ittas vezetés Czifra Noémi alkohol bíróság felmentés RTL Klub
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Megvan az ítélet az egykori műsorvezető ügyében, akit a bíróság felmentett az ittas vezetés vádja alól.

Nócit másfél évvel ezelőtt egy másik autós találta meg, amint tudatvesztett állapotban, autójával az M0-s autóút belső sávjában vesztegelt. Az egykori műsorvezetőt ezután a Péterfy Sándor utcai Kórház toxikológiai osztályára szállították, ahol az alkoholérték megállapítására vér- és vizeletvizsgálatot végeztek, amely pozitív eredményt mutatott. Az ügy a bíróságra került, ahol Nóci első fokon azzal védekezett, hogy az autója már nem járt, mivel kifogyott a benzin, és az alkoholt csak azután itta meg.

Forrás: noci.hu

Úgy tűnik, a Fővárosi Bíróság elfogadta ezt a magyarázatot és bizonyíték hiányában Czifra Noémit felmentette, mert nem lehetett megállapítani, hogy Nóci vezette-e az autót ittas állapotban – írja a Blikk. „Nem azt mondom, hogy örülök, inkább azt, erre számítottam" – nyilatkozta röviden a tárgyalás után Nóci.

Mosolyszünet: Egymásra talál még valaha Dorka és Zsolt? http://www.life.hu/bulvar/20140513-vv-dorka-remenykedik-hogy-ujbol-egymasra-talalnak-vv-zsolttal.htmlVV Dorka kissé feszülten érkezett a ValóVilág döntőjére, ahol kiderült, hogy Aurelio vitt mindent, lakást, kocsit, havi 1 millió forintot. Villabeli szerelmével, Zsolttal még csak nem is üdvözölték egymást, és azóta már meg is írtuk, hogy hullámvölgybe került a kapcsolatuk.TV + Bulvár--Csődbe ment ÉNB Anikó üzletehttp://www.life.hu/bulvar/20140513-anikonak-es-marcinak-az-rtl-klubon-futo-ejjel-nappal-budapest-szereploinek-vallalkozasa-csodbe-ment.htmlÚgy tűnik, vége Anikó és Marci közös vállalkozásának az Éjjel-Nappal Budapestben.TV + BulvárRTLKLUBHatalmas tartozást halmozott fel Juniorhttp://www.life.hu/bulvar/20140512-a-tv2-edes-eletenek-szereploje-l-l-junior-kozlekedesi-kihagasaival-tobb-szazezres-adossagot.htmlTöbb százezer forintos tartozást halmozott fel L. L. Junior gyorshajtási és parkolási bírságok ­miatt, de ennek levét nem ő issza meg. A rapper ugyanis egy kölcsönautóval követte el a szabálysértéseket, a bírságot azonban nem hajlandó kifizetni.TV + Bulvár--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.