Debreczeni Zita államvizsgázik, hivatalosan is fotós lesz

Forrás: Noguchi -
államvizsga fotó Debreczeni Zita
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Rengeteget dolgozik fotósként az egykori modell, Debreczeni Zita, akivel lassan megbarátkozik a szakma is. Heteken belül államvizsgázik és hivatalosan is fotósnak mondhatja magát. 

A privát szférában, a babafotók készítésénél nagyon kapós Debreczeni Zita, akit egyre többet hívnak hivatalos fotózásra is. Zita ezért úgy döntött, az egész nyarat a munkájának szenteli.

„Így alakult a nyári időszak, vannak megkereséseim, amit nem is szeretnék visszamondani. Úgy érzem, hogy kezdenek jobban elfogadni, mint fotográfus, bármi ilyen munkával megbíznak, azt elvállalom. Egy hónap múlva diplomázom, már a szakdolgozatomat is leadtam. A nő ábrázolásáról írtam, mennyire változott meg a női ideál. Kifejtettem, hogy régen nem a fogyókúrázásról szólt az élet, de jött egy hatalmas változás és a vékony nő lett a divatos, mindenki fogyókúrázni kezdett. Górcső alá vettem a magyar divatot, interjút készítettem Bíró Icával, Sütő Enikővel és Ungár Anikóval. Most fotózom a diplomamunkámat, a gyermekszépségverseny a témám. Suli mellett pedig dolgozom" - árulta el Zita egy rendezvényen, ahová őt kérték fel fotósnak.

Cuki frufrus kislány volt Debreczeni Zitahttp://www.life.hu/csalad/20140526-debreczeni-zita-modell-fotos-cuki-gyerekkori-kepet-posztolt-facebookjara.htmlA modell (és újabban fotós) egy bájos gyerekkori felvétellel örvendeztette meg rajongóit közösségi oldalán.CsaládOrigoKutyás menyasszony lett Debreczeni Zitahttp://www.life.hu/trend/20140325-debreczeni-zita-modell-menyasszonyi-ruhas-kepet-posztolt-sot-mar-a-gyeremekvallalason-gondokodik.htmlEsküvői ruhában, kezében egy cuki kutyussal pompázott Zita. Vajon mire készül a modell?TrendOrigoMegmutatta pasiját Debreczeni Zitahttp://www.life.hu/bulvar/20131021-debreczeni-zita-megmutatta-pasijat-kristofot.htmlMosolyogva pózolt Debreczeni Zita barátjával, Kristóffal egy belvárosi szórakozóhely Gatsby partija alkalmából felállított vendégfal előtt, pedig a férfi korábban hallani sem akart a közös szereplésről szerelmével, sőt Zita sem posztolt ki közös fényképeket, csak egy-egy apró részletet kettőjükből.TV + Bulvár

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.