Törött karral, könnyek között vette át díját Kállay-Saunders András

Forrás: AFP/Bax Lindhardt -
halál gyász Bravo Otto Kállay-Saunders András
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az Eurovíziós Dalfesztivál ötödik helyezettje, Kállay-Saunders András érdemelte ki a Bravo Otto-gálán a Running! című számával az Év dala-díjat. Az énekes könnyek között, törött karral állt színpadra. Az előadó pénteken veszítette el imádott nagymamáját.

"Sajnos tegnap el kellett búcsúznom a nagymamámtól, aki most fentről figyel, és remélem, hogy nagyon büszke rám" - mondta sírva András, amikor kimondták a nevét és átvehette az Év dala díját.

Forrás: AFP/Bax Lindhardt

Az előadó szomorúan, törött karral érkezett a gálára. Jobb kezét végig a zsebében tartotta, igyekezett kímélni minden mozgástól. Elárulta, előző este elesett, fájdalmai vannak, ugyanis nagyija halála után képtelen belépni a kórházba. Szakorvoshoz barátai unszolására sem ment el, csak egy sebésznek mutatta meg a kezét, aki azonnali röntgent javasolt. Amikor színpadra lépett énekelni, hatalmas erőt vett magán, és pokoli fájdalmai ellenére jobb kézzel tartotta a mikrofont. Igyekezett, hogy a rajongói semmit se vegyenek észre fizikai fájdalmából, ha már a lelkieket nem tudta titkolni. Nagyon meggyötörte nagymamája halála, ráadásul a díjátadó után egy másik fellépésre sietett. Csak remélni tudjuk, hogy még az éjjel erőt vett magán és eljutott a megfelelő orvoshoz.

Kállay-Saunders András arról is beszélt, csak azért vett részt a gálán, mert a jelöltek között volt. Az énekes a díjkiosztó után azonnal távozott a helyszínről.

"Zsírmelle" nőtt Győzikének...http://www.life.hu/bulvar/20140531-gaspar-gyozo-plasztikai-beavatkozasnak-koszonheti-hogy-nincs-noi-melle.htmlAz Édes Élet szereplője a fogyókúra és torna segítségével sem tudta leadni a mellén felgyűlt zsírt, plasztikai sebészhez kellett fordulnia. TV + BulvárOrigo25 évesen vesztette el a szüzességét Joshi Bharathttp://www.life.hu/bulvar/20140530-joshi-bharat-25-evesen-magyarorszagon-vesztette-el-a-szuzesseget.htmlAz indiai műsorvezető a Kasza! című műsorban árulta el, hogy szűzen hagyta el hazáját és Magyarországon volt először nővel.TV + Bulvár--Kiderült, ki váltja Gesztit az X-Faktorban http://www.life.hu/bulvar/20140531-szucs-gabor-little-g-weevil-valtja-az-x-faktorban-geszti-petert.htmlMosogatófiúból lett díjnyertes blueszenés, Szűcs Gábor ül be Geszti Péter helyére az X-Faktor következő szériájában.TV + BulvárFotó: Hámori Zsófia/Life.hu

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.