Weisz Viktor: "Tudtam, hogy nem nyerhetek"

finálé negyedik Pál Dénes nyeremény Weisz Viktor The Voice énekes
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Weisz Viktor nem csalódott, hogy a 4. helyen végzett a Voice-ban, mert tudta, hogy Pál Dénes legyőzhetetlen - tudta meg a Life.hu.

"Nem vagyok csalódott, mert már a nap elején tudtam, hogy csak Dénes nyerheti meg a döntőt, épp ezért nem is volt más célom az utolsó adásban, mint felmenni a színpadra és jól érezni magam" - árulta el a Life.hu újságírójának Weisz Viktor közvetlenül az élő show végeztével. Az énekes a negyedik helyen végzett, de véleménye szerint ennek nincs jelentősége. "Az, hogy valaki második lett, vagy negyedik, szerintem már nem számít, hiszen mindannyian ugyanazt a nyilvánosságot kaptuk meg a műsor segítségével. Az első helynek van súlya, hiszen azzal komoly nyeremények jártak. Nem mondom, nekem is jól jött volna a pénz és az autó, de elfogadom a közönség döntését, nem bírálom a választásukat."

Forrás: TV2
Forrás: TV2


Az énekes az elmúlt hetek során rendkívül elfáradt, ezért a show végeztével egyetlen vágya volt. "Szeretnék egy kicsit pihenni, átgondolni mindazt, ami történt, hagyni, hogy leülepedjen a sok élmény. Biztos vagyok abban, hogy az életem alapvetően megváltozik, hiszen ezután ismert emberként koncertezem majd, aminek előre örülök."

Elmarad az esküvője az Amerikai pite sztárjánakhttp://www.life.hu/legykepben/20130128-elmarad-az-eskuvoje-az-amerikai-pite-sztarjanak-seann-william-scottnak.htmlNem marad ideje a szerelemre A Nagy Duett énekesénekhttp://www.life.hu/legykepben/20130125-gaspar-lacinak-a-nagy-duett-enekesenek-nem-marad-ideje-a.htmlBemutatta a gyerekeinek új barátját Görög Zitahttp://www.life.hu/legykepben/20130128-gorog-zita-magyar-modellnek-uj-baratja-van-akit-mar-a.htmlDammak Jázmin terheshttp://www.life.hu/legykepben/20130128-dammak-jazmin-magyar-szepsegkiralyno-terhes.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.