párkapcsolat Marc Anthony énekes
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
23 év a korkülönbség Marc Anthony és barátnője, Chloe Green között. A 44 éves latin szívtipró nem vesztegette az idejét: januárban szakított volt kedvesével, Shannon de Lima modellel, februárban pedig már új szerelmével andalgott együtt. A lány nem más, mint a Topshop világmárka egyik örökösnője.

A Kaliforniai Disneylandben kapták lencsevégre a 44 éves Marc Anthonyt és 21 éves barátnőjét, Chloe Greent, akik először mutatkoztak együtt a nyilvánosság előtt. Ha naivak vagyunk, azt gondolhatjuk, még nem randizgathatnak régóta, hiszen Marc januárban mondott búcsút előző barátnőjének. A mostanit viszont már bemutatta ikreinek, Maxnak és Emme-nek, akik szintén velük tartottak a mesés programon.

Forrás: AFP
Forrás: AFP

Marc Anthony 2011-ben, hét év házasság után vált külön Jennifer Lopeztől, de nem volt sokáig egyedül. 2012 januárjában jött össze Shannon de Lima venezuelai modellel. Ez két hónappal azután történt, hogy volt felesége, Jennifer Lopez randizni kezdett Casper Smarttal.
Új szerelme, Chloe Green mindössze két évvel idősebb Marc Anthony legidősebb lányánál, Ariánál. Chloe már be is mutatta édesapjának szerelmét. A bemutatás pikantériája, hogy a lány apja és az énekes évek óta barátok.

Marc Anthony és Jennifer Lopez újra együtt?!http://www.life.hu/szorakozz/tvmozidvd/20110812-marc-anthony-es-jennifer-lopez-ujra-egyutt.htmlVálik az álompár! Vége Jennifer Lopez és Marc Anthony házasságánakhttp://www.life.hu/szeress/20110716-jennifer-lopez-es-marc-anthony-7-ev-hazassag-utan-elvalnak.htmlFehérnemű nélkül kacérkodott Jennifer Lopezhttp://www.life.hu/legytrendi/20130125-jennifer-lopez-szinesz-es-enekesno-bugyi-nelkul-jelent-meg-uj.htmlJennifer Lopez bővíti a családothttp://www.life.hu/anyaskodj/20130118-jennifer-lopez-enekesno-boviti-a-csaladot-casper-smarttal.htmlCsúnyán cserbenhagyta a ruha - Mellbimbót villantott Jennifer Lopezhttp://www.life.hu/legykepben/20121024-jennifer-lopez-pop-diva-mellbimbot-villantott-a-london-o2-arenaban.htmlJennifer Lopez szexisen rázta Párizsbanhttp://www.life.hu/legykepben/napfotoja/20121019-jennifer-lopez-szexisen-razta-parizsi-koncertjen.htmlÍgy lesz a jó alakból rossz - Előnytelen ruhában Jennifer Lopezhttp://www.life.hu/legytrendi/20121010-igy-lesz-a-jo-alakbol-rossz-elonytelen-ruhaban-jennifer.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.