amit az utóbbi időben a feleségemmel együtt elsajátítottunk, és minden nap gyakorlunk. Ez a transzcendentális meditáció. Éppen a tanáraink, akik ezt megtanították nekünk, hozták azt a példát, amikor az iskolapadban ülve bambultunk, és nem volt semmi a fejünkben. Na, ez az a tudatállapot, amit el kellene érni ezzel a csodás módszerrel. Ez egy tiszta állapot, ekkor tudsz igazán pihenni, kikapcsolni, amikor elbambulsz. A mai tanároknak figyelembe kellene ezt is venni.

P.M.: Mesélj erről a módszerről, kérlek! Egyáltalán hogyan találtál rá?

H.S.: Szegeden játszottam a Rómeó és Júliában, és Kamarás Ivánnal, aki a Színművészetin osztálytársam volt, több időt töltöttünk együtt, ebben az előadásban. Mondtam neki, hogy olyan jól néz ki, olyan lenyugodott. Én ugye ismertem a főiskolai időkben is, akkor nem pont ilyen volt – bár egyikünk sem. Most viszont egyszerűen áradt a belső nyugalom Ivánból, meg is kérdeztem viccesen, hogy milyen gyógyszert íratott fel magának, mert nekem is jól jönne. Azt felelte, hogy ez nem gyógyszer, hanem egyfajta relaxáció, meditációs módszer, ami ilyen hatással van az emberre. A tanárodtól kapsz egy mantrát, egyetlen szót, ami csak a tiéd. Nem is szabad elárulni, hogy mi az. Ha kényszerítesz, és a körmöm alá bambuszrügyet versz, akkor sem mondom el.

P.M.: Pedig ez volt a tervem...

H.S.: Tehát ha ezt az egy szót, ezt a mantrát nagyon finoman előhívod magadban, akkor le tudsz menni a tudatodnak arra a szintjére, amikor eljön a megnyugvás. Ha olyan profi vagy, mint mondjuk a tanáraim, akkor arra is képes vagy, hogy elérd a nirvánát, a tökéletes nullszintet.

P.M.: Ez azt is jelenti, hogy ilyenkor a tudatodban eggyé válsz mindennel?

H.S.: Én még nem voltam ott. Én még ott tartok, hogy egyfolytában a mantrámmal próbálok lenyugodni, de hirtelen jön egy újabb gondolat. Nagyon szépen megnyugszom, amikor mantrázom, el is tudok tölteni pár percet ebben az állapotban, de hopp, hirtelen megjelenik egy gondolat. Akkor kezdem elölről, ezt gyakorolni kell. Mi a feleségemmel még csak egy éve gyakoroljuk a dolgot, de állítólag 300-400 év alatt el lehet jutni a legmagasabb szintre, úgyhogy semmiség az egész...

Novák László: Egyfajta földiességet már most látok, tehát te szeretsz két lábbal állni a földön. Látok spirituális hajlamot.

H.S.: Van!

N.L.: Látok egy nagyfokú érzékenységet is. Az első lap azt mutatja, amilyennek a külvilág lát téged. Te egy király vagy, aki nagyon jó érzelmi szinttel ül a kis trónján. Minden élethelyzetedre jellemző, hogy jó beleérző képességed van, ilyen tekintetben már ez is átcsap egy kicsit a spirituális témába. Képes vagy jól belelátni történésekbe, szituációkba. Nem kell téged félteni, de nagyon nagy érzékenységgel reagálsz mindenre.

H.S.: Igen, főleg, ahogy egyre öregszem, egyre szélsőségesebben. Nincs már türelmem úgy tenni, mintha egyetértenék mindennel. De inkább jöjjön ki, nem?

N.L.: Hát persze! Az ember valóban letisztul, ahogy korosodik, ez egy jó dolog. A tudatalatti tartalmak lapja szerint rendkívül sokszínű vagy. Érdekes, hogy itt azért kijön a nőiség, tehát van egy rejtett animád, ami szeretne belelátni a dolgokba. Miközben az égbe ér fel a kardja, tehát rengeteg szellemi, mentális tartalom jöhet fel neked váratlanul. Ez a megértéssel kapcsolatos, ez mindig motivációt ad arra, hogy meg akard érteni a dolgokat. Szorosan összefügg a spirituális témákkal, hiszen nő jelképezi mindezt. Szeretnél mögé látni olyan dolgoknak is, ami a legtöbbeket nem is érdekelné.

H.S.: Igen, főleg az intuíciónál jelenik meg ez. Meg hát azt mondják a színészekre, hogy van női színésznő meg férfi színésznő...